Menü

A szeretetéhség neurotikus védekező stratégiája

Hatalmas fontossággal bír a számunkra, hogy másoktól szeretetet kapjunk? Erős negatív, akár ellenséges érzésekkel is jár a számunkra, ha nem kapjuk meg a kiérdemelt figyelmet és törődést?

A szorongás gerjeszti az elfojtott indulatokat, az indulatok pedig tovább élénkítik a szorongást: az így kialakuló ellenségesség nagyon megnehezíti a kapcsolataink sikerességét. Előáll számunkra a tudattalan dilemma: szomjazunk mások szeretetére, miközben képtelenek vagyunk igazán szeretni. Összetévesztjük a másokra irányuló szükségleteinket a szeretettel.

A felénk irányuló pozitív érzéseket ugyanakkor nagyon nehezen fogadjuk el. Bár a felszínen ideig-óráig megnyugvást adnak, de mélyebb szinten hitetlenséggel, bizalmatlansággal és félelemmel találkoznak. A belénk ivódott attitűd, hogy bennünket nem lehet szeretni, megakadályozza bármiféle átélt tapasztalat elfogadását és gyakran együtt jár a hátsó szándék feltételezésével. Ez a hétköznapokban sokszor büszkeség formájában fejeződik ki. Például ha egy vonzó nő látványosan szimpatizál egy neurotikus férfival, azt ő akár gúnyolásnak vagy látványos provokációnak is értelmezheti, mert el sem tudja képzelni, hogy ő valóban szerethető lehet. Hogyan szerezzük meg az összes belső zűrzavarunk ellenére mégis a szeretetet?

Négy út

A szeretet megszerzésében két problémával kell szembenéznünk, melyek közül csak az egyik a mód kérdése. Az is fontos számunkra, hogy hogyan igazoljuk ezt a kívánságot mások és önmagunk számára. A szeretet kicsikarására négy út kínálkozik: az érzelmi manipuláció, a szánalomkeltés, az igazságérzetre való hivatkozás és a fenyegetőzés, mely mind magában foglal valamiféle igazolást.

Érzelmi manipuláció – „Én szeretlek téged, ezért neked is szeretned kell engem, ezért hagyj fel minden mással.”

Ha ezzel az eszközzel élünk, kapcsolatainkban különösen fenyegethet bennünket a veszély, hogy függővé válunk tőlük. Ilyenkor a szeretetünket használjuk annak igazolására, hogy cserébe megkapjuk a másiktól a vágyott törődést. Gyakran kifejeződhet ez abban is, hogy segítjük a másikat: szellemi, szakmai fejlődését elősegítjük, megoldjuk a problémáit, ám ennek a mögöttes motivációja a pozitív érzelmek megszerzése.

Szánalomkeltés – „Szeretnetek kell, mert tehetetlen vagyok és szenvedek.”

Ezzel a taktikával a túlzott követeléseinket szenvedésünkkel legalizáljuk, ez gyakran egészen nyíltan zajlik. Sokszor vegyül a szánalom felkeltésébe ellenséges indulat. Előfordulhat, hogy a szeretet és a törődés kikényszerítése érdekében valódi tüneteket produkálunk vagy súlyos élethelyzetbe kerülünk.

Hatás az igazságérzetre – „Én ezt tettem érted – te mit teszel értem?”

A szülő-gyermek kapcsolatban, illetve a párkapcsolatokban gyakran előforduló stratégia. Ha jellemző ránk a használata, gyakran alig várjuk, hogy tehessünk valamit a másikért, majd megkaphassuk, amit mi szeretnénk. Azt tesszük másokkal, amit mi is elvárnánk tőlük, azt érezzük, nem várunk többet másoktól, mint amit mi magunk is megtennénk értük. Ilyenkor a viszonzatlanság komoly csalódást jelent, ebből a fokozott érzésből derül ki, hogy valójában elvárások működtek a háttérben. A stratégiában lévő ellenségesség akkor fejeződik ki a legnyíltabban, mikor egy sérelem helyrehozatalának alapjául szolgál. „Miattad szenvedek, ezért segítened kell.” Például a férj hűtlenségének kitudódása után a feleség megbetegszik: a betegség egy élő szemrehányás szerepét veszi fel, mely bűntudatot kelt és egyúttal eléri a figyelem felé fordulását.

Fenyegetés

Általában azzal fenyegetünk, hogy kárt teszünk másokban vagy saját magunkban. Az öngyilkossággal való fenyegetőzés vagy a másik befeketítése is a taktika kifejeződése lehet. Mivel reménykedünk abban, hogy tudomásul veszik a követeléseinket, amíg megvan a reményünk a cél elérésére, nem váltjuk tettekre fenyegetéseinket.

Lényeges felismernünk, hogy a fentebbi stratégiák, illetve a szeretetéhség jelensége mögött nagyfokú szorongás, szenvedés és bizonytalanság áll. Ha magunkra ismertünk a stratégiákban, már egy fontos lépést tettünk a változás felé. Foglalkoznunk kell ezekkel a területekkel, hogy utat nyithassunk az autentikus kapcsolatok és a valódi biztonságérzet kialakulása felé, és kiléphessünk szenvedésteli helyzetünkből.

Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?

Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.

A túlkompenzálás jelei

A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.

Impulzusvásárlás: miért veszünk meg olyasmit is, amire valójában nincs szükségünk?

Bemész a boltba egyetlen dologért, aztán néhány perccel később már egy új bögrével, egy akciós édességgel és egy olyan ruhadarabbal állsz a pénztárnál, amelyről indulás előtt még azt sem tudtad, hogy létezik? Ha ismerős a helyzet, valószínűleg te is megtapasztaltad már az impulzusvásárlás erejét.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat?

Van egy kedvenc bögréd, amelyhez szinte minden reggel automatikusan nyúlsz? Lehet, hogy már kopott egy kicsit a mintája, talán nem is ez a legszebb darab a konyhaszekrényben, mégis valahogy „ebből esik a legjobban” a kávé. Másoknak több tucat bögréjük van, mégis újra és újra ugyanaz kerül elő. Vajon egyszerű megszokásról van szó, vagy a választásunk valóban árulhat el valamit a személyiségünkről?