Menü

Hogyan érjük el, hogy a gyermek zöldséget és gyümölcsöt egyen?

A munkahelyen megkérdezte az egyik kolléganő, kérek-e sült tököt. Beugrottak gyerekkori emlékeim, amikor semmi mást nem utaltam jobban, mint éppen a sült tököt. De aztán nem csak a kalandvágy ébredt fel bennem, hanem arra is gondoltam, érdemes talán megkóstolni, mert sok mindennel voltam így kisgyerekként, hogy egyszerűen rá se tudtam nézni, már az illatától is rosszul voltam, később mégis egészen megkedveltem. Ilyen volt például a karfiol vagy a karalábé. Végül nagyon ízlett a sült tök is. Ezek után azon kezdtem el gondolkodni, vajon mennyire volt nehéz rávenni akár óvodás koromban a zöldségre és a gyümölcsre. A gyerek pedig gyerek marad, akármikor is születik, így örök a kérdés: hogyan szoktathatjuk rá csemetéinket az egészséges táplálkozásra?

Abban minden szakértő egyetért, hogy nem lehet a gyereket noszogatni, fenyegetni. Ezzel a szülő semmit nem fog elérni. Kétféle általános megoldás létezik, amit mindenki javasolni szokott:

Az egyik a szülő példája. Az a jó, ha a szülő és a gyermek együtt tud étkezni, az előbbi jó példával jár az utóbbi előtt. Ha a gyermek azt látja, hogy a felnőtt is eszik zöldséget és gyümölcsöt, sőt ízlik neki az amit eszik, akkor könnyebben lehet, hogy követi, utánozza az idősebb példáját. Mindenképpen tehát jó példával kell a gyermek előtti járni.

A másikhoz egy kis cselre, vagy barátságosabb kifejezéssel mondjuk úgy, fondorlatra van szükség. Az ételt úgy kell elkészíteni, tálalni, hogy az érdekes legyen a gyermeknek, szívesen fogyassza el. Ilyenkor, állítják szakértők, nem elsősorban azt kell nézni, hogy a legvitamindúsabb ételt tegyük a gyerek elé, mert azt lehet, hogy nem fogja szeretni. De egy roston sütött, vagy sajtmártás mellé elkészített zöldségnek vagy gyümölcsnek örülni fog. Szinte minden ezzel foglalkozó tanulmány megírta, hogy például a dinnyét érdemes úgy az asztalra tenni, hogy a szeletek végére jégkrém pálcikákat teszünk. És melyik gyerek nem szereti a jégkrémet? Nyáron a jéghideg dinnyét is meg fogják ezáltal szeretni, legalábbis sokkal nagyobb rá az esély.

De a legtöbb ilyen ételt el lehet játékosan készíteni. Ebben talán csak a felnőttek képzelete szab határt. Lehet szőlőből kisállatokat készíteni, de egy banán akár autóváznak is jó lehet. Számos ilyen példát lehetne mondani, a lehetőségek tárháza, ha nem is végtelen, de számos. A szülőknek vagy a felnőtteknek pedig érdemes kreatív energiát fektetni ebbe. Mert hogyha a gyermek rákap a zöldségekre és a gyümölcsre, akkor ez a felnőtt energia sokszorosan megtérül.

Új egyensúly otthon – amikor végre jutott idő egymásra

Az év nagy részében szinte észrevétlenül sodródtunk a teendők között. Munka, iskola, különórák, határidők követték egymást, és a napok gyakran úgy teltek el, hogy alig maradt valódi idő egymásra. Aztán megérkezett a húsvéti tavaszi szünet, és hirtelen történt valami: lelassult a tempó, és végre lehetőség nyílt arra, amire hónapok óta nem volt – együtt lenni.

Kutyapanzió: nyugodt megoldás, amikor kedvencünk felügyeletre szorul

A modern életvitel sokszor olyan helyzeteket teremt, amikor a gazdik átmenetileg nem tudnak gondoskodni négylábú társukról. Legyen szó nyaralásról, üzleti útról vagy váratlan elfoglaltságról, a kutyapanziók egyre népszerűbb megoldást kínálnak.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?