Mik az egyéni sportok előnyei?
- Dátum: 2019.09.21., 11:37
- Boros Tamás
- csapatsport, egyéni sport, élvezet, jellem, kitartás, sport, szabadidő
Aki mélyen el akar merülni az egyéni edzések, az egyéni sportok világában, annak javasoljuk az 1970-es években Balczó Andrásról, minden idők egyik legkiválóbb öttusázójáról készült dokumentumfilmet, a Küldetést. Balczó ugyanis tipikusan magányos farkasként érte el világbajnoki és olimpiai sikereit, a maga ura volt sportolói életében mindig is, és erről igen hosszan beszél Kósa Ferenc fekete-fehér filmjében. Ez a fajta magány jelleméhez hozzátartozott, és ezzel akár kisgyermekkorban is sokan lehetnek így. Kevesebb a szociális közösségi igényük, de attól lehetnek nagyon is kitartóak. Ez pedig sok gyermeknek is nagyon kényelmes.

Elsősorban mert függetlenek mindenkitől, saját tempójukban tudnak készülni. Felelősséget tanít a még kiforratlan személyiségű gyermeknek, akár az edzés, akár a versenyek során. Az egyedül készülő gyermekek nagyon kitartóak, ezt több nemzetközi kutatás is bizonyította. Mivel másra nem számíthat, önmagát kell motiválnia, nem mások tolják a szekerét, csak saját maga (itt most természetesen nem veszem számításba a szülői, rokoni hátteret, ami szintén biztos alapot és sokat adhat). Mindebből adódóan kiváló állóképességgel és fizikummal rendelkeznek ezek a fiatalok. Az egyéni sport nem tűri el a lazsálást, a kihagyást, vagy azt, hogy könnyen, félvállról vegyük az edzést. Nincs szülői igazolás, felesleges is. A magad esélyeit rontod, ha kihagysz.
Egyéni és egyéni sport között is vannak különbségek. Hiszen nem mindenki olyan magányos, mint Balczó András, még ha esetleg önmaga is öttusát űz. Vannak olyan egyéni sportok, ahol kifejezetten erős a közösségi szellem, a torna például tipikusan ilyen. Az ilyen sportokban, mondják, még ha csapatverseny is van, a versenyző akkor is individuális marad, nem annyira csapatjátékos. Ezen kívül akadnak olyan egyéni sportok, ahol kikerülhetetlen, hogy ne hozz be edzőpartnert, bár ezekben az esetekben is magadért sportolsz. Gondoljunk csak a teniszre, a hozzá hasonló labdajátékokra, vagy esetleg a küzdősportokra.

A végkövetkeztetés megint csak az, hogy a gyermeknek sportolnia kell valamit, lényegileg mindegy mit. A gyermek részéről az érdeklődés a legfontosabb, a szülőnek úgyis a gyermek testi épsége, és a saját pénztárcája lesz a fő szempont, jobb esetben ilyen sorrendben.
Hagyományos kínai orvoslás alapjai – mit tanít az ősi gyógyító szemlélet?
A hagyományos kínai orvoslás (HKO) több ezeréves múltra tekint vissza, és a világ egyik legismertebb természetes gyógyászati rendszere. Bár gyökerei Kínába nyúlnak vissza, ma már világszerte alkalmazzák kiegészítő terápiaként különféle panaszok enyhítésére és az egészség megőrzésének támogatására.
Fenntartható vízgazdálkodás a kertben
A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.
Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?
Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.
Mi az a Niann-terápia?
A bőrünk feszessége korunk előrehaladtával egyre romlik, ennek is lehet a következménye a narancsbőr. A Niann-terápia egy remek megoldás lehet erre.
Nyáron sem elég a napsütés – a D-vitamin és a napkárosodott bőr regenerálásának titkai
Sokan úgy gondolják, hogy a nyári hónapokban felesleges foglalkozni a D-vitamin-pótlással, hiszen ilyenkor bőségesen süt a nap. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Bár a napsugárzás valóban segíti a szervezet D-vitamin-termelését, életmódunk, a fényvédők használata és a bőr egészségének megőrzése miatt nyáron sem biztos, hogy elegendő mennyiséghez jutunk.