Menü

Csonterősítő étel

A csontok folyamatosan megújuló szövetek, ám 30 év felett hanyatlásnak indulnak, fokozatosan csökken a tömegük. Jó hír ugyanakkor, hogy ez a természetes folyamat megfelelő táplálkozással jelentősen lassítható. Ehhez annyit kell tennünk, hogy étrendünket csonterősítő „szuperételekkel” egészítjük ki.

A kalcium, valamint a D-vitamin és a K-vitamin fontos szerepet játszanak csontjaink egészségének megőrzésében. A kalcium táplálja a csontok és a fogak szerkezetét, míg a D-vitamin segíti a beépülését szabályozza a szervezet kalcium és foszfor anyagcseréjét. Ne feledkezzünk meg a K-vitaminról sem, hiszen nélküle a bevitt kalcium az érfalakon lerakódva meszesedést, majd szűkületet okozna. A csontszövet állománya egészen harminc éves korunkig gyarapodik, ezt követően azonban a csontbontási folyamatok kerülnek túlsúlyba, ezért a csont tömege csökkenni kezd. Ez természetes folyamat, kóros állapotról akkor beszélhetünk, ha a csontvesztés meghaladja az évi öt százalékot. Amikor a csont építéséért felelős és a csont lebontást végző sejtek egyensúlya megbomlik, kialakulhat a csontritkulás. Nőknél a változókorban és az ezt követő 5-6 évben, férfiaknál 65-70 éves korban gyorsul fel a csontvesztés. Ennek elkerülésére, vagy legalábbis a folyamat lassítására számos megoldás létezik. Mindközül a legegyszerűbb és legtermészetesebb a csonterősítő „szuperételek” bevitelének növelésével étkezési szokásaink megváltoztatása.

Bár a petrezselyemzöldből csak keveset fogyaszt az ember, 10 dekagrammjában 245 milligramm kalcium található. Spenóttal és dióval együtt isteni és egészséges pestót is készíthetsz belőle.

A gomba jótékony, rákellenes hatásain túl kiváló kalciumforrás is: 10 dekagrammban 200 milligramm található belőle, ezért egy jó gombaleves az egészségnek is kedvez.

A káposzta 150-160 milligramm kalciumot tartalmaz 10 dekagrammonként. Télen savanyítva vagy töltöttként is fogyasztható, de a kutatások szerint a kel kalciumtartalma is jól hasznosul a szervezetben.

Zöldborsó

A zöldborsó rendkívül gazdag K-vitaminban, amely közvetve aktiválja a kalcium molekulákat serkető osteocalcin nevű fehérje működését. Ezenkívül tartalmaz még folátot és B6-vitamint, amelyek segítenek a kollagénnek beépülni a csontokba. A friss zöldborsó jobb, mint a fagyasztott vagy a konzerv.

Brokkoli

Gazdag kalcium-, magnézium-, K-vitamin-, B6-vitamin-, C-vitamin és folát forrás. Csontjaink egészsége érdekében fogyasszuk rendszeresen!

Spárga

Az egyik legkiegyensúlyozottabb tápanyagforrás. A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdag, és sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat tartalmaz. bővelkedik kalciumban, foszforban, vasban és káliumban.

Zab

Gabona lévén nem lúgosít, azonban így is nélkülözhetetlen csonterősítő összetevőket tartalmaz. Az idegrendszer, a fogak, a csontok és az erek egészségéhez szükséges fehérjéket, vitaminokat (B-komplex, E) és ásványi anyagokat (kálium, kálcium, magnézium, fluor, szilícium) tartalmazó gabonaféle. Frissítő, élénkítő, teljesítőképességet fokozó, gyulladásgátló anyagokat tartalmazó, könnyen emészthető lisztnemű.

A kalcium a szervezet számára elengedhetetlen ásványi anyagokkal együtt a sejtek fontos építőköve, köztudottan nélkülözhetetlen szerepe van a csontok épülésében és a fogak egészséges fejlődésében, de az izmok és a vérkeringés megfelelő működését is segíti.

Szerző: Udvari Fanni

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.

Selymes, gyors és elronthatatlan – Miért népszerűek a krémlevesek?

Van valami egyszerű és időtálló abban, amikor egy tál gőzölgő vagy éppen hűsítő krémleves kerül az asztalra. Nem hivalkodik, nem túlbonyolított, mégis finom. Az elmúlt években éttermek szezonális kínálatában, street food helyeken és az otthoni konyhákban egyaránt megjelent. Azonban miért lett ennyire népszerű, és miért érzik sokan azt, hogy ez az a fogás, amit nem lehet elrontani?

A ricinusolaj: természetes csodaszer vagy túlértékelt házi praktika?

A ricinusolaj évszázadok óta ismert és alkalmazott növényi olaj, amelyet a ricinus növény (Ricinus communis) magjából sajtolnak. Sűrű, halványsárga színű folyadék, jellegzetesen viszkózus állaggal. Bár sokan „csodaszerként” emlegetik, érdemes közelebbről megvizsgálni, mire valóban jó, és mikor kell óvatosnak lenni vele.

Szója és pajzsmirigy: valódi kockázat vagy túlzott aggodalom?

Az élelmiszeripar az 1950–60-as évektől kezdve ismerte fel a szójafehérjében rejlő gazdasági potenciált. A vegetarianizmus és a veganizmus térnyerésével párhuzamosan a szója egyre több termékben jelent meg, nemcsak önálló élelmiszerként, hanem rejtett formában is: fehérjedúsítóként, állományjavítóként, sűrítő- vagy stabilizáló adalékanyagként. A fogyasztás növekedésével azonban felmerült a kérdés: milyen hatással van a szója a pajzsmirigy működésére?