Üldöz a szerencsétlenség?
- Dátum: 2019.08.22., 06:25
- Varga Ágnes Kata
- állapot, balszerencse, egészség, elme, főnök, hiba, izgalom, jel, jelzés, kapcsolat, képesség, készség, környezet, lélek, munka, munkahely, munkatárs, psziché, pszichológia, szemlélet, szerencse, szerencsétlenség, tanács, test, tipp, viselkedés
A kétbalkezesség nem állandó, szerencsére ez csak egy állapot. Akármi is történik, előbb-utóbb meg kell szakadnia a vesztes szériának. De mi van akkor, ha állandóan azt érzed, mindent elrontasz, minden nehezen megy, és hiába igyekszel, nem tudsz jól teljesíteni? Van mód arra, hogy felgyorsítsuk ezt a folyamatot, és helyreállítsuk a szerencsénket?
Közhelyes megoldás az, hogy jobban oda kell figyelni, ahogyan a babonákban való elszánt bizalom sem nyújt megoldást. A környezetünk sokszor nem segít abban, hogy el tudjuk fogadni azt, ami velünk történik. Mindenhol száz százalékos teljesítményt követelnek tőlünk, amelybe az apró botlások nem férnek bele. Pedig nem kellene más, mint egy kiadós nevetés, és egy még kiadósabb pihenés. Olykor az ember már azért rontja el a dolgokat, mert az sem tudja, hol áll a feje.

Ha a munkahelyünkön történik meg, hogy hosszú időn keresztül követünk el hibákat, annak sok oka lehet. Munkahelyi kiégés, zavar az emberi kapcsolatainkban, félelem. Ez a szervezetünket is megterheli. Ilyenkor a kétbalkezességünkhöz társul remegés, gyomorgörcs, esetleg izzadás. A szerencsétlenségünket ezek a tényezők csak tovább fokozzák, így egy idő után öngerjesztővé válik a folyamat. Hogy ezt megakadályozzuk, érdemes különböző megnyugtató légzéstechnikákat elsajátítani. Tudom, ez nem segít azon, ha valamihez csak szimplán ügyetlenek vagyunk, de legalább tudni fogjuk, mi az, ami valóban nehezen megy, és mi az, amit csak a fokozott izgalmi állapot nem enged rendesen megcsinálni. Abban, ami valóban nehézséget okoz számunkra, kérhetünk segítséget. Az egyáltalán nem szégyen, ha valami nem megy könnyen. Viszont az, hogy igyekszünk, és az, hogy merünk segítséget kérni, máris jobbra fordíthatja a szerencsénket.
Ha az emberi kapcsolatainkat „bénázzuk el”, az mindig azt jelzi számunkra, hogy rossz módon próbálunk másokhoz közeledni. Sokkal nyugodtabban, nyitottabban kell az emberek felé fordulnunk, és magunkból is a teljes valóságot kell megmutatni, nemcsak azt, ami szerintünk illik egy adott közegbe. A szerveztünk mindig elárul minket, ha ellene cselekszünk, és az agyunk mindig a valóság szerint cselekszik, nem az alapján, amit megpróbálunk láttatni. Ezért jobb, ha új hozzáállással igyekszünk megalapozni a szerencsénket.

A szerencse nem olyan dolog, amelyet befolyásolhatunk. Olykor mellettünk áll, máskor ellenünk dolgozik. Lehet, hogy mindez a véletlen műve, és lehet, hogy nem. Akármelyik verzió is az igaz, mindenképpen el kell fogadnunk, hogy ami történik, azegy pillanatnyi állapot, és nekünk csak az a dolgunk, hogy azon próbáljunk meg változtatni, amin valóban tudunk. A többi dolgon pedig esetleg nevessünk egy jót, és higgyük el, a környezetünk is a lehető leggyorsabban akar ezen túllépni. Tegyük mi is ezt.
Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást
A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.
Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint
Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.
Amikor a test állandó készenlétben van
Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.
Imposztor-szindróma, hallottál már róla?
Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.