Menü

Társbetegségek is okozhatnak mozgásszervi panaszokat

Sajgó ízületek, fájó végtagok, mozgáskorlátozottság: sok esetben kiderül, hogy nem egyszerű mozgásszervi betegség áll a panaszok hátterében. A szakember szerint nagyon fontos, hogy az immunrendszerünk minél erősebb legyen, hiszen ebben az esetben számos betegség, vagy egészségügyi panasz elkerülhető lenne.

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

Tehetsz a téli depresszió ellen!

Teljes erővel utálod a téli időszakot? Nem vagy egyedül. A legtöbb embernek napsütésben jobb kedve van. Ha ez az érzésed már a napközben végzett tevékenységeidre is rányomja a bélyegét, és napokon át folyamatosan melankolikus vagy, akkor lehet, hogy a szezonális vagy téli depresszió érint téged is. Lássuk, mit tehetsz ellene!

Együnk elegendő gyümölcsöt a hidegben évszakokban is

Mindenki tudja, hogy a zöldségeken kívül a gyümölcsök fogyasztása is fontos része az egészséges táplálkozásnak. De hogyan ehetünk elég gyümölcsöt az őszi-téli téli időszakban? Íme a segítség!

Együnk zöldséget, gyümölcsöt a nyár után is!

Mindenki tudja, hogy a zöldség és gyümölcs fogyasztása mennyire fontos része az egészséges táplálkozásnak De hogyan együnk megfelelő mennyiséget belőle az őszi-téli téli időszakban? Ehhez nyújtunk segítséget most induló cikksorozatunkban. Az első részben a levesekről lesz szó.

Jelentősen emelkedett a zöldségek ára

Aki szokott zöldséget vásárolni, tapasztalhatta, hogy a legtöbb dolog nagyon megdrágult ezen a télen. A jelentős áremelkedések oka elsősorban a hideg időjárás. Mit tegyünk, mondjunk le a zöldségvásárlásról a szezon kezdetéig...?

Télen nehezebb menedzselni a párkapcsolatokat?

Érdekesség, hogy a legtöbb szakítás február-március környékén tapasztalható, mivel a legtöbb párkapcsolat és házasság télen romlik meg, esetleg véglegesen. Talán nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi áll a jelenség hátterében...

Ezt tedd, ha a sapkától égnek áll a hajad!

Sapka, nélkül nem érdemes útnak indulni, ha odakint röpködnek a mínuszok - már csak a hajunk érdekében sem. De mit tehetünk ha a sapkától feltöltődött hajszálaink úgy meredeznek az ég felé, hogy lehetetlennek tűnik megszelídíteni?

Vezetési tanácsok extrém hidegben

Dermesztő napokat él át az ország. Reggelente nagyon kellemetlen a fűtetlen autóba ülni és útnak indulni. Összeállításunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy mire is figyeljünk autónknál a jelenlegi fagyos, téli hetekben.

Tanuljon meg esni!

Egy óvatlan pillanat is elég, hogy elessünk a csúszós, jeges utakon. Pedig néhány trükk bevetésével el lehet kerülni a végtagtöréssel, ficammal, rándulással járó mozgásszervi panaszokat. Az ortopéd szakorvos figyelmeztet, hogy vegyük komolyan az enyhébb sérüléseket is. Mozgásunkkal, öltözködésünkkel alkalmazkodjunk a csúszós utakhoz!

Mit tegyünk télen a tányérunkra?

A hideg évszakban nagyobb fejtörést okoz, hogy miként táplálkozzunk egészségesen, hiszen szűkösebb a szezonális zöldségek és gyümölcsök kínálata, a megbetegedések viszont gyakoribbak. Milyen ételek fogyasztása javasolt ebben az időszakban?

Védjük meg a telet!

Keveseknek ez a kedvenc évszaka, és a nagy hidegek közepette sopánkodva várják, hogy melegebbre forduljon az idő. Pedig a télnek igenis megvannak a maga szépségei és előnyei! Érdemes meglátni ezeket, hogy élvezni tudjuk a jelen pillanatot! Összeszedtünk 15 érvet, ami a tél mellett szól.

Miért fáj a torkunk?

A hideg évszakban nagyon sokan szenvednek a torokfájás és a hozzá kapcsolódó kellemetlen tünetek miatt. De biztos, hogy csak a hűvös idő az oka? Tudj meg mindent arról, hogy miért fájdulhat meg a torkod, így könnyebben megküzdhetsz vele és megelőzheted a betegségedet! Gyógyulj szívvel-lélekkel!

Eljött a csípős ételek ideje

A téli időszak másfajta étkezést kíván. Ha energikusak szeretnénk maradni, akkor tartalmasabb, és másfajta ízvilágú ételeket érdemes fogyasztani. A hidegben ajánlott lehet a fűszeres, valamint rostdús ennivalókat tenni a tányérunkra.

Hogyan vészeljük át az őszi depressziót?

Az ősz lassan megérkezik. Ha úgy érzi, a mentális egészségedet befolyásolja az évszakok változása, íme néhány tipp, hogyan juss túl rajta!

Nem luxus ősszel és télen nyaralni

A télből utazni a nyárba, vagy legalábbis valamivel kellemesebb hőmérsékletű helyekre - sokan azt gondolják, hogy ez óriási luxus. Érdemes jobban utánanézni: bizony olcsóbb lehet ezekben az időszakokban üdülni, mint nyáron a Balatonon kikapcsolódni!

Az új D-vitamin ajánlás

Az angol szakértői ajánlás szerint mindenkinek jót tesz, ha legalább a hidegebb hónapokban D-vitamint szed. Az új javaslat szerint az egy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek napi 10 mikrogramm D-vitamint kellene a szervezetükbe juttatniuk.

Nem muszáj fáradtnak lenni

Szervezetünk nem áll át annyira könnyedén a téliről a tavaszi időszámításra, mint a lelkünk. Ez az átmenet okozza a tavaszi fáradtság néven emlegetett érzést.

A téli depresszió ellen

A téli évszak végén több negatív hatásnak is ki vagyunk téve. A fizikai bajok mellett ilyenkor jellemzőek bizonyos lelki panaszok is.

Meleg télen? Nem túl jó...

Sokan szeretik a szokatlanul enyhe, meleg időt a hideg télen, ám akadnak olyanok, akik azt mondják: az a jó, ha az évszaknak megfelelő az időjárás. Több szempontból is az utóbbiaknak van igazuk.

Biztos fel vagyunk készülve a fagyra?

Az általában jeget és havat is hozó téli időszakban gyakoriak a sérüléssel járó utcai, udvari balesetek. Mire érdemes leginkább odafigyelni?

Nyersen, sütve és főzve

Tele van antioxidánsokkal, egészséges, télen is könnyű hozzájutni, ráadásul a kisgyermekeknek is adható. Mi az?

Hogy védjük meg magunkat és másokat?

Elértünk az évnek abba a szakaszába, amikor egyre több a meghűlt, náthás ember. Hogy kerüljük el, hogy védjünk meg másokat, hogyan éljük túl?

Ne féljen a hidegtől!

A téli időszak sokakat bekényszerít a torna és konditermekbe, de még többen vannak azok, aki jó időben sportolnak, a hideg beálltával viszont felhagynak a testmozgással.

Télen is lehetnek szúnyogok

Az egyelőre enyhe tél miatt még most is találkozhatunk szúnyogokkal. Ráadásul a csípésük agresszívebbnek tűnhet ebben az időszakban, így a lakás, ház szúnyogvédelmét ilyenkor sem érdemes megszüntetni.

Fázós láb a megfázás alapja

A téli megbetegedések oka gyakran az, hogy a lábunk fázik, vagy vizes. Egészségünk védelme érdekében a réteges öltözködést kezdjük a megfelelő lábbelinél!

Jön a tél, etessük a madarakat! De hogyan?

A természet barátai a tél közeledtével szívesen helyeznek el madáretetőket, hogy a madárkák a hideg időben is élelemhez jussanak. Nemes dolog, de néhány fontos dologra érdemes odafigyelni, ha valóban kedvezni szeretnénk a kis "szárnyasoknak".

A legveszélyesebb időszak

Tél vége van, így ebben az időszakban még inkább oda kell figyelnünk egészségünkre, szervezetünk ugyanis ilyenkor a legvédtelenebb.

Nem tesz jót a túl meleg

A téli fűtési szezon olyan veszélyeket rejt szervezetünk számára, amelyekre nem is gondolnánk. A lényeg, óvatosan tekergessük a radiátort, ha nem muszáj, ne csináljunk „szaunát”.

Téli túra Kőszegen és környékén

A kirándulás télen is egészséges! Megfelelő öltözetben a leghidegebb évszakban is lehet túrázni, ami kiváló téli sport. Kiválóan erősíti az állóképességet, tisztítja és edzi a tüdőt. Kirándulási célpontokat bemutató sorozatunkban ezúttal Kőszegre és környékére látogatunk el, amely hóban legalább olyan gyönyörű úti cél, mint más évszakokban.

Rossz a hideg, de nem attól fázunk meg

A megfázás és a nátha nagyobb eséllyel alakul ki télen, mint a melegebb időszakokban, de nem lehet a hidegre fogni a dolgot. Önmagában nem az okozza a betegséget.

Ezt próbáld ki! - szánkózás

Következő górcső alá vett mozgásformánk nem klasszikus sport (vagy legalábbis nem így gondolunk rá), az emberek elsősorban szabadidős elfoglaltságként űzik. Mindegy, minek nevezzük, az igazság az, hogy remek és hasznos szórakozás.

Nyugodtan mozogjunk télen is!

A hideg évszakot és a szabadtéri sportolást sokan összeegyezhetetlennek tartják egymással, pedig távolról sem állja meg a helyét az ellentét.

Kötelező a buli Szilveszterkor?

Hamarosan búcsúztatjuk az óévet, az emberek pedig tanakodnak, hogyan töltsék az év utolsó, és az újév első napját. Néha viszont fárasztó tud lenni a kötelező bulizás, és a világraszóló party elvárásának gondolata. Töltse rendhagyóan a Szilvesztert!

Miért egészséges a forralt bor?

Ismét itt van a forralt bor szezon, amikor mind a karácsonyi vásárokban, mind otthon szívesen eliszogatunk egy pohárka finom fűszeres forralt bort. Azt tudjuk, hogy meghűlés, nátha esetén jót tesz a forralt bor, de azt is tudjuk, hogy miért?

Házi kedvenceinknek is fontos az immunerősítés

Sokat olvasni télvíz idején az immunerősítés fontosságáról, arról azonban kevés szó esik, hogy nemcsak a gyerekeknek és a felnőtteknek hasznosak a vitaminok, hanem a háziállataiknak is. A hideg időjárás bizony az ő szervezetüket is megviseli, akkor is, ha házon kívül, és akkor is, ha lakáson belül laknak.

A magyarok begubóznak hidegebb időben – mozduljunk ki egész évben!

Érdekes módon a magyar emberek teljesen szezonálisan gondolkodnak az aktív életmód kapcsán: csak jó időben mozdulnak ki. Amint beköszönt a hidegebb idő, már begubóznak, és csak lakáson belüli, vagy beltéri programokat szerveznek. Sőt, nem is tudják, hogy milyen lehetőségeik lennének a szabadtéri programokra, aktív időtöltésre ezekben az időszakokban.

Készítsük fel szobanövényeinket a télre

Tudta, hogy a szobanövények teljesen más gondoskodást igényelnek télen és nyáron? Ha továbbra is zöldellő növényeket szeretne otthonában, akkor figyeljen oda növényei évszak miatt megváltozott igényeire!

Vezetéstechnikai tippek ködös időre

A tél közeledtével egyre gyakoribb a ködös időjárás, és ilyenkor sajnos a balesetek száma is növekszik a rossz látási viszonyok következtében. Vajon mit tehetünk ennek megelőzése érdekében?

Mit tehetünk ősszel az egészségünkért?

A válasz egyszerű: nagyon is sokat. Az őszi hónapok mind a szabadidőben, mind a táplálkozás terén remek lehetőséget biztosítanak a hideg évszak előtti feltöltődésre.

Nehéz ősz elé nézünk

Az idei esős, olykor hűvösebb nyár nemcsak sokak üdülését rontotta el, nehezítette meg, hanem egészségügyi szempontból is negatív volt.

Tompa vagyok. Mi tegyek?

Tavaszi fáradtság. Gyakran halljuk és mondjuk ezt a kifejezést. De mit is jelent valójában és mit tehetünk ellene?

Kicsi, zöld, jó – a kivi

A kivi az egyik legfelkapottabb gyümölcs ebben a január végi-február eleji időszakban. Népszerűvé válásának oka nem véletlen, a sok vitamin mellett különböző betegségek megelőzésében is segíthet.

Fussunk télen is!

Az eddig tapasztalt enyhe tél megkönnyíti a szabadban sportolók dolgát, ráadásul az ezekben a hónapokban „felszedett” fittség később még jól jöhet.

Lécre fel!

A téli sportágakat bemutató sorozatunk most, ahogy a tél is, a végéhez ért. Utoljára az alpesi síeléssel foglalkozunk, de ígérjük, ahogy a szezon visszatér, mi is folytatjuk a téli mozgásformák bemutatását.