Menü

Miért olyan nehéz felnőni?

Vannak élesen elhatárolható korszakok az emberi élet során, amelyek során más és más képességeket használva másképpen viselkedünk. A biológiai fejlettséghez kötve meghúztak egy korhatárt, ami 18-21 év között húzódik, amelyen túl nagykorúnak tekinthetjük az adott személyeket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez teljes szellemi érettséggel jár. Bizonyos ismeretek, tapasztalatok megszerzése már megtörténik a nagykorúság idejére, de sok mindenben még érnie kell mind az emberi gondolkodásnak, mind az érzelmeknek. Igazán felnőni a húszas éveink közepére tudunk, bár ebben azért bőven vannak egyéni eltérések.

Vannak olyanok, akik viszonylag korán érnek, és könnyen jutnak el arra a pontra, amikor mind intellektuálisan, mind emocionálisan felelőssé válnak. Tiszta fejjel tudnak gondolkodni, felelősségteljesen mérlegelnek, érett döntéseket hoznak. Ez nagy ajándék mind önmaguk, mind a környezetük számára, sokszor mégsem tudnak igazán profitálni belőle. Ha valaki túl érett a korosztályához képest, akkor sokszor érhetik hátrányok emiatt. Ugyanez igaz arra is, aki társainál sokkal éretlenebb. Az eltérés normális, de a túl nagy eltérés sokszor vezet összetűzésekhez, nézetkülönbségekhez és vitákhoz. Éppen ezért állítunk olyan sok határvonalat magunk elé az életünk során, és tűzünk mellé elvárásokat, amelyek mentén a saját fejlődésünket nyomon követhetjük. 18 éves korunkra már tudnunk kell, mit szeretnénk kezdeni az életünkkel, mit tanulunk, hol dolgozunk, folytatjuk-e önmagunk képeztetését vagy elkezdjük kamatoztatni a megszerzett tudást. Huszonéves korunk végére a társadalom elvárja a megfelelő párválasztást, és a családi életünk kiépítését, bár manapság ez akár későbbre is tolódhat. Mindezek kellő érzelmi és értelmi érettséget igényelnek.

A pályaválasztás és a párválasztás is kemény dió, főleg olyankor, ha az ember még nem érte el azt a szintet, amelyen tisztán tud ezekről a kérdésekről gondolkodni. A környezet is hatással van erre. Ugyanis az ember környezetében zajló történések, és a közelében lévő személyek nagyon meghatározóak a benyomások szempontjából. Ha sok felelősségteljes, határozott személlyel találkozunk, könnyebb felnőttként tekinteni magunkra, mintha a legtöbbször bizonytalanságot látunk. A következmények terhe nagyban nehezíti a felnőtt lét elviselését, és sok hárítást is eredményez. Meg kell tanulnunk kezelni azt a helyzetet, hogy a döntéseink következményekkel járnak, és bármi is lesz, azokat főleg nekünk kell elviselnünk. Ha ezt el tudjuk fogadni, eggyel közelebb kerülünk az igazi felnőtté váláshoz.

Ha pedig úgy érezzük, hogy lassításra van szükség, nem baj, ha kicsit leállítjuk a világot és az idő múlását. Ha mindehhez találunk támogató embereket, akik segítenek a mértéktartásban, akkor olykor jót is teszünk azzal, ha nem siettetünk semmit. Felnőni sosem volt és nem is lesz könnyű. Nem dönthetjük el feltétlenül, de azért az akaratunkkal segíthetünk rajta. Viszont ha nem tartunk még a megfelelő szakaszban, inkább ne erőltessük! Minden kialakul előbb-utóbb, és nagyon fontos, hogy valami jó hatására alakuljon ki, ne negatív érzések miatt.

Varga Ágnes Kata

A hosszú otthonlét pozitív és negatív hatásai

A hosszabb ideig tartó otthonlét sokféleképpen hathat az ember testi és lelki állapotára. Vannak élethelyzetek, amikor valaki önként tölt több időt otthon, például pihenés, tanulás, távmunka vagy családi okok miatt.

Csendes borderline, amikor a vihar nem kívül, hanem belül zajlik

Azt a szót mindenki ismeri, hogy személyiségzavar, de sokan nem tudják mi húzódik mögötte, illetve mennyi megjelenése is van ennek.

Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?

Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.

A túlkompenzálás jelei

A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.