Útinapló – Izland – második rész

A naplóm első részében kicsit kitértem Izland történelmére, az ottani életfelfogásra, az ÖKO gondolkodásra és az odautazás lehetőségeire. Most egy kicsit arról írok, hogy milyen volt az én utam oda, lassan 20 év távlatából, felnőtt fejjel visszatekintve.

Érkezésünk napján nem voltam elragadtatva a látványtól, mert hideg volt, fújt a szél, esegetett az eső, én pedig rettenetesen fázós típus vagyok. Már akkor húztam a szám, amikor elmentünk vízhatlan túracipőt és esőálló ruhákat venni, merthogy ez az egyik legfontosabb dolog, amit magunkkal kell vinni, ha oda készülünk. A szállásunk egy átlagosnak mondható hotel volt, semmi csillogás, mégis otthonos és azt hiszem, azért gondoltuk annak, mert az emberek kedvesek voltak és mindent elnyomó biztonságban éreztük magunkat. Itt az egyik olyan pont, amiért az ott élőket nagyon irigylem. A biztonság.

Az ember után viszik a pénztárcáját az utcán, ha a padon hagyja, de még egy esernyő gazdáját is keresik. Az elnök házának kertjébe be lehet sétálni és megnézni a családi temetkezési helyet, mert ott fel sem merül senkiben, hogy megsértenék mások magánszféráját, vagy kárt okoznának bármiben is. Tisztaság és rend van, nincsenek mindenhol katonák, akik az ajtót őrzik. Pedig ez is Európa, számunkra mégis hihetetlen.

Izland fővárosa Reykjavík, a lakosság közel 60%-a itt és az elővárosokban él. Nevének jelentése a füstölgő öböl, mely az itt felszínre törő geotermikus forrásokra utal. A város közepén egy domb tetejére épült az egyik legmeghatározóbb izlandi épület, az evangélikus templom, Hallgrímskirkja. A templomot 38 éven át építették, az előtte lévő téren állítottak szobrot Vörös Eriknek. A templom hihetetlen látvány, monumentális mérete és egyedi kinézete egyből az ember emlékezetébe vési magát. Egyszerű, letisztult, csodálatos. A házak különböző skandináv stílusban épültek, néhol színes falak, színes háztetők, szépen megtörik a sötét borongós környezetet. Színes, de letisztult, hagyományőrző, de modern.

Megnéztük a sziget legszebb vízeséseit, hiszen Izland a tüzek és vizek országa. A Gullfoss vízesést, ami egy gleccserből és egy tóból nyeri erejét, két szakaszban zuhan lábunk alá. A vízesés tetejéhez, egy szikla kiugráshoz érkezve egy hatalmas szivárvány fogadott minket, körülvéve a vízzuhatagot. Következő a Skógafoss vízesés volt, ami azért nagyon különleges, mert szinte a leérkező víz lábához besétálhatunk. Csak belső hangunkat hallhatjuk, mert olyan hangerővel zubog alá a víz, hogy esélytelen lenne beszélgetni mellette, de garantálom, hogy a látványtól a szavunk is elakad.

A vízpermet napsütéses időben szinte mindig szivárványt képez a vízesés körül, szerintem beilleszthetnénk a szivárványokat is a tüzek és vizek országa kifejezésbe. Semmiképp ne hagyjuk ki a sorból a Seljalandsfoss-t, hiszen itt besétálhatunk a vízesés mögé, ami páratlan élményt nyújt. A vízesések meglesését összeköthetjük hatalmas „bigfoot” terepjárózással, ezeket képzett, rutinos sofőrökkel bérelhetjük, ha nincs kedvünk túrázni. Itt meg kell jegyeznem, hogy ha gyalog indulunk útnak, mindenképpen egy túrázásra alkalmas vízálló cipőben tegyük, hiszen a talaj eléggé próbára teheti lábunkat és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az ilyen zuhatagok közelében, ha közelről akarjuk szemügyre venni őket, nagy valószínűséggel vizesek leszünk, szóval az esőkabát kötelező tartozék. Fontos, hogy sose térjünk le a kitaposott ösvényekről, mert a csúszós kövek balesetveszélyesek.

A következő részekben írni fogok a további vízzel kapcsolatos látványosságokról, várlak!