Menü

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.

Az alaptörténet a második évad végén újra egymásra talált Daryl és Carol utazására épül. A cél kézenfekvő, haza akarnak térni, hogy újra találkozzanak a régi ismerőseikkel, akik várják őket az Amerikai Egyesült Államokban. A valóság persze távol áll egy egyszerű hazarepüléstől. Ugyanis miután párosunk elindul egy vitorlással Londonból, a brit úriember, Julian segítségével, hajótörést szenvednek egy viharban, és Spanyolország északi partján, Galíciában kötnek ki.

Kisvártatva ijesztő csontpáncélt viselő alakok veszik körbe a hajóroncsot, de természetesen kettősünk sikeresen elrejtőzik. Innen már jön a szokásos recept, vagyis megismerik a helyi lakosokat, akiket a királyi család egy leszármazottja terrorizál és sanyargat. Ennek fényében egy TWD-rajongónak nem nehéz kitalálni, hogy a széria címadója már a második részben akcióba lendül, és igazságot szolgáltat a bajba jutottaknak.

Fő fókuszban a névadó

A szereplőgárda hozza a kötelezőt. Norman Reedus, az örökös kívülálló Daryl Dixon szerepében, továbbra is hitelesen mutatja meg a kemény külső alatt húzódó belső vívódást. Melissa McBride, azaz Carol, az érzelmi réteg felelőse, aki súlyt ad a sztorinak. Kettejük dinamikája és a múltbéli történetekről való elmélkedések adják a sorozat lelkét. Az első részben pazar volt látni, ahogy segítik egymást, miután Carol megsérült. Noha a kapcsolatuk nem tökéletes, Daryl azonnal gondját viseli, és nem hagyja magára. Továbbá az új spanyol szereplők, Eduardo Noriega, Óscar Jaenada és Alexandra Masangkay bevonása frissességet hoz, és hitelesebbé teszi a látottakat.

A környezet remek alapot ad

A harmadik évad legnagyobb dobása egyértelműen a helyszínválasztás. A forgatás szinte teljes egészében Galíciában zajlott, ezáltal erőteljes képi miliő tárul elénk. A második részben Belchite romvárosa önmagában is szimbolikussá válik, mivel a történelem sebeinek látványa illeszkedik a posztapokaliptikus világ narratívájába. Például a korábban megjelent Dead City néhány epizódja nagyon középszerűre sikeredett, ehhez képest itt a katasztrófa sújtotta Londont és az ijesztő vidéki Spanyolországot is sikerült kifejezetten jól összehozni. Az alkotók nem csupán hátteret választottak, hanem olyan tereket, amelyek már a nyitástól kezdve a cselekmény szerves részévé válnak, ez pedig nagyon jól megadja a történet alapját.

Mindezek mellett a széria hibái sem tűnnek el. A narratíva sokszor sablonokra épít. Küszködő túlélők, pszichopata vezetők által irányított erőszakos bandák és klisés morális dilemmák váltogatják egymást. Lassan nyolc éve ez adja minden The Walking Dead-sorozat alapját, amelyen a Daryl Dixon 3. évada sem változtat semmit. A tempó már az első részben lelassul, a cselekmény előrehaladása helyett hosszú, sablonos érzelmi drámák és kötelező összecsapások töltik ki az egyórás játékidőt. A látvány túl nagy hangsúlyt kap, és a karakterek motivációi háttérbe szorulnak. Ezáltal sokszor azt érzi a néző, hogy inkább a világot akarják nekünk bemutatni, mintsem a két főszereplő hazajutását.

A The Walking Dead: Daryl Dixon 3. évada erősen kezd. Spanyolország atmoszférája önálló szereplővé válik, és a két főszereplő közötti kapcsolat továbbra is elég erős ahhoz, hogy megtartsa a néző figyelmét. Azoknak, akik még mindig hisznek abban, hogy a TWD-univerzuma tud újat mutatni, érdemes belevágni, valamint Daryl rajongóknak továbbra is kötelező, hiszen minden rész hozzáad a karakterhez.

A zombik között itt most a táj, a történelem és a veszteségekkel küzdő emberek adják a legnagyobb feszültséget…a hazautazással meg majd lesz valami, hiszen a fő sorozatból tudjuk, hogy végül úgyis visszatérnek az Amerikai Egyesült Államokba. Összességében tehát nem forradalmi az új évad, de látványában, hangulatában és a karakterek dinamikájában jól sikerült.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Halálos séta

A hosszú menetelés nem a klasszikus King-horrorok közé tartozik, hanem egy feszült és lélekpróbáló thriller, amelyben ötven fiú indul el egy halálmenetre, ahol a szabály egyszerű: aki megáll, meghal. A film naturalista ábrázolása, erős dialógusai és színészi alakításai – különösen Cooper Hoffman, David Jonasson és Mark Hamill játékával – folyamatos feszültséget teremtenek. Bár pszichésen megterhelő és helyenként brutális, mély társadalomkritikája és valóságshow-szerű bemutatása miatt elgondolkodtató élményt kínál.