Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél amindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Egy kisgyerek sem akar árva lenni, és talán nincs nehezebb dolog, mint egy idegen apát elfogadni. A cselekmény az 1956-os forradalom leverése után játszódik, ahol a tizenkét éves Andor (Barabás Bojtorján) és édesanyja (Waskovics Andrea) egy apró fővárosi lakásban élnek, miközben a fiú rendületlenül várja apja hazatértét a lágerekből. Csakhogy a történetbe megérkező Berend (Grégory Gadebois) nem az a felmenő, akit a gyerek vár, hanem annak tökéletes ellentéte, egy nagydarab, érzéketlen és csendes hentes.

Andor idealizált apaképe a morális tartás és a polgári értékrend megtestesítője, míg Berend nyers, leplezetlen alakja a dolgozó ember fásultságát és kiégettségét hordozza. A kiskamasz a régi értékek tisztelete és a túléléshez szükséges alkalmazkodás között őrlődik. A mű ezáltal nemcsak a családi viszonyok felbomlását mutatja be, hanem az egész ország önazonosságának elvesztését, ahol a gyermek magánya Magyarország gyámoltalanságává válik.

Családi dráma, társadalmi tükör
Az Árva látszólag egy felnövéstörténet, valójában azonban egy allegorikus nemzeti ábrázolás. Andor képtelen elengedni a múltat, ahogy az ország sem tudja feldolgozni saját forradalmának leverését. A bérház kazánjához beszélő fiú alakja egyszerre idézi a fiatalkori naivitást és a történelmi kétségbeesést. A sztoriban visszatérő jelenet is azt mutatja, hogy Istent keresni ott, ahol már csak a fém visszhangja felel, nem vezet sehová, ez már inkább az önámításról szól. Éppen ez a társadalmi hiány adja a film drámai alapját. A kamasz kettős apaképe közé szorulva keresi önmagát, miközben fokozatosan eldurvul és erőszakossá válik. A gyermeki tisztaság elvész, a helyét pedig a düh és a reménytelenség veszi át.

A cselekmény kezdő jelenetei után megérkező férfi, Berend a rendszer metaforája is. Ő az új hatalom megtestesítője, aki megjelenésében óriási és ijesztő, viszont belülről sebezhető és könnyedén zavarba hozható. Andor anyja – ahogy a magyar társadalom is – a túlélést választja az igazság helyett. Ez a döntés egyszerre fájdalmas, de érthető. Nemes László új műve egyszerre személyes és nemzeti vallomás, amelybe apjához, Jeles Andráshoz fűződő kapcsolatát is beleszövi. Ez a reflexív gesztus mélyen emberivé teszi az alkotást – még akkor is, ha néhány jelenetben a melodráma túl nagy szerepet kap.

A látvány, ami lelkiállapot
Erdély Mátyás operatőri munkája ezúttal is meghatározó, mint például a Saul fia vagy a Napszállta esetében. A fakó, kietlen utcaképek, az omladozó falak és a sárgásbarna tónusok mind a múlt elporladását idézik. Mintha a film egy megfakult fotópapírra készült volna. Az Árva képei nem pusztán esztétikusak lélektanilag, hanem a fény és az árnyék kontrasztja a főszereplő belső világát is tükrözi. A külvilág romjai pedig a kollektív hazai tudat repedéseit szimbolizálják. Nemes most kevésbé radikális formanyelvvel dolgozik, mint a korábbi rendezéseinél. A kamera az idei műben nem tapad a szereplő tarkójára – szerencsére –, hanem levegőt enged a térbe, ezzel pedig új hangulatot és érzelmeket teremt.

Az Árva közérthetőbb, mint Nemes korábbi filmjei, mégis megőrzi azt a csendes figyelmet és emberi érzékenységet, ami munkáit különlegessé teszi. A cselekmény nem ad feloldozást, viszont egy zseniális és lenyűgöző katarzis után megbékélést hirdet a szereplők között. Valójában a cselekményt lezáró május 1-jei ünnepség tömegjelenete a társadalmi megalkuvás első látványos rituáléja.

Az Árva nemcsak egy gyerek sztorija, aki apját keresi, hanem egy országé is, amely saját erkölcsi atyját veszítette el. A film nem keres kibúvót a nehéz kérdések elől, viszont elég érzékeny ahhoz, hogy ne ítélkezzen. Nemes László most nem forradalmat rendez, hanem számvetést, és ezzel megmutatja, hogy a nemzeti lelkiismeret is lehet díjra érdemes. Az Árva nagyszabású és művészi alkotás, amely remélhetőleg méltán képviseli Magyarországot az Oscar-versenyben