Kétszáz maraton!

42,195 km. Ennyi egy maratoni táv. Egyet is nehéz és küzdelmes lefutni, nemhogy kétszázat. Kele Géza futónagykövet ennyit teljesített eddig, s a történet folytatódik. Bár elfoglalt és mindig úton van, mégis volt rám néhány perce, nekem pedig öröm és motiváló volt Gézával beszélgetni. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen eredményt tudhasson maga mögött?

- Mielőtt bármit is írnék, szeretnék gratulálni a 200. maratonodhoz, elképesztően büszke vagyok rád és igen irigyellek is ezért a szép teljesítményért. Tudom rólad, hogy a sport 33 éve a mindennapjaid szerves része. Mesélnél arról, hogy miért szereted ennyire a futást és hogyan kezdted el?

- Nos, a kezdetek: 1983-ban futottam az első versenyem, ami egy 10 km-es Komárno- Komárom futóverseny volt, át a határon. Más világ volt akkoriban, hiszen csak profik indulhattak, így nekem úgymond “intéznem kellett” egy atlétikai futóklub-tagságot, hogy elindulhassak a versenyen. Én akkoriban már fociztam, ha jól számolom, 1973 óta futballozom, harminc éven át űztem ezt a sportot, így a futás szeretete már iskolás koromban is megvolt. Bentlakásos tanuló voltam, szabadidőmben pedig kocogni kezdtem, valószínű a futballban szerettem volna sikeresebb lenni, emiatt edzettem és futottam sokat. Hamar ráéreztem a futás „ízére”, hihetetlenül megnőtt a kitartásom és akkor elhatároztam, amíg az egészségem engedi, futni fogok!

Egy öreg barátom Tuska Jani bácsi készített nekem edzéstervet, aki maga is maratoni futó volt Komáromban. Futva szeretett volna meghalni, s 83 évesen ez pont így sikerült neki. Ő 96 maratont futott és 70 évesen nyert Senior Európa Bajnokságot Athénban. Mindezek tudatában 1988-ban felkészültem az első maratonomra. Emlékszem, egy áprilisi napon volt a verseny Budapesten. A szüleim ellenezték, hogy elinduljak, mert nagyon sovány voltam és friss házas, gondolták, talán éheztet a menyecske. Természetesen nem erről volt szó, azonban ők nem értették és a mai napig sem értik meg az én „futómániámat”. A feleségem támogatott és a mai napig eljár velem versenyekre, sőt ő is elkezdte és ma már velem kocog 5-7 km-t, amire nagyon büszke vagyok.

- Hogy tartod fent a motivációd 33 éve? Mi okozza a legnagyobb örömet a versenyzésben?

- A motivációm maga a verseny, de ha őszinte akarok lenni, az edzés napi rutinná vált nálam. Az egészséges életmód a hosszabb élet reménye - ami sokkal bizonyosabb egy sportoló embernél – az mindenképpen motivál és az a hihetetlen belső erő, - mentálisan és fizikálisan egyaránt - amit a futás ad, az páratlan! És igen! Szeretem jól érezni magam a bőrömben, igényes vagyok a külsőmre, a sport pedig ezt is segíti. A korosztályom legtöbbje (1965) elkeseredett, öreg, pocakos bácsika mellettem.

Persze én is öregszem, de nekem vannak terveim holnapra, a jövőre, mit szeretnék elérni 5-10 év múlva. Szeretek újat tanulni és fejlődni, még ennyi idősen is. Szerencsés vagyok, hogy futhatok, pedig azt tudni kell, hogy számos anyagi forrás kell ahhoz, hogy elutazzon valaki rendszeresen, akár több napra is a hétvégéken egy-egy versenyre, de nekem mindig olyan munkahelyeim voltak, amelyek ezt támogatták lelkiekben. Többször nyerek korosztályomban érmet, kupát és ez szép dolog, azonban engem nem ez motivál! A maratoni érmeim ki vannak otthon rakva, legalábbis az utolsó 120 darab. Azt hirdetem és az a filozófiám, hogy fussunk mosolyogva, érezzük jól magunkat a versenyen. Én sose értettem azokat, akiknek szenvedés egy verseny, akik nem élvezik. Az ilyen futók nem a futás szeretetéért vannak ott, s ők előbb-utóbb kiégnek, eltűnnek a versenyekről. Ezt csak szívből és örömmel szabad csinálni, nem kényszerből, vagy megfelelni akarásból.

- Milyen felkészülés szükséges egy ilyen maraton előtt? Mi a legnehezebb egy ilyen versenyen?

- Én általában a téli hónapokban, decemberben, januárban és februárban futom a legtöbbet. December utolsó 2 hetében futok sokat, mivel ünnepek idején jobban ráérek, több a szabadidőm, így azt szoktam csinálni, hogy egyik nap 2 óra, másik nap 3 óra futás a program, aztán megint 2 óra majd egy nap pihenő. Az alapozáskor én az órákat írom (persze nézem a km-t is) de ilyen „futókirándulásokkal” alapozom. Ezt követően heti 50 és 80 km közt változik a távolság. Minden évben füzetet vezetek a futásaimról, melyet 1983 óta írok, 130 ezer km fölött vagyok jelenleg, amelyben a 30 év foci nincs benne. Valamikor 5000 km t is futottam évente.

Maratoni versenyek közt csak regeneráló futás van, 5-7 km naponta, ez történik most is épp, amikor 3 hét alatt 3 maratont futok. Én termálvízzel és szaunával kombinálom az edzéseimet a gyorsabb regenerálódáshoz.

- Esetleg tudnál valamit tanácsolni, azoknak a futóknak, akik az első maratonjukra készülnek? Mire figyeljenek oda a felkészülés folyamán?

- Edzéstervet manapság már találni akármennyit, sokan fizetnek ilyesmiért, szerintem azonban felesleges túlkombinálni, de edzeni, azt bizony kell. Akinek nincs ideje heti háromszor futni 2 órát és kéthetente 3 órát, az elégedjen meg a félmaratonnal, mert az is gyönyörű versenytáv. Mindig azt mondom, bárki le tudja futni a maratont, de biztosan kell neki ez a kihívás? Futni kell, hetente 3-4 szer edzeni, mosolyogva hallgatni a természetben a madarakat, érezni az évszakok illatát és ezzel meg is tettünk minden tőlünk telhetőt. Ha a maraton lefutását tűztük ki célul, akkor futni, készülni kell. A versenyen visszafogott tempót javaslok mindenkinek, 36 kilométerig.

A legjobb mód, hogy ki tudjuk számolni a várható maratoni időnket az ez alapján történik: felkészülni félmaratonra. Futni egy versenyt 21 km-en. Az itt elért időd veszed kétszer (pl. 2 óra akkor 2x2= 4 és még 10 perc. Aki 2 óra alatt fut 21 km-t, az a maratont 4:10 alatt képes teljesíteni. (+ - 5 perc). Nincsenek csodák, mindössze az kell, hogy fokozatosan, kétheti rendszerességgel fusson az illető, a heti edzések mellett pedig 3-3,5 órát lassú tempóban mondjuk a hétvégéken. Én ezeket futókirándulásoknak hívom. A siker, a célba érés így garantált és így be tudja lőni a maratonon a haladósebességét. A gyorsaságnál inkább az alsóbb tartományt válassza. Soha nem olyan gyorsan kezdünk futni, ahogyan szeretnénk, erre vigyázni kell, mert el lehet futni az elejét. Ismerni kell a szervezetünket, az egészségi állapotunkat.

- Az átlagember lelkesedése sokszor nem elég kitartó a sportban, az életmódváltásban. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik bele szeretnének vágni ebbe?

Azt ajánlom mindenkinek, hogy kezdjen el sportolni. Bármit, csak mozogjon. A futás a legolcsóbb talán és futónagyköveteink nagyon értik a dolgukat, tudnak tanácsokat adni a kezdő futóknak. Ne felejtsük el, hogy rengeteg ember beszél arról, hoyg mit szeretne elérni, de a lelkesedés alábbhagy és az illető ottmarad a „majd” - ban.

Le kell ülni és át kell mindent gondolni. Látni lelki szemeinkkel, hogy milyen pozitív változásokat fog hozni a mozgás. (könnyebben fogunk lépcsőzni, lefogyunk, egészséges módon felszedhetünk pár kilót, egy kis izmot. fittek leszünk…stb.) Kit mi motivál.) Na de akkor belevágni!!! Gyaloglás, kocogás 1-1 percben a kezdetekkor és ezt 6-szor megismételve. Rossz hír a türelmetleneknek, hogy az eredményhez akkor jutunk, ha legalább 6 hónapig végzünk egy cselekvést. Akkor mondhatjuk el, hogy változtattunk addigi mozgásszegény életünkön. Igazából a maratoni versenyek előtt én is így memorizálok. Leülök és átgondolok minden kilométert, hogy milyen jó lesz ott, például a 21 km-nél, vagy a 30-nál és tudom, hogy mosolygok a 37-nél, s majd egy kicsit gyorsítok is talán.

Hihetetlenül jó módszer ez, az élet minden területén! fontos tanácsom még, hogy mindenki kerülje el a negatív embereket, akik a betegségeikről beszélnek, akik lehúznak. Ilyenkor rászólok az illetőre, „kérlek, mondd el, mi az, ami a mai napodban jó dolog volt, milyen pozitív esemény történt veled!” Meglepődnek sokszor, mert aki nem ismer, furcsának találja ezt, de később megköszönik, s azt gondolják magukban: „de jó volt beszélgetni ezzel az emberrel”, pedig nem is hagytam neki, hogy kipanaszkodja magát. A futás megváltoztatja a gondolataidat, pozitívvá teszi az életet. Ahogyan észrevesszük magunkon ezeket a változásokat, akkor már futókká váltunk és azok is maradunk.

- Milyen további céljaid vannak?

Futni serülésmentesen és mindig mosolyogva. Úgy számolom, 11 év kell 100 maratoni táv lefutásához, így szeretnék 11 év múlva a 300. maratoni versenyem lefutása után újra interjút adni neked. Addig pedig remélem, akik ezt olvassák, addigra mar futókká váltak egészséges, boldog és mosolygós futókká!

Én pedig mindehhez nagyon sok örömöt, mosolygást, lelkesedést és sikert, sérülésmentes futásokat, remek versenyeket kívánok, (tudom, tudom nem ez motivál, de sok szép kupát és érmet is) és nagy szeretettel készülök a következő beszélgetésünkre. Várom a 300. maratoni versenyed!