Menü

Ahogyan az elménk manipulál…

Az emberi elme annyira sokrétű, hogy évszázadokig nem is próbálták igazi, önálló valójában kiismerni. Mindaz, ami az embert emberré, gondolkodó individuummá teszi, olyan bonyolult szerkezetek összehangolt működése, mely nem térképezhető fel mások elméjének munkájával. Ott vagyunk, ahol a part szakad, hiszen valami, ami szerintünk egyszerre véges és végtelen, csakis úgy lenne kiismerhető, ha mi függetlenként tekinthetnénk rá. De nem tudunk. Ezért is olyan összetett a pszichológia, mint tudomány. Manapság a pszichológusok és pszichiáterek, kutatók olyan tudással rendelkeznek, melyek segítségével valamilyen megközelítőleg hiteles képet kaphatunk az elménk működéséről. Persze két ember nem gondolkodik vagy érez egyformán, éppen ezért ezt a rendkívül szubjektív valót sematizálni nem mindig érdemes. De az igaz, hogy egyes területeken ugyanúgy viselkedik a negyvenes, szabad szellemű férfi, mint a húszas éveiben járó nő. Hiszen az érzelmeket és azok kifejezését is tanuljuk.

Vannak olyan helyzetek, amelyekben egyértelműen elme-alapú torzításokról beszélünk, és még akkor is így van, ha ezt felismerjük magunkban. A külső és belső környezet dominanciájának kérdésében igen sokszor szoktunk hirtelen ítéleteinkre hagyatkozni. Ezt a szociálpszichológia alapvető attribúciós hibának nevezi. Olyan eseményekben figyelhetjük meg főleg, amelyekben mi magunk érintettek vagyunk. Azon alapul az elv, hogy mások negatív érzetű cselekedeteit belső okokkal, pozitív érzetű cselekedeteiket pedig külső okokkal magyarázzuk, míg a saját magunk esetében éppen fordítva gondoljuk. Vegyünk csak két kézen fekvő példát!

A forgalom kellős közepén, idegesen ülsz az autódban. Hirtelen bevág eléd egy másik autó, mire te nagy fékezéssel megállsz. Ha nem is kezdesz feltétlenül káromkodásba, akkor is átfut az agyadon, hogy:
A, A másik adja vissza rögtön a jogsiját, mert annyira korlátolt, hogy képtelen vezetni!
B, Direkt bevágott eléd, hogy próbálgassa a határait.
C, Mennyi idegbeteg ember van a világon, és amúgy is, hova siet ez ennyire?

A forgalom kellős közepén, gondterhelten vezetsz. Nem veszed észre a záróvonalat, meg kell akadályoznod, hogy a figyelmetlenséged balesethez vezessen. Bevágsz egy másik autó elé. Magadat a körülmények áldozatának tekinted.

Ha mi követünk el valami negatívat, mindig megmagyarázzuk valamilyen külső indokkal, például „ideges voltam a vizsgám miatt”, vagy „nagyon kellett sietnem”, vagy „nem láttam rendesen”. Ezekbe az eshetőségekbe sokkal nehezebb olyankor belegondolni, ha mi vagyunk a másik oldalon. Nehezen hisszük el, hogy a másik is követhet el úgy hibát, hogy annak az oka tőle független. Ugyanakkor mások sikereit sokkal könnyebben magyarázzuk tőlük függetleníthető körülményekkel, például: „szerencséje volt”, vagy „ő a főnök kedvence”, vagy „mert neki mindig mindent szabad”. A magunk esetében kevésbé hangoztatunk külső indokokat, szeretjük úgy érezni, hogy a sikerért, a pozitív dolgokért magunk vagyunk felelősek (például „én megdolgoztam érte”, „megérdemeltem már”, stb.).

Láthatjuk tehát, hogy ebben az egyetlen aprócska szociális jelenségben mennyi trükk van. Mindez pedig teljesen tudattalan, bár azért valamelyest tudatossá tehető és irányítható, kontrollálható. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy az elménk olykor torzít, mégpedig a lelki egészségünk és harmóniánk érdekében. Ennek vannak pozitív hozadékai is, de persze akad negatív is. A lényeg, hogy mindig tartsuk szem előtt: ugyanolyan emberek járnak a világban, amilyenek mi is vagyunk, ugyanolyan emberi tulajdonságokkal és nehézségekkel.

Varga Ágnes Kata

Verbális bántalmazás: semmiség vagy bűncselekmény?

Mit tehetünk abban az esetben, ha úgy érezzük verbális bántalmazás áldozatai vagyunk? Egyáltalán mi számít bántalmazásnak? És mi a következménye annak, ha valaki visszaél a törvény korlátozó erejével?

Ne szorongj többé!

A szorongással mindannyian találkozunk akár nap mint nap. Ez teljesen rendjén való, hiszen a szorongásnak vagyis a félelemnek gyakran evolúciós funkciója van, megvéd minket, attól, hogy számunkra veszélyes tevékenységeket folytassunk, vagy éberebbé tesz minket, hogy jobban tudjunk figyelni magunkra vagy a szeretteinkre.

Az igaz barátok nyomában

A barátságokról általában nehéz helyzetekben szokott kiderülni, hogy mennyire stabilak és tartósak. Vannak olyan emberek, akiket évekig jó barátnak tartunk, és amikor előkerül valamilyen konfliktus, rájövünk, hogy nem volt igazi.

Kirakat-kapcsolatok, avagy amikor csak „jól néznek ki egymás mellett”

A 21. század az újdonságok százada, azonban vannak dolgok, amelyek nem változnak. A házasságok és párkapcsolatok motivációi általában érzelmi alapúak, de előfordul nagyon sok olyan is, amelyet külső tényező indít.

Hasonló személyiségek: ellenségek vagy legjobb barátok?

Az ellentétek vonzzák egymást, a hasonlóak pedig taszítják? Vagy erre nincs analógia? Kikkel könnyebb jó viszonyt ápolni: akik ránk hasonlítanak, vagy akik különböznek?