Daryl Dixon Spanyolországban
- Dátum: 2025.09.23., 02:45
- Szabó Máté
- akció, emberi dráma, Európa, feszültség, kritika, táj, tv sorozat, zombi
A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.

Az alaptörténet a második évad végén újra egymásra talált Daryl és Carol utazására épül. A cél kézenfekvő, haza akarnak térni, hogy újra találkozzanak a régi ismerőseikkel, akik várják őket az Amerikai Egyesült Államokban. A valóság persze távol áll egy egyszerű hazarepüléstől. Ugyanis miután párosunk elindul egy vitorlással Londonból, a brit úriember, Julian segítségével, hajótörést szenvednek egy viharban, és Spanyolország északi partján, Galíciában kötnek ki.
Kisvártatva ijesztő csontpáncélt viselő alakok veszik körbe a hajóroncsot, de természetesen kettősünk sikeresen elrejtőzik. Innen már jön a szokásos recept, vagyis megismerik a helyi lakosokat, akiket a királyi család egy leszármazottja terrorizál és sanyargat. Ennek fényében egy TWD-rajongónak nem nehéz kitalálni, hogy a széria címadója már a második részben akcióba lendül, és igazságot szolgáltat a bajba jutottaknak.
Fő fókuszban a névadó
A szereplőgárda hozza a kötelezőt. Norman Reedus, az örökös kívülálló Daryl Dixon szerepében, továbbra is hitelesen mutatja meg a kemény külső alatt húzódó belső vívódást. Melissa McBride, azaz Carol, az érzelmi réteg felelőse, aki súlyt ad a sztorinak. Kettejük dinamikája és a múltbéli történetekről való elmélkedések adják a sorozat lelkét. Az első részben pazar volt látni, ahogy segítik egymást, miután Carol megsérült. Noha a kapcsolatuk nem tökéletes, Daryl azonnal gondját viseli, és nem hagyja magára. Továbbá az új spanyol szereplők, Eduardo Noriega, Óscar Jaenada és Alexandra Masangkay bevonása frissességet hoz, és hitelesebbé teszi a látottakat.
A környezet remek alapot ad

A harmadik évad legnagyobb dobása egyértelműen a helyszínválasztás. A forgatás szinte teljes egészében Galíciában zajlott, ezáltal erőteljes képi miliő tárul elénk. A második részben Belchite romvárosa önmagában is szimbolikussá válik, mivel a történelem sebeinek látványa illeszkedik a posztapokaliptikus világ narratívájába. Például a korábban megjelent Dead City néhány epizódja nagyon középszerűre sikeredett, ehhez képest itt a katasztrófa sújtotta Londont és az ijesztő vidéki Spanyolországot is sikerült kifejezetten jól összehozni. Az alkotók nem csupán hátteret választottak, hanem olyan tereket, amelyek már a nyitástól kezdve a cselekmény szerves részévé válnak, ez pedig nagyon jól megadja a történet alapját.
Mindezek mellett a széria hibái sem tűnnek el. A narratíva sokszor sablonokra épít. Küszködő túlélők, pszichopata vezetők által irányított erőszakos bandák és klisés morális dilemmák váltogatják egymást. Lassan nyolc éve ez adja minden The Walking Dead-sorozat alapját, amelyen a Daryl Dixon 3. évada sem változtat semmit. A tempó már az első részben lelassul, a cselekmény előrehaladása helyett hosszú, sablonos érzelmi drámák és kötelező összecsapások töltik ki az egyórás játékidőt. A látvány túl nagy hangsúlyt kap, és a karakterek motivációi háttérbe szorulnak. Ezáltal sokszor azt érzi a néző, hogy inkább a világot akarják nekünk bemutatni, mintsem a két főszereplő hazajutását.
A The Walking Dead: Daryl Dixon 3. évada erősen kezd. Spanyolország atmoszférája önálló szereplővé válik, és a két főszereplő közötti kapcsolat továbbra is elég erős ahhoz, hogy megtartsa a néző figyelmét. Azoknak, akik még mindig hisznek abban, hogy a TWD-univerzuma tud újat mutatni, érdemes belevágni, valamint Daryl rajongóknak továbbra is kötelező, hiszen minden rész hozzáad a karakterhez.
A zombik között itt most a táj, a történelem és a veszteségekkel küzdő emberek adják a legnagyobb feszültséget…a hazautazással meg majd lesz valami, hiszen a fő sorozatból tudjuk, hogy végül úgyis visszatérnek az Amerikai Egyesült Államokba. Összességében tehát nem forradalmi az új évad, de látványában, hangulatában és a karakterek dinamikájában jól sikerült.
Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!
2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?
Az igazság ideát van
Steven Spielberg, kedvenc popcorn mozis mesemondónk újra sci-fi témához nyúlt. A többek között a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli, valamint a Világok harca rendezője ezúttal 19-re lapot húzva, az UFO hitének összegzését tárja elénk A leleplezés napja című új filmjében. A csapata nagyon impozáns: David Koepp, horror és popcorn mozik ismert forgatókönyvírója adta az alapot, a nagy öreg John Williams a filmzenét, míg a mester ’házi’ operatőre, Janusz Kaminski is benne volt a buliban. Megaköltségvetés és igazi X-aktás hangulat. Lássuk, klasszikussal van-e dolgunk?
Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja
Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.
Chopin zenéje megküzd a halállal is
A híres zeneszerzők, zenészek életéről készült tradicionálisabb felfogású, európaibb szemléletű film témájának keresve se lehetett volna jobbat találni Chopin, párizsi, XIX. század közepi, utolsó éveinél. A küzdelme a tüdőbajjal és a felületes kapcsolatokkal egyszerre megindítónak és felemelőnek ígérkezett, mikor a lengyelek végre vászonra álmodták az élettörténetének ezt a szeletét. A Chopin-film kissé felkavaró haláltusát ígért korhű díszletekkel, Közép-Európában kiemelkedő büdzsével és profizmussal. Lássuk, hát, hogy a most mozijainkban elstartoló Chopin - Párizsi szonáta kiemelkedik-e a biográfiai eredetű tévéfilmek erdejéből, vagy csak egy túltolt marketing piruett?
Harcra született: Mortal Kombatra fel!
Az egyik kedvelt 90-es évekbeli videójátékunk adaptációja újra visszatért a vászonra. A Mortal Kombat fénykorában egy generáció egyik meghatározó élménye volt. A készítők ugyanazok, mint a 2021-es remake esetében, itt azonban nagyobb a tét és a költségvetés. Szkeptikusan vártuk a második részt, de remek trükköket, fényképezést és véres küzdelmet joggal reméltünk az új kalandtól. Lássuk megfelelnek-e a látottak az elvárásainknak!