Tanulásfüggőség

Emberi természetünknél fogva hajlamosak vagyunk érzelmeket táplálni tevékenységek iránt. Amikor egy kisgyerekben kialakítják a napirendet, amely szabad órákat is foglal magába, a szülők/nevelők már előkészítik a terepet arra, hogy ezt az üres intervallumot valamilyen hobbival töltsék fel. Az első hobbikat nem magunknak választjuk, de az évek során általában kikopnak a rutinunkból azok a tevékenységek, melyeket nem túlságosan kedvelünk. Megmaradnak azok, amelyekért áldozatokra is képesek vagyunk, mind anyagi szempontból, mind pedig az időnket illetően.

Néhány dolognak pedig képesek vagyunk teljesen a rabjaivá válni. Ha magunkba nézünk, mindnyájunknak van legalább egy szenvedélye vagy függősége, a kávétól az alvásig. A rajongást a függőségtől pedig egy nagyon halvány határvonal választja el, amely határt csupa biológiai-kémiai folyamatok építenek fel. Nagyon lerövidítve tehát: sosem egy dolognak vagyunk a függői, hanem annak az érzésnek, amit az a bizonyos dolog, tevékenység kivált belőlünk. Ha ezt megértjük, máris megláthatjuk, hogy rengeteg függőség létezik.

A bennünk keltett pozitív érzés egy nagyon komoly idegi-hormonális folyamat. Ennek központi mozgatója az agy, amelynek minden szerv felel. Tehát az idegek hormontermelést idéznek elő, amely hormonok kémiai ingerként hatnak vissza az idegekre. Legegyszerűbben talán így lehetne megfogni ezt a kérdést. A kedvelt tevékenység, jelen esetben a tanulás olyan pozitív ingerként hat az idegekre, amely azután a bonyolult agyi folyamatok révén kellemes, meleg érzésként definiálódik a szervezetünk számára. Ez megnyugvást is tud okozni.

Van, akit tehát nem a meditáció nyugtat meg, hanem a tanulás. A tanulásfüggőség szempontjából kétféleképpen is értelmezhetjük ezeket az embereket: mennyiségi és lefedettségi szempontból. Vannak, akik az idő előrehaladtával újra és újra vissza akarnak ülni az iskolapadba. Ők általában nem elégszenek meg egy szakmával, sok minden érdekli őket, sok mindent tanulnak csak azért, hogy szélesebb körű tudásra tegyenek szert, egyéb célok nélkül. A másik kategóriába tartoznak azok, akiknek a tanulásfüggősége abban nyilvánul meg, hogy az idejük nagy részét a tanulás teszi ki. Tehát a napjaikhoz arányosan viszonyítva ők sokkal többet tanulnak, mint az átlag. Lehet, hogy mindez egy pillanatnyi állapot, és nem tart nyugdíjas korukig, de egészen bizonyos, hogy a jelenből mindig kihozzák a maximumot.

Ha mindezt túlzásba visszük, azért ez is okozhat problémákat, főleg szociális téren. A túlzásba vitt tanulás továbbá önértékelési problémákhoz is vezethet. Tehát, mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Éppen emiatt is fontos normál keretek közt tartanunk a tanulást is.

Varga Ágnes Kata