Menü

Hogyan mentsük meg a mentát?

Nálunk elképzelhetetlen az, hogy a kertünkbe, vagy éppen cserépben az ablakban, vagy erkélyen ne jelenjen meg a menta. Ugyanis nyáron nagyüzembe készülnek a limonádék és a különböző frissítő italok, amelyeknek egyik elengedhetetlen kelléke nálunk a menta. Ez a növény végigkísérte a sok költözködésünket. Minden albérletben, saját ingatlanban próbálkoztunk a férjemmel életben tartani egy kis bokrot. Nem túl nagy sikerrel. Mentségemre legyen én mindennel próbálkoztam, de vagy a hernyók ették meg vagy a levéltetű miatt száradt el, vagy mindig valami érte.

Mindezeken nem csüggedve, ismét beszereztünk pár tövet. Gyönyörűen nőt, élénk színe volt, és szerette a helyét is, azonban pár napja ismételten fogytak a levek a tőről. Majd a reggeli kávém iszogatása közben, szemben ülve a növénnyel, határoztam el, hogy itt a vége. Bármi áron, de én megmentem a mentát és örökre búcsút mondok ennek a kárhozatnak. Így történt az, hogy mély kutatásba és kérdezősködésbe kezdtem a téma kapcsán.

A menta nagyon ellenálló, gondozása egyszerű, de mivel ő is a körforgás része, természetesen vannak kártevői. Mint a legtöbb növénynél, itt is megtalálható néhányuk, mint például a hangyák, gombák, atkák, levéltetvek, hernyók, rágcsálók stb.

A legtöbb mentafaj leveleit, gyakran a hajtásait is megfertőzi a mentarozsda nevű gomba Sokszor előforduló kórokozó, az év bizonyos szakaszában. Mentafélék évelő növények, ezért több évig ugyanazon a területen nő, ebből kifolyólag a kórokozó felszaporodása igen magas.

A rozsdagombára jellemző, hogy több féle spóraformája fejlődik ki, és azok tünetei igen eltérőek. Jellegzetes alakúak, színűek. A tavaszi spórák sárga színű, csészéhez hasonló apró képletekben fejlődnek a hajtásokon, amin megvastagodást, görbülést, deformációt okoznak. A nyári spórákat képező rozsdabarna, apró, 1 mm körüli, kör alakú telepek a levelek hátoldalán, ritkán a színén találhatóak meg. Az apró telepeket sárga gyűrű övezheti. A fertőzött levelek elsárgulnak, elszáradnak, lehullanak a talajra, ahonnan a gomba újra fertőzi a növényt. Nyár végén, ősszel kifejlődnek a téli spórák telepei, színük sötétbarna, a gomba telelését biztosítják.

A károk közé sorolhatjuk, hogy a felhasználható levek száma csökken, a növekedése lassul, a levelek illóolaj tartalma is alacsonyabb, mint az egészséges növényé. A védekezés a fertőzés ellen elég nehéz. A fertőzött hajtások levágásával és gombaölőszer permetezésével tudjuk, csak kezelni a problémát. A gomba felszaporodását a talaj felszínére hullott beteg levelek is fokozzák. Az onnan induló fertőzést a talajba forgatásukkal tudjuk biztosítani. Rozsdagombával fertőzött mentaleveleket étkezés céljából a felhasználása tilos!

A fehér légy is kedveli a mentát. Számos növény nedvével táplálkozik, beleértve a mentát is. Ezen kívül olyan anyagot választ ki, amely vonzza a gombát. Így már mindjárt két problémával nézünk szembe. A hernyók olyan állatok, amelyek a végén felfalhatják az egész növényt, ha nem vigyázunk. Amint látjuk, hogy kilyukadt vagy megrágta a leveleit, azonnal kezelnünk kell. Itt is a permetezést ajánlják, de ha ezzel nem szeretnénk élni, akkor kézzel szedegessük le a váratlan vendégeket.

Amint látjuk, hogy valami megbetegedés éri a növényünket, ne habozzunk, azonnal cselekedjünk. Ugyanis ha várunk a problémával, akkor annyira elharapózhat a dolog, hogy elveszíthetjük az összes mentánkat. Nagyon fontos, hogy a fertőzött, leveleket, szárat, semmiféle képen se használjuk fel.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.