Menü

Száguldás, szerelem, halál: egy igazi Ferrari sztori

A legendás rendező, Michael Mann (Az utolsó mohikán, Szemtől szembe, A bennfentes) 8 év után újra nagy játékfilmmel jelentkezett. A Ferrari vezetőjének 1957-es nyarát feldolgozó, eredetileg riportkönyvből készült, adaptáció régi vágya volt. Adam Driver (új Star Wars filmek, Házassági történet) letisztult főszerepbeli alakítása velőtrázó, Penélope Cruz (Almodóvar egykori múzsája) a megcsalt feleség szerepében tündököl és a kész mű egy valós helyszíneken forgó ízig-vérig régivágású mozi. A Ferrari érdekes történelmi utazás, kérdés összeálnak-e az elemei egy örökérvényű klasszikussá?

Enzo Ferrari (Adam Driver), a híres-hírhedt autógyár atyaúristene mozgalmas nyarat tudhatott le 1957-ben. A felesége gyakran le akarta lőni, a pilótái sorra balesetekben elhunytak, a nevét viselő legendás cége a csőd szélén, míg a titkolt élettársa és a közös fiúk egyre nagyobb szerepet igényeltek az életében. Mindeközben küszöbön állt a számára döntő, egész Olaszországot átívelő terepverseny, közben antagonista főhősünket az elhunyt fia emléke is kísértette. A Ferrari film egy többsíkú időutazás nemcsak az eredeti városi és vidéki hátterek okán, valamint a kiváló, korhű díszletek miatt repülünk vissza az időbe, hanem a 80 éves Mann történetvezetése miatt is.

Lassan folydogál a történet, de egy pillanatig sem idealizálja a főkarakterét. Drukkolunk neki, de ez inkább érdeklődő szurkolás és nem rajongás. A párbeszédek, az egész mű felépítése pont olyan mintha a 90-es években készítették volna el Robert De Niro alakításával, akinek több hasonló szerepe is akadt akkortájt (pl. Az utolsó filmcézár, Casino), ahogy egyébként a rendező eredetileg is tervezte, még 1993-ban!

A film párbeszédei kicsit ugyan didaktikusan hatnak, látszik, hogy az alapanyag egy könyvadaptáció. Viszont az olasz hangulat remekül átjön, együtt lélegzünk az eseményekkel. A végső etapnál, a versenynél a rendező pedig kiengedi a kameramozgások és vágások terén, ami a csövön kifér. Lenyűgözően fényképezettek a kanyarok, felkavaróak, de nagyon hitelesek. A sportfilmek szerelmeseik megkapják az adagjukat. Remekül közvetítik a jelenetek Enzo Ferrari meg nem alkuvó személyiségét, szenvedélyét az autóverseny iránt. A színészek általában ki tudnak bontakozni, bár egy ekkora domináns főszereplő mellett csak kis játékidő marad a korabeli versenyzőket bemutatni.

A film azonban miközben egy szerelmi melodráma sportfilmes köntösben, nem tud igazán maradandót adni. Ennek oka részben a kissé torzóként odabiggyesztett, elkapkodott befejezés és részben az a helyzet, hogy ez a lassan lélegző adrenalinbomba nem lehet már slágere a mai fiataloknak. Mindenki talál benne magának valót, de kivetnivalót is. Igazából senki kedvence nem lesz a Ferrari. Azért több, mint érdekes film, amely megér egy estét, főleg, ha megcsömörlöttünk a nagy stúdiófilmektől és egy markáns régivágású, érdekes mozira vágyunk.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.