Menü

A nevetés jótékony hatásai

Kitörő kacaj, elfojtott nevetés, röhögőgörcs, csendes rötyögés, vihorászás, szolid mosolygás. Hívhatjuk bárhogy, nevetni mindannyian szeretünk, hiszen ezzel a reakcióval az örömünket, a vidámságunkat fejezzük ki, azt, hogy valamin jól szórakozunk, bizonyos esetekben pont, hogy más embereken. Ez nem csupán egy öncélú jelenség, hanem egyfajta közös nyelvi eszköz is, amelyről az alábbi cikkben tudhatunk meg többet.

A nevetés, mint válasz

A rendszeres nevetéssel nemcsak a boldogságunkhoz járulunk hozzá, hanem az elménkkel, sőt a testünkkel is jót teszünk. Ezen érzés előnye, hogy önmaga által is előidézhető, és a vicces helyzetek, a közös kacarászások még évekkel az eset után is megmaradnak az emlékeinkben, és az általuk okozott kellemes érzések előhívhatók, újra átélhetők. Tehát sokszor előfordul, hogy azon nevetünk, ahogy egy másik ember viselkedik. Ezt a reakciót úgy szoktuk értelmezni, mint választ, amit az emberek a vicces helyzetekre adnak. Nevetünk, ha valaki poént mond, nevetünk egy mémen, vagy ha abszurd helyzetbe kerülünk, ami sokszor zavartságot eredményez. Úgymond ez egy ösztönös reakció, persze el lehet fojtani, vissza lehet tartani, de valamilyen formában mindig előjön, és hozzájárul a mindennapi életvitelünkhöz.

A vicc körülményei

Nevetéskor a vicc tárgyának körülményeit is meg kell értenünk, hiszen ezáltal tudunk pozitív érzelmeket megélni. Az érzés képes hozzájárulni a szerotonin szintjének emelkedéséhez az idegsejtjeinkben. Ez azt eredményezi, hogy csökken a stressz-szintünk, ami nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is a javunkra válik. A stresszel összefüggésbe hozható betegségek kialakulásának esélye ugyanis ennek hatására csökken a szervezetünkben, vagyis kisebb eséllyel lesznek emésztőrendszeri, szív- és érrendszeri, vagy immunrendszeri megbetegedéseink. Ha jó a humorérzékünk és képesek vagyunk megnevettetni másokat, vagy ha értjük a humort és szívesen éljük meg ezen helyzeteket másokkal együtt, az a vidámságon túl azt is jelenti, hogy magas a szociális intelligenciánk.

Bizonyos helyzetekben csak akkor tudunk nevetni, ha képesek vagyunk felismerni a helyzet abszurditását. Ahhoz, hogy szórakozni tudjunk, bizonyos kognitív képességeinknek magas szinten kell állniuk. Például el kell tudnunk vonatkoztatni a történésektől, más perspektívába kell helyeznünk az eseményeket, és bele kell képzelnünk magunkat mások helyzetébe, hiszen ezáltal tudjuk megélni az adott humoros helyzetet. Mindez segít abban, hogy meglássuk egy-egy helyzet abszurditását. Ahhoz, hogy megértsünk egy viccet, vagy egy vicces jelenetet, képesnek kell lennünk arra, hogy a dolgok könnyed oldalát is meglássuk.

Kapcsolataink is nevetésben erősödnek

Ritka, persze nem lehetetlen, hogy otthon egyedül hangos hahotázásba fogjunk. Persze nevethetünk egy vicces Youtube videón vagy felkacaghatunk, ha valami vicces történik otthon. Viszont ezen érzések összekapcsolnak minket másokkal, és az a különleges képessége is megvan, hogy növeli a kapcsolatok intimitásának érzését. Vagyis akivel egyszer együtt nevetünk, azt közelebb érezzük magunkhoz.

Ez már az életünk legelején is így van, hiszen kisbabaként nevetéssel fejezzük ki, hogy jól érezzük magunkat, ami mosolyt vált ki az elsődleges gondozónkból is. Ez erősíti a kötődést kettőnk között, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb eséllyel legyünk boldogok az életben. Felnőve a nevetést arra használjuk, hogy egyértelművé tegyük a másik számára, hogy ugyanúgy értékeljük a helyzetet, ahogyan ő teszi. Vagyis, ha ugyanazon a dolgon tudunk szórakozni, az azt jelenti, hogy hasonlóan látjuk a világot. A humor eszközét ezért gyakran használják nyilvános beszédek során, hiszen azt, akivel együtt nevetünk, pszichológiailag közelebb fogjuk érezni magunkhoz.

Szociológiai jelentőség

A nevetéssel egy rakás fontos szociális készséget is gyakorolhatunk, olyanokat, amelyek sokak számára egyáltalán nem természetesek. Mivel az együttes nevetés a közös értékeket jelenti számunkra, ezért, ha valamin elröhögjük magunkat, azzal felvállaljuk a saját érzéseinket. Ez lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, ugyanakkor kockázatot is jelent, hiszen, ha a másik nem nevet velünk együtt, akkor az elutasítottság érzését is átélhetjük. Azzal, ha elnevetjük magunkat, az erősebb kapcsolódás reményében vállaljuk a kockázatot, hiszen ilyenkor érezhetjük azt, hogy nem fogadnak el bennünket, vagy nem osztoznak az érzéseinken. A humor úgymond egy közös kapcsolódási pont, viszont sokszor irányulhat egy-egy ember ellen is.

Mit tehetünk, hogy többet nevessünk?

A nevetést ugyanúgy tudatosítani lehet, ahogyan mondjuk a kedvességet. Lefekvés előtt gondoljuk végig, hogy milyen pozitív hatások értek bennünket az adott napon, amelyeknek örülhetünk. Valamint a nevetés valahol a dühítő helyzetek megélésére is jó, hiszen minden helyzetben találhatunk valamiféle abszurditást. Ha a legnagyobb félelmeinkben találunk valamiféle groteszk humort, akkor a nevetés által fizikailag és mentálisan is jobban érezhetjük magunkat. Valamint ezen helyzetek sokszor érződhetnek valamiféle negatív tényezőnek is a mindennapokban, de összességében az életünk szerves részét képezik.

Allergia a házi kedvencre – hogyan őrizhető meg az otthon allergénmentesen?

Sok családban a házi kedvencek valódi családtagként élnek velünk, ám sajnos egyre többen küzdenek állatallergiával. Az allergiás tünetek – mint a tüsszögés, orrfolyás, szemviszketés, köhögés vagy akár asztmás rohamok – nemcsak kényelmetlenek, de hosszú távon komoly problémát is jelenthetnek.

Az édesítőszerek rejtett veszélyei – Amit érdemes tudni a káros hatásokról

Az édesítőszereket sokan a cukor egészségesebb alternatívájaként használják, hiszen kalóriamentesek vagy kevesebb energiát tartalmaznak. Azonban egyre több kutatás vizsgálja, hogy valóban olyan ártalmatlanok-e, mint amilyennek gondoljuk.

Autoimmun betegségek, amiket érdemes ezzel kapcsolatban tudni

Sokféle szempontból hallhatunk az autoimmun betegségekről, melyek könnyen megkeseríthetik a betegek életét. Íme, néhány információ ezzel kapcsolatban.

Praktikák hasi zsír ellen

A hasi zsírpárna kialakulásának számos oka lehet, melyek közül néhány genetikai, hormonális vagy életmódbeli tényezőkből ered.

Mammográfia: A korai felismerés kulcsa a mellrák megelőzésében

A mellrák világszerte az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, és bár az orvostudomány folyamatosan fejlődik, a gyógyulás kulcsa továbbra is a korai felismerés. Ebben játszik kiemelkedő szerepet a mammográfiai vizsgálat, amely képes már egészen apró, sokszor tünetmentes elváltozásokat is felfedezni.