Menü

Edzés utáni regeneráló ételek

Edzés után nagy szüksége van a szervezetnek szénhidrátokra, fehérjére, zsírokra megfelelő arányban. Ha „jól” eszünk, a testünk meg fogja hálálni, mert megfelelően fel tudja használni a bevitt tápanyagokat. Máskor sem tanácsos üres kalóriákat enni, de edzés után kifejezetten nem szabad.

Szakemberek szerint edzés után testtömeg kilogrammonként kb. 0,4-1 gramm szénhidrátra és 0,1-0,25 gramm fehérjére van szükség.

Nem kell különleges porokra gondolni, vagy drága shakekre, hiszen hétköznapi élelmiszerekből is összeállíthatjuk a megfelelő, tápanyagdús ételeket, úgy mint zab, rizs, csirkemell, olajos magvak, túró és zsírszegény tejtermékek, zöldségek, gyümölcs, tojás.

Nekem valamiért edzés után első dolgom megenni egy banánt, nem kombinálom túl, hiszek a szervezetemnek, valamiért ezt kívánja, akár egy pohár tejjel, vagy joghurttal. Jobb, ha nem is áll senki az utamba, amíg be nem toltam, valamiért bizonyára erre van szükgésem.

Klasszikus szénhidrátforrás, gyors felszívódású, nem véletlen szerepel futóversenyeknél a frissítőpontok asztalain. Magas magnézium- és káliumtartalma miatt szinte tökéletes regeneráló étel, melyet ha zabkásába karikázunk és megcsapjuk egy kanál mogyoróvajjal, gyakorlatilag nagyon jó edzés utáni étkezést kaptunk. Aki használ proteinport, egy kanállal keverhet hozzá – én szoktam.

Jó hír, hogy a legújabb kutatások alapján a testmozgás tekintetében jobban állunk, mint pár éve, ugyanakkor nem ilyen biztató a helyzet azt vizsgálva, hogy mi kerül a tányérunkra. A magyarok nagy része beiktatja a sportot az életébe, de az étkezésére továbbra sem figyel. A válaszadók majdnem kétharmadának étrendjét gyakran alkotják zsíros és nehéz, olajban kisütött ételek.

Ha pedig a sport mellett helytelenül eszünk, akkor nem sokat ér. Gondoljunk a 20-80 szabályra, köztudott, hogy 80%-ban az határozza meg formánkat és fittségünket, hogy mit eszünk és „csak” 20 –ban játszik közre a sport.

Ha emellé még hozzátesszük, hogy a folyadékfogyasztásunk igen gyatra, akkor érthető, miért van a sok egészségi és esztétikai probléma. A lakosság több mint harmada nem issza meg a másfél litert, ami pedig igen kevés. A rossz étkezést és a kevés folyadékfogyasztást pedig nem fogja kompenzálni a sportolás, ezért vagyunk túlsúlyosak, tisztelet a kivételnek.

Jól lenni és jól kinézni, láthatjuk ez igencsak többtényezős. Az egészséges életmód alappillérei pedig: a kiegyensúlyozott étrend és folyadékfogyasztás, a testmozgás, a mentális egyensúly. Ezeket sorra kell venni az egészség, fittség és a szebb külső felé vezető úton.

Tavaszi kincsek konyhánkba

Tavasszal a természet nemcsak a tájat zöldíti ki, hanem a konyhánkat is gazdagíthatja. A vadon szedhető növények, például a pitypang levele vagy a tyúkhúr, friss, tápanyagokban gazdag alapanyagot adnak könnyű salátákhoz. Egy kis odafigyeléssel különleges, szezonális ízek kerülhetnek a tányérunkra.

3 alapvető vitamin, amely nélkül romolhat a látásod

A látás romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják. Bár az életkor valóban hatással van a szem működésére – például a szemlencse rugalmassága csökken, és a látóidegek is változnak –, a szem egészsége nagymértékben függ az életmódtól és a megfelelő tápanyagbeviteltől is.

A természet színei és az izlandi reggeli

A tudatos táplálkozás térnyerésével egyre nagyobb figyelmet kapnak a természetes alapanyagok. A mesterséges adalékok helyett sok gyártó növényi eredetű színezékekhez nyúl, miközben az izlandi skyr fehérjedús, könnyű reggeliként hódít világszerte. A két trend jól mutatja, hogy a fogyasztók ma már nemcsak az ízt, hanem az összetevők tisztaságát is keresik.

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.