„Ha neki szabad, nekem miért nem?” – avagy a testvérkonfliktus

A testvérek közötti konfliktusról három fiúgyerekes anyukaként szerintem regény hosszúságú cikket írhatnék. A testvérek vagy szövetségesek, vagy ellenségek, sokszor a két véglet között ritka az átmenet, így a közöttük lévő konfliktusok kezelése nem könnyű feladat a szülők, nagyszülők számára.

Nyugi, teljesen normális dolog!

Az egyik leghosszabb és legfontosabb érzelmi kötelék az életünkben a testvérünkkel való kapcsolatunk. A testvérek közötti konfliktusok teljesen normális és elkerülhetetlen részei a gyerekek fejlődésének, míg van olyan szülő, aki szerint nem is kell mindig közbelépni, mások azonnal beavatkoznak és egyfajta villámhárító szerepet töltenek be. (jelen!)

A szakértők azt mondják, nem kell azonnal eldobni mindent és szaladni a testvérekhez egy-egy vita miatt, ugyanis kell ennyi teret és önállóságot adni a gyerekeknek, hogy maguk próbálják rendezni soraikat és megoldani egy-egy konfliktust.

Én azonban azért lépek rögtön, mert nálunk verekedésig fajul a helyzet, ezt pedig természetesen nem szabad ölbe tett kézzel nézni és nem is fogom. Saját véleményem az, hogy bármely fizikai vagy verbális agresszió esetén a felnőttnek közbe kell lépnie.

A kérdés sokszor az: hogyan?

A gyermekek versengenek szüleik figyelméért és szeretetéért. Ha ez negatív irányba fordul és már tettlegességig fajul a helyzet, akkor én különválasztom őket. Emeletes házunk van, elkülönítem őket, egyik megy az emeletre gondolkodni, másik marad a földszinten, hogy átgondolj viselkedését és tetteit.

Mivel nem tudok és szerintem nem is lehet mindent azonnal megoldani, (pláne, ha nem voltam a szituációban és nem tudom mi történt, ki mit mondott, kinek van igaza) ezért ilyenkor idő szükséges, ugyanis lehet, hogy néhány perc vagy óra elteltével higgadtabban lehet beszélni velük a történtekről. A helyzetet mindenképp elemezni kell együtt.

Ez hogyan történjen?

Kérjük meg őket, hogy mondják el, szerintük miből lett a vita, mi volt az ok, amit ők sérelmeztek vagy sérelmeznek azóta is, miért alakult ki veszekedés, miért torkollott esetleg verekedésbe a konfliktus.

Szülőként már megszoktam, hogy nem egyszer kell igazságot tenni, ilyenkor nehéz pártatlannak maradni, s kerülni a negatív összehasonlításokat, de nem állhatunk egyik oldalra sem. Főiskolán tanultam a hatékony konfliktuskezelésről, amikor is a kérdésfeltevés nagyon fontos, az asszertív kommunikáció mindig telitalálat!

Mi az az asszertív kommunikáció?

Az asszertív viselkedés öntudatos, határozott, ugyanakkor másokra tekintettel lévő viselkedést jelent. Az asszertív személy kellően együttműködő, de saját érdekeit érvényesíteni tudó egyén. Ennél a tudatos viselkedésnél kerülni kell a „mert te mindig”, a „mert te soha” és a „miért-miért nem” jellegű kérdésfeltevéseket és megállapításokat.

Ezek helyett a kijelentések helyett (akár felnőttként a saját konfliktusainkban is) inkább azt kell elmondani, hogy nekünk miért rossz érzés, bennünk hogyan csapódik le az adott szituáció. Ahelyett, hogy azt mondanánk „mert te mindig”, „mert te sosem” inkább azt fejezzük ki, hogy „nekem rosszul esik, amikor ez történik” „én rosszul érzem magam amiatt, hogy így alakult”. Ezek hatékonyabb megoldások, mint a vádaskodás, a káromkodás, a veszekedés.

Ha a gyermek(ek) viselkedése hosszú időn át nem változik és nem mutat javulást, akkor érdemes szakemberhez fordulni, mert előfordulhat, hogy a gyerek valamilyen pszichés probléma miatt viselkedik így, például kistestvér érkezett a családba, haláleset történt vagy válás miatt változik a magatartása. Fontos, hogy a szülők tudatosítsák magukban, hogy a gyermekeik bár testvérek és azonosak a szüleik, azonban külön egyéniségek, ezért ennek megfelelően is kell kezelni őket, azonban egymás tisztelete soha nem alkuképes.