Menü

Alkohol, avagy a fogyás ellensége

Aki mindenképpen szeretné elérni az áhított nyári alakot, annak már tavasz előtt érdemes elkezdeni dolgozni rajta. Természetesen a testmozgás elengedhetetlen eleme az egészséges testalkat elérésének, azonban a diétánkat is fontos kiegyensúlyozni.

A diéta szóról legtöbbünknek a különböző étrendek jutnak eszébe, mint például szénhidrátcsökkentett, zsírszegény, ketobiotikus vagy épp fehérjedús. Azonban nem csak az ételekre vonatkoznak a diéták, hanem az italokra is. Gondoljunk csak bele: egy diétában sem engedélyezettek a cukros üdítők, legfeljebb a gyümölcslevek, de vannak étrendek, ahol ezeket is kerülik. Az alkohol szintén egy általában tiltólistás elem a diétákban, olykor feltételesen, bizonyos mértékben fogyasztható. Ez nem csak azért van, mert nagy mértékben egészségtelen és függőséghez vezethet, hanem azért is, mert rendkívül hizlalnak, sőt, jobban, mint gondolnánk.

Egy dél-koreai, közel 27 millió embert érintő kutatás során azt találták, hogy az alkoholfogyasztás közvetlenül összeköthető a túlsúly és a metabolikus szindróma kialakulásával. Az is hangsúlyozza a probléma komolyságát, hogy a résztvevők egyik egyéb tulajdonsága sem befolyásolta az alkohol testsúlyra gyakorolt káros hatását, tehát teljesen mindegy, hogy valaki férfi, nő, idős, fiatal vagy tegyük fel dohányzik.

A felmérés során azt is megvizsgálták, hogy az alkohol mennyisége hogyan alakítja a lehetséges következmények kialakulásának esélyeit. Az alkoholt standard egységekben mérték, ami nagyjából egy pohár, tehát 2 dl sörnek, háromnegyed pohár bornak vagy 2,5 cl whiskynek felel meg. Ez persze országonként változhat, például az Egyesült Államokban a egy standard italt pontosan 14 gramm tiszta alkoholban határoznak meg, ezt számolják át sörre, borra és tömény szeszre, Magyarországon pedig ugyanez a standard egység mindössze 10 gramm.

Az eredmények azt mutatták, hogy aki másfél egység alkoholt fogyasztott naponta, már 10 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki nála túlsúly. Két egység elfogyasztása naponta 25 százalékra emelte a kockázatot, azonban fél egység, tehát egy ’fél ital’ elfogyasztásánál azt találták, az alkohol nem befolyásolja az elhízás kialakulásának rizikóját.

Az alkohol egyébként diétás szempontból már csak összetevői és kémiai tulajdonságai alapján sem ajánlott ital, mivel rengeteg szénhidrátot tartalmaz és visszatartja a szervezetben a vizet. Ha mégis olyan alkalom adódik, ahol szeretnénk elfogyasztani egy pohárral, érdemes kalóriaszegény italt választani, mivel folyadékkal könnyen extra kalóriákat is bevihetünk a szervezetünkbe, ráadásul észrevétlenül.

Hogy melyik ital számít kalóriaszegénynek? Ilyen például a vodka-szóda citrommal. Nincsen 100 kalória sem, a szóda pedig hidratál, így a kiszáradás is kevésbé fenyeget. Kerüljük a cukorszirupos, gyümölcsleves koktélokat, valamint, ha van rá lehetőség, sörből is próbáljunk ’light’ verziót kérni, vagy mondhatnánk úgy is, hogy minél világosabbat. A bor esetében sokakban felmerülhet, hogy kis mennyiségben akár egészséges is lehet, legalábbis így tartják. A bor valóban egészséges lehet abból a szempontból, hogy antioxidánsok és gyulladáscsökkentő anyagok találhatók benne, azonban erre is vonatkozik a fentebb említett mérték. A borok közül általában a száraz fehér és rosé borok tartalmazzák a legkevesebb kalóriát, ami ugyanígy igaz a pezsgőkre is.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása

Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.