Menü

Amit soha ne mondj egy kismamának…

Várandósan vagy kisgyerekes anyukaként rendszeresen találkozunk kéretlen tanácsokkal, megjegyzésekkel és olyan kérdésekkel, amiktől a falra mászunk. Nézzük mik azok a megjegyzések, amikkel ki lehetne űzni a világból a várandós vagy kisgyerekes anyukákat.

Amikor mi megtudtuk, hogy a harmadik babánk is kisfiú lesz öt éve, szinte elözönlöttek az „együttérző – lesajnáló” vigasztalások, meg a jótanácsok, hogy a negyedik biztosan kislány lenne. Köszönjük. Aki volt már várandós, tudja jól melyek azok a kérdések és kéretlen tanácsok, amelyektől az ember lánya falnak tudna menni.

Tervezett gyerek vagy becsúszott?

Alap, hogy ilyet meg se kérdeznék, de sokan mégis megteszik.

Aludj és pihenj sokat, később úgysem fogsz!

Aki a második, harmadik, többedik babáját várja, hangosan felröhög ezen a tanácson, már, ha érti és még emlékszik arra, hogy mit jelent pihenni és azt hogyan kell csinálni.

Nem baj, majd a harmadik/negyedik lány/fiú lesz!

Persze, hogy nem baj, az egészség legyen meg, a többi nem számít. Három fiam van, nem lett lányom, de majd lesz három menyem.

Túl nagy a hasad! Milyen kicsi a hasad!

Mihez képest, kihez képest, mi erre az írott szabály, van erre kódex vagy valami meghatározott centi és/vagy leírás, hogy kell ezt érteni, ha meg sehogy, akkor ne riogassuk a kismamákat.

Nem félsz a szüléstől?

Azt tudni kell, hogy itt meg kell hallgatni a kérdező szüléstörténetét meg minimum két szüléses rémtörténetet. (és tényleg elmeséli)

Egyél, úgyis kettő helyett eszel.

Itt anno meg szoktam jegyezni poénból, hogy ikrek, úgyhogy én már rég négy helyett eszem.

Megsimogathatom a hasad?

Nem. (de már simogatja is). Bírtam az ilyet és nem, nem veszik észre magukat a „nyúlkálók”.

„Még egyben?”

Igen, ezt képesek megkérdezni, minden egyes személyes találkozás alkalmával. Gondolná valaki, hogy szülés után itt flangálok az utcán, hasamra kötve egy álpocakot?

Tiszta még a magzatvíz?

Itt vajon azt várja az illető, hogy az utcán rögtön megnézzem?

Hány kilót híztál?

Itt illik visszakérdezni, hogy „és te”? Simán megtettem.

Az emberek természetesen vagy sajnos kíváncsiak, minden érdekli őket, nem maradhat előttük titok, valahol jólesik az érdeklődés, de sokszor már szó szerint is „terhes” lesz ez a dolog. Ha várandós kismamával beszélgetünk, gondoljuk át, hogy valóban illendő kérdéseket teszünk fel, ránk tartozik az egyáltalán és valóban hasznos felhozni azt a történetet, avagy sem. A kismamák pedig köszönik a sok érdeklődést, jól vannak. És pont.

A ballagás pillanatai

Májusban valami véget ér. Elballagnak a végzős középiskolás gyerekek. Nem is annyira gyerekek már talán. A padokat csend öleli körbe, és a falak között még visszhangzik a múlt. Ballagunk. Bár több, mint húsz éve tanárként tekintek rá, mint a ballagási műsor megszervezője és lebonyolítója, ám idén a végzősök búcsúja után a saját nagyfiam is elballag az általános iskolából. A ballagás több mint egy iskolai szertartás,1870 óta tartjuk számon a magyar diákélet egyik legfontosabb rítusaként.

Az örökké negatív testkép kamaszkorban

A serdülőkor egyik legfontosabb feladata az identitás alakítása, amelynek része nemcsak a jövőképpel való foglalkozás, de az önmagáról kialakított kép változása is. Intenzíven foglalkoztatja a kamaszokat, hogy kik ők, merre tartanak, milyen személyiségük van, és hogy, hogy néznek ki, azaz elég szépek-e, elég hasonlóak vagy éppen különbözőek a kortársaikhoz képest.

Tavaszi szünet gyerekekkel

Mindig kihívást jelent a szülőknek a szünidőben lekötni a gyermekeket, tartalmas programmal kitölteni a szünetet. Ha egy gyerek unatkozik, rosszalkodni kezd, „nyűglődni”, testvéreivel veszekedni vagy a szüleit nyúzni, ezt elkerülendő a következő tippekkel készültem!

Milyen veszélyekkel jár a digitális tér a gyerekekre nézve?

A digitális tér veszélyeiről beszélgettünk a helyi rádiónk egyik adásában, ez pedig különösen aktuális és fontos téma, hiszen a gyerekek számára számos különböző aspektust érintenek.

Miért szeretjük, ha fáj? – A tragédia vonzereje

Furcsa kijelenteni, hogy szeretjük a szenvedést. Nem a saját életünkben persze, hanem amikor olvasunk, filmet nézünk vagy hallgatunk. Egy hős elesik, egy szerelem elvérzik, egy álom összeomlik és mi ott ülünk, lenyűgözve, néha könnyezve, néha csak csendben. Miért keresünk ilyen történeteket? Miért érezzük katartikusnak a veszteséget?