Menü

Mozgáshiány

Egyre többen kényszerülünk olyan helyzetbe ahol ülőmunkát kell végeznünk, ráadásul az utóbbi időben a karantén és a pandémia jelenléte miatti home office, vagyis otthonról való munkavégzés sem segített ezen. Emiatt egyre gyakoribb a mozgásszegény életmódból adódó szervi problémák megjelenése. Ezalatt nem csak az extra kilók felszedését értjük, bár az elhízás is rengeteg veszélyt rejt magában. Kihathat az ízületekre, de a szív-és érrendszeri megbetegedésekre is hajlamosít, valamint a cukorbetegség kialakulásában is szerepet játszhat.

A rendszeres sport és testmozgás nem csak azért jó, mert segít megtartani az optimális testsúlyunkat és formában tart. Jó hatással van a csontok, porcok és ízületek egészségére, erősíti az immunrendszert, javítja a tüdőkapacitást, így a légzést és a vér oxigénellátottságát, valamint a keringéssel kapcsolat megbetegedések esélyét is csökkenti, nem beszélve izmaink karbantartásáról.

Az egyik gyakori probléma, ami mozgásszegény életmódot élők közt fordulhat elő, az a csontritkulás. Ez szó szerint a csont tömegének ritkulását jelenti, ami a szerves kalcium csontból való kiürülése miatt következik be. Egyrészt törékenyebbek lesznek így a csontok, másrészt nem lesz elég erős felület az izmok tapadásához, így azok is megsínylik idővel.

Egy másik veszélye az ülő munkának a már említett szív- és érrendszeri betegségek. Az egyik leginkább érintett része a keringési rendszerünknek a szív, hiszen ez is egy izom, amit, ha nem edzünk, gyengül és nem képes megfelelő ütemben és mennyiségben pumpálni a vért a többi szervünk, illetve testrészünk felé. Másik nagyon fontos szerep a lábaké. Ha sokat ülünk és nem mozgatjuk eleget a lábunk, akkor nagyobb eséllyel alakulhat ki nálunk trombózis. Ilyenkor egy vérrög keletkezik valahol az érben, ami gátolja a vér áramlását, így pedig zsibbadást és fájdalmat okoz.

A cukorbetegség egy szintén komoly probléma, ami bár nem önmagában a mozgásszegény életmódtól alakul ki, de kapcsolódik hozzá. Hiszen, ha nem mozgunk és esetleg túlsúlyt is szedünk fel emellé, akkor már elég nagy a cukorbetegség kialakulásának esélye. Szövődményei is igen súlyosak, akár végtagveszteséghez és halálhoz is vezethet. Elsődleges védekezési mód a megelőzés!

Végül pedig az ízületeinkről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen az izmok és a csontok mellett ezek teszik lehetővé mozgásunkat. Ha izmaink gyengék, csontjaink pedig nem tartalmaznak elegendő szerves kalciumot, az idővel ízületi kopáshoz vezethet a nem megfelelő súrlódás következtében. Ez fájdalommal és gyulladással jár, ami nem csak kellemetlen érzés, de a mozgásban is korlátozhat.

Nem véletlen mondják tehát, hogy a legjobb ellenszer minden betegségre a megelőzés, hiszen egyszerűbb fenntartani egy egészséges életmódot, mint a kialakult problémákat kezelni.

A fehér ruha sosem megy ki a divatból: ezekkel a trükkökkel lesz igazán különleges

A fehér ruha évről évre visszatér a nyári gardróbok sztárjai közé, és ennek jó oka van. Könnyed, friss hatást kelt, remekül visszaveri a napsugarakat, ráadásul szinte minden alkalomra találni belőle megfelelő fazont. Attól azonban, hogy igazi klasszikusnak számít, még egyáltalán nem kell unalmasnak lennie.

Kánikulában is kirándulnál? – Így készülj fel a nyári hőségre

A tartós meleg nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondanunk a városnézésről és a természetjárásról. Megfelelő felkészüléssel, illetve néhány egyszerű óvintézkedés betartásával a legforróbb napokon is élvezhetjük a szabadtéri programokat.

Nyári vezetés, mit szabad és mit nem?

Ugyan a vezetésnek megvannak a maga szabályai, de vannak dolgok, amikre nem mindig figyelünk, pedig igencsak kéne.

Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?

A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.

Budapest Pride – közösség, láthatóság és társadalmi párbeszéd

A Budapest Pride az elmúlt évtizedekben Magyarország egyik legismertebb eseményévé vált. Bár sokaknak elsősorban a felvonulás jut róla eszébe, a Pride ennél jóval több. Az LMBTQ+ közösség számára a láthatóságot, az összetartozást és a biztonságos találkozási lehetőségeket jelenti, miközben a társadalmat az emberi jogokról és az elfogadásról szóló párbeszédre ösztönzi.