Bármennyit is tehetünk, az sohasem elég

„Már nem itt kellene tartanom az életben! Mindenki más keményebben dolgozik, mint én. Lemaradok mögöttük. Még többet kell tennem!” Amennyiben úgy érzed, hogy egyre többet teszel, de sohasem lesz elég, akkor nagy valószínűséggel a produktivitás csapdájába estél. Mi is vezérel minket és a cselekvéseinket ilyen esetben és hogyan törhető meg az a negatív állapot?

A negatív gondolatok és a hátterükben gyakran meghúzódó csökkentértékűség érzése arra sarkallhat minket, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük, leértékeljük saját teljesítményünket, hatékonyságunkat és teljesítsünk, méghozzá nem is akármilyen minőségben.

Amikor végre elérjük a korábban kitűzött, kívánt célt, az már hirtelen nem is tűnik olyan nagy dolognak. Sőt, talán olyan belső hangok jelennek meg, amelyek bagatellizálják az elért eredményt: „Ezt lehetett volna gyorsabban és hatékonyabban is csinálni”. És kell a következő kihívás, hogy bizonyíthassunk, viszont a vágyott megelégedés érzése nem érkezik meg. De ki/mi tudná megadni az elismerést számunkra a hatékonyság utáni rohanásban, ha nem mi magunk?

A produktivitásunkat jelen helyzetben úgy lehet definiálni, mint az önmagunk által kitűzött cél elérését, amiben nagyon fontos szerepet kap az idői tényező. Ugyanis minél rövidebb idő alatt, minél több dolgot szeretnénk elérni.

A technikai vívmányok hatására (közösségi média, e-mail, okostelefon) az üzenetek egyre nagyobb számban és egyre gyorsabban érnek el minket, akár éjjel-nappal, ha ennek mi magunk nem szabunk valamiféle gátat. Ezt pedig az agyunk úgy fordítja le számunkra, hogy lemaradunk ebben az erőforrásokért zajló versenyben, vagyis nem teszünk eleget és nem teljesítünk megfelelően.

Mikor válik mindez toxikussá?

Egyénileg eltérő lehet, hogy a túlteljesítés mikor válik mérgezővé. Az állandó elégedetlenség érzése, a kiégés tünetei, a hangulatunk egyre borúsabbá válása, az állandó belső feszültség jelenléte ennek jó jelzői lehetnek. Amikor a gondolataink csak a körül forognak, hogy nem teszünk eleget, az arra késztethet bennünket, hogy a mennyiségre koncentráljunk, így cselekedeteink értékét és a befektetett energiát egyre inkább figyelmen kívül hagyjuk.

A paradoxon ebben az, hogy pont eredményeink tudatosítására és értékelésére lenne szükségünk ahhoz, hogy fel tudjuk oldani a bennünk lévő feszültséget. valamint az állandó elégedetlenség érzését és reálisan tudjuk szemlélni önmagunkat, illetve teljesítményünket. A produktivitás tehát egy szintig eszköze, egy bizonyos szint után viszont már akadálya lehet céljaink elérésének, hiszen a folyamatos túlfeszített tempó és a pihenés hiánya kimeríti erőtartalékjainkat, mentális kapacitásunkat, és a kiégés irányába mutató folyamatok indulhatnak el szervezetünkben.

Hogyan lehet mindezt megtörni?

Első lépésként fontos tudatosítani, hogy amit csinálunk bizonyos helyzetekben nem vezet eredményre. Ez abból is fakad, hogy amikor elértük a célunkat, szinte azonnal magasabbra is tesszük a lécet, azaz semmi nem elég. A hatékonyság növeléséért tett erőfeszítéseink romboló irányokba sodornak, és valójában nem segítik a céljaink elérését.

Gondolataink megkérdőjelezése az ördögi kör megtörésének második lépése lehet. Az elménk egész nap folyamatosan gondolatokat kreál, amik a negatív produktivitás esetén arra késztetnek, hogy folyamatosan többet és többet tegyünk. Érdemes tudatosítani, hogy ezek a gondolatok nem helyesek vagy pedig többet ártanak, mint használnak számunkra. Bár azt sugallják, hogy nem teszünk eleget, célszerű felülvizsgálni, hogy valóban így van-e. Ha képesek vagyunk egy kicsit lassítani, megállni, pihenni, kialudni magunkat, máris egy kicsit jobb színben látjuk a világot, könnyedebbnek érezzük önmagunkat.

A meggyőződéseink és a gondolataink nem feltétlenül tükrözik hűen a valóságot, megtévesztenek minket. Fontos ezzel tisztában lennünk, hogy ennek megfelelően tudjunk viszonyulni a betörő gondolatokhoz és cselekvési mintákhoz. A barátok, a családtagok, a kollégák nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy reálisabban lássuk saját helyzetünket.

Fogadjuk el negatív érzéseinket!

A mérgező produktivitás hátterében a „nem vagyok elég jó” gondolatának és a hozzá társuló rossz érzéseknek az elfojtása állhat. Az olyan negatív érzések, mint a bűntudat, szégyen, félelem, szomorúság, magányosság pedig arra késztetnek, hogy egyre többet és többet tegyünk annak érdekében, hogy elkerülhessük ezeket a nem kívánt érzelmeket, amelyek többek között ilyen formában jelenhetnek meg: „Bűntudatom van, amikor szabadságot veszek ki. Félek, hogy lemaradok. Egyedül érzem magam, ezért vágyom az elismerésre. Szégyellem, hogy nem tudok jobban teljesíteni.”

Negatív érzéseink elfogadását, feldolgozását gyakorolhatjuk azáltal, hogy megengedjük magunknak, a bűntudatot, a szégyent, a félelmet vagy a szorongás érzését anélkül, hogy azonnal akcióba lendülnénk a rossz érzések megszüntetése érdekében.

Fontos megfigyelni az érzéseinket, ezekhez társuló gondolatainkat, testi érzeteinket, azt, hogy melyek fordulnak elő leggyakrabban. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy miként változnak ezek az érzések és gondolatok, mikor erősödnek, valamint mikor és minek hatására gyengülnek. Néha csak hagyjuk, hogy megtörténjenek. Ahogy közelebb kerülünk hozzájuk, talán egyre kevésbé lesznek félelmetesek és sikeresebben tudjuk kezelni a negatív gondolatainkat.

A fentiek segíthetnek behangolni belső iránytűnket, hogy ne vesszünk el gondolataink és érzelmeink rengetegében, hanem azokat tudatosítva, saját igényeinket felismerve és azokat szem előtt tartva, az általunk képviselt értékek mentén kiegyensúlyozottabban haladhassunk céljaink irányába.