Menü

A leggyakoribb mérgező szobanövény

Sokféle veszélyforrás leselkedik a kisgyerekekre otthonunkban, nem lehet az asztalon felejteni egy kést, biztonságossá kell tenni a konnektorokat, kerítéssel vigyázzuk épségét, ahol lépcső veszélye fenyeget, elpakoljuk az esetlegesen elérhető gyógyszereket, vegyszereket és még sorolhatnám, azonban most a virágok közül a mérgező szobanövényeket emelném ki, melyek fokozott óvatosságot igényelnek.

Sok szobanövény komoly veszélyforrás, hiszen mérgezést okozhatnak, ezért ezeket olyan helyre célszerű tenni, ahol a kisgyermek nem érheti el.

A leggyakoribb mérgező szobanövények egyike a buzogányvirág, melynek minden része mérgező, még véletlenül sem kerülhet kisgyermek közelébe. Mérgező lehet a szobai ciklámen, gyomorfájást, hányást, hasmenést okoz, a gumója pedig erősen mérgező.

Távol tartandó a gyerekektől a könnyezőpálma, ugyanis súlyos esetben nyelési nehézségeket okozhat.

Nem múlhat el tél színes mikulásvirág nélkül, érthető, hiszen gyönyörű és népszerű, azonban tudni kell, hogy minden része mérgező, már kis mennyiségben is hasmenést, hányást okoz.

Létezik olyan növény, melyet úgy hívnak, hogy anyósnyelv, ennek hajtása és levele is mérgező; hányást, hasmenést okoz, de kemény, szúrós végű levelei is veszélyesek a gyerekekre.

A szobai kankalin hajtása és levele is mérgező, ahogy ugyanez elmondható az amarilliszről, mely gyomor - és bélgyulladáshoz hasonló tüneteket okoz.

A kroton levele és szára is mérgező nedvet tartalmaz, hasmenést, hányást és égető, maró érzést okoz.

Kedvelt szobanövény a legénypálma, de az már kevésbé ismert, hogy minden része erősen mérgező.

Mérgező virágaink egyike a jácint. A növény minden része mérgező; gyomor és bélpanaszokat okoz, irritálja a nyálkahártyát. A növénnyel való érintkezés után alapos kézmosás szükséges.

A népszerű fikusz szára és levelei egyaránt mérgezőek, hasfájást, hasmenést, hányást okoz.

Ha még nem gondoltunk eddig veszélyforrásként a leanderre, akkor jó, ha megjegyezzük, hogy ennek a növénynek is minden része mérgező; görcsöket, hasfájást, hányást, súlyosabb esetben keringési zavarokat is okozhat.

Amennyiben a gyermekünk bármilyen növényt megkóstol, vagy megrágcsált, azonnal vigyük orvoshoz, ha pedig biztosak vagyunk abban, hogy mérgező növényből evett, akkor haladéktalanul hívjuk a mentőket. A védekezés mellett fontos a megelőzés. A veszélyes növényeinket tegyük a kicsik számára elérhetetlen helyekre. Előzzük meg a bajt!

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.

Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák

Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.

Fehér fagyöngy , különleges gyógynövény a fák koronájában

A fehér fagyöngy, Európa egyik legkülönlegesebb gyógynövénye. Már messziről felismerhető a fák lombkoronájában megjelenő, gömb alakú, örökzöld bokrairól és jellegzetes fehér bogyóiról. A növény nemcsak a népi gyógyászatban kapott fontos szerepet, hanem számos kultúrában különleges, szimbolikus jelentőséggel is bírt. Ugyanakkor használata körültekintést igényel, mert bizonyos részei mérgezőek lehetnek.

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

Őszi gyógynövények, ezeket keresd

Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.