Menü

Lúgosításra fel

Jön a jó idő, nem csak a kedvünknek kell jobbnak lennie, hanem a testünknek is ideje kiadni magából a káros anyagokat. Irány a lúgosítás!

A sav-bázis egyensúly rendkívül fontos szerepet tölt be az egészségünk szempontjából. A való életben úgy a legjobb, ha a lúgos anyagok kissé túlsúlyban vannak, de ez egy nagyon érzékeny egyensúly, bármikor felborítható, bármelyik oldalra elbillenthető. Alapvetően tudni kell, hogy az anyagcsere folyamatok közben savak képződnek, ami egy teljesen természetes dolog. Például a fehérjék feldolgozása közben kén- és foszforsav keletkezik, ami elkerülhetetlen, hiszen így működünk, de nem mindegy, hogy ez mennyire van hatással a már említett egyensúlyra, ezt pedig a választott életmódunk erőteljesen befolyásolja.

A lényeg, hogy amikor túl sok sav termelődik a szervezetben és kimerülnek bázistartalékok, akkor például lassul a vérkeringés, a szervek sem működnek 100 %-on, és az ellenálló képességünk is csökken. Innen egyenes út vezet a betegségekhez. Az „elsavasodás” tünetei közé tartozik a levertség, stressztűrő-képesség csökkenése, fáradtság, gyakori fejfájás, falási rohamok vagy éppen étvágytalanság. Persze ezek lehetnek egyes betegségek tünetei is, de érdemes gondolni a savasodásra is. Erről egy egyszerű vérvétellel megbizonyosodhatunk, hiszen ha a vér pH-értéke 7,35 alá megy, akkor bizony ez az egyensúly felborult. Nyugalom, tehetünk ez ellen, csak kicsit oda kell figyelnünk pár dologra.

Amikor arról beszélünk, hogy segítünk a szervezetünknek lúgosodni, akkor első körben az életmódunkon kell elgondolkodnunk. Első körben oda kell figyelnünk az étkezésünkre, olyan ételeket kell fogyasztanunk, amik magnéziumban, kalciumban és vasban gazdagok, ezek például a zöldségek és gyümölcsök. Ilyen a hagyma, a retek, a tökfélék, uborka, cékla, a zöld banán, a kókusz, az alma, a dinnye és meglepő módon a citrom is. Részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, használjunk olívaolajt, kerüljük az alkoholt, a dohányzást és a cukros, szénsavas üdítőket. Igyunk a lehető legtöbb szénsavmentes vizet vagy válasszunk a zöldteák közül.

Próbáljunk pihentetően és eleget aludni és iktassunk be a napi teendők közé rendszeres testmozgást. Ami pedig elengedhetetlen, hogy ha stresszes életet élünk –na, de ki nem?!- akkor keressük meg azt a módszert, amivel ezt elkerülhetjük vagy levezethetjük. Lehet ez egy jóga, futás, tandemugrás, mindegy, csak leljük benne örömünket. Figyeljünk arra oda, hogy ne essünk át a ló túloldalára, mert annak is megvannak a maga káros következményei.

A szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartása nagyon fontos, hogy jól működjünk és elkerüljük az ez által beköszöntő betegségeket. Mozogjunk, étkezzünk egészségesen, igyunk sok vizet és próbáljunk egyensúlyt tartani a napjainkban az aktív időszakkal és az alvással is.

Az alkohol toleranciaszint

Toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül.
Ennek mértéke személyenként nagyon eltérő lehet: függ a nemtől, a genetikától, testsúlytól stb. – fontos viszont, hogy rendszeres fogyasztással ez a szint folyamatosan emelkedik, azaz elkezdjük „bírni az ivást”.

Antibiotikum és az alkohol párban fogyasztása

Az alkoholfogyasztás sokak életének fontos része, ennek ellenére a mai napig vannak olyan tények az italozással kapcsolatban, amelyekkel nem vagyunk teljesen tisztában.

Nyári fitnesz tippek

Nyáron sem késő belekezdeni valamilyen testmozgásba. Néhány egyszerűbb ötletet és tippet szeretnék bemutatni a nyári sportolással kapcsolatban. Mire érdemes odafigyelni, és hogyan tudjuk motiválni magunkat arra, hogy még egy meleg napon is kimozduljunk valahová.

Energiaforrások sportoláskor: gélek, gumicukor, kóla és társai

A gumicukor, csokoládé, kóla gyakori választás sportolók körében, amikor gyors energiaforrásra van szükségük, mások gélekre, energiazselékre, italporokra, gondosan kimért grammnyi adagokra esküsznek. Vajon melyek a leghasznosabb energiaforrások a sportolók számára?

Légzőgyakorlatok, amelyek nyugtató hatásúak

A stresszfaktorokat nem tudjuk elűzni,, azon azonban dolgozhatunk, hogy kezelni tudjuk saját érzelmeinket, illetve mérsékeljük a feszültséget. Nagyszerű és könnyen elsajátítható stresszkezelő módszer például a légzőgyakorlat, amelyből számtalan változat ismert, így tényleg mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő típust. Az alábbiakban a Women's Health gyűjtése alapján ismertetünk néhányat, és mindenkit arra biztatnánk, hogy kísérletezzen bátran - mentális és lelki egészsége érdekében megéri.