Menü
  • Elme és lélek
  • ADHD felnőttkorban

ADHD felnőttkorban

Sokan nem tudnak róla, de az ADHD azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar nemcsak gyermekkorban létezik, hanem felnőttkorban is előfordulhat. A felnőttkori ADHD legtipikusabb tünetei a hiperaktív jegyek (belső nyugtalanság, állandó mozgékonyság) és az lobbanékonyság, türelmetlenség.

Az iskoláskorú gyermekek 3-9%-a szenved ADHD-ben, felnőttkorban pedig ennek a zavarnak az aránya 1-4%. A betegség konkrét okai között a koraszülést, dohányzást, fejsérülést, oxigénhiányt említik, s szakértők szerint fiúknál gyakrabban fordul elő.

Felnőttkorban a szakértők szerint a kiváltó okok között jó néhány befolyásoló tényező van, mint például a genetika, a külső és belső környezeti hatások és bizonyos szokások (dohányzás, alkoholfogyasztás, drogok).

Sokáig kizárólag gyermekkori zavarnak tartották, amely a felnőttkorra „kinőhető”, de ma már tudják, hogy az esetek több, mint felénél a tünetek egy része felnőttkorban is fennáll és kezelést igényel.

A felnőttkori figyelemzavar esetén a napi feladatok ellátása is problémát jelenthet, hiszen ezek a betegek türelmetlenek, nehezebben koncentrálnak, könnyen elterelődik a figyelmük, hamar megunnak dolgokat, nem figyelnek a részletekre, nagyobb hibaszámmal dolgoznak a munkahelyükön és a memóriájuk is gyengébb.

A hiperfókuszálás egy igencsak jellemző tünetük, ami azt jelenti, hogy nehéz arra figyelniük, ami nem érdekli őket, ám ami motiválja és felkelti érdeklődésüket, abban teljesen el tudnak merülni, ez lehet jó oldaluk is és kevésbé jó tulajdonságuk is.

A feledékenységük szinte mindennapos, nehéz rendszerezniük és észben tartaniuk a feladataikat, az információkat, ezért gyenge szervező képességgel rendelkeznek.

Munkáikat gyakran halogatják, gyakran elkésnek, dolgaikat elveszítik, vagy elfelejtik, hova tették. Határidős feladataikat olykor elfelejtik, ezért a munkavégzésben ez a betegség igencsak akadályozza őket.

Egy felnőttkori figyelemzavarban szenvedő személy sokszor nem bírja kivárni, amíg a másik fél elmondja a mondandóját, gyakran félbeszakítja a beszélőt, türelmetlen a kommunikációban, mások szavába vág, túlkiabál másokat, magatartása szociálisan nem mindig megfelelő.

Nehezen irányítják érzelmeiket és gyakran éreznek frusztrációt, melyet nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak kezelni, emiatt stresszessé, robbanékonnyá és túlérzékennyé válhatnak. A felnőttkori hiperaktivitás hasonlít a gyerekkori betegséghez, ugyanúgy megjelenik egyfajta belső nyugtalanság, mint a gyerekeknél.

A betegség kezelésére hatásosak a nem gyógyszeres és a gyógyszeres terápiák egyaránt, melyekkel a tünetek jó része enyhíthető, orvosolható. A nem gyógyszeres terápiák közé sorolható a kognitív viselkedésterápia, a meditáció.

  • A rovat további cikkei

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?