Veszteségeink feldolgozása

A gyász fogalmáról elsőként a halál jut eszünkbe, de veszteség nem csak akkor ér minket, amikor elveszítjük egy szerettünket, mert elragadja a halál, hanem akkor is, ha egy kapcsolat szakítás miatt ér véget, ha valaki bármilyen módon kilép a mindennapi életünkből, ha meghiúsulnak álmaink, vagy ha elveszítjük a munkánkat, hivatásunkat.

Régen a halált az élet természetes velejárójának tekintették, megvoltak a feldolgozást segítő rituálék, szorosabb érzelmi kötelékekben, nagyobb családokban, közösségekben éltek együtt az emberek és a meglévő rituálék, valamint a társas támogatás megkönnyítette a feldolgozást.

Bár több modell létezik a gyász egyes szakaszainak leírására, mivel ezeket a szakaszokat minden gyászoló megéli, de a gyász mindig egyéni, mindenki másként éli át, más megküzdési stratégiákat alkalmaz.

A kezdeti modellek 3 szakaszt írtak le: az érzelmi sokk, a veszteség tudatosulása és a felépülés.

A 4 szakaszos modell fázisai a tagadás, düh, depresszió, elfogadás.

Az 5 szakaszos modell fázisai: tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás.

Később tovább árnyalták, részletezték az egyes fázisokat.

Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, életveszélyes állapotban lévők hozzátartozói már a halál bekövetkezte előtt sokat foglalkoznak ennek gondolatával, megélik az úgynevezett anticipációs vagy megelőlegezett gyászt. A veszteségre való felkészülés, annak előzetes átélése sokat segíthet akkor, amikor valóban bekövetkezik a halál.

A halál hírére elsőként sokk, elutasítás a válasz, sokan tagadással reagálnak. Ekkor bénultnak, kiüresedettnek érzi magát az ember, de van, akit elárasztanak az érzelmek. Ilyenkor a személy akár közömbösnek is tűnhet a kívülállók számára. Ez a szakasz néhány perctől néhány napig is eltarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség. Ha valaki elfojtja a veszteséggel kapcsolatos érzéseit, megrekedhet ebben a szakaszban. Ez esetben vagy úgy folytatja az életét, mintha semmi nem történt volna, vagy kiüresedett, gépies módon vesz részt a mindennapokban.

A következő szakasz a kontrollált szakasz. Ekkor tudatosulnak a halálesettel kapcsolatos tennivalók. Van, aki tehetetlennek érzi magát és passzivitással reagál, van, aki épp ellenkezőleg: túlzott aktivitással. Ez a szakasz általában a temetésig tart. A temetés szertartása, a szimbolikus elengedés sokat segít a belső gyászmunkában, az elengedésben, az érzelmek átélésében. Emellett lehetőséget nyújt mások támogatásának megélésére.

A következő szakasz a düh, harag átélésének ideje. Ezek a negatív érzelmek, indulatok kivetülhetnek bárkire, megkezdődik a felelősök, bűnbakok keresése. Az ember érezhet dühöt az elhunyt iránt is, vagy – különösen, ha a kapcsolat problémás volt, konfliktusokkal terhelt - megjelenik a bűntudat érzése is. Jellemzőek az egymást váltó, intenzív érzelmek, ezek kontrollálhatatlansága, a gondolkodás regressziója (pl. újra megjelenik egyfajta mágikus gondolkodás) a hallucinációk – amikor az elhunytat véli látni, hallani a gyászoló. Jellemző az ambivalencia: egyszer azt várja, hogy támogassák, törődjenek vele, egyszer egyedüllétre vágyik, egyszer vágyik az elhunyttal való kapcsolatra, egyszer kerülni igyekszik az emlékét is.

A személy akkor rekedhet meg ebben a fázisban, ha érzelmeit elfojtja, nem engedi meg magának, hogy megélje a haragot, vagy bűntudatot.

Ezt követően az alkudozás szakasza következik, ilyenkor az ember végiggondolja, hogy mit meg nem adna, hogy visszakapja azt, akit elveszített.

Majd a depresszió fázisa, majd a tudatos emlékezés, amikor egyre inkább felbukkannak az elhunyttal kapcsolatos szép emlékek is.

Gyakran folytat a személy belső párbeszédet az elhunyttal, felveszi szokásait, stílusjegyeit, mintegy beépítve valamit belőle a saját életébe.

A gyász tünetei csökkennek, lassan elkezdődik az elfogadás.

Szerző: Udvari Fanni