Ősanya kontra modern anya

A minap a legkedveltebb közösségi oldalon beleszaladtam egy kedves kis képbe. Ennek nagyjából az ősanya kontra modern anya nevet is adhatták volna. Egymás mellé sorakoztatta a szoptatást és a tápszert adagoló hordozót, az együttalvást és a rácsos ágyban üvöltő gyereket, valamint a hordozókendőben szunyókálót és a babakocsiban ülőt.

Az internetes fórumokon nem kell sokáig keresgetnünk ahhoz, hogy ebben a témában találjunk néhány olyan kismamát, vagy csak néhány laikust, akik egymás torkának esnek. Valóban ennyire fontos ez a kérdés? Valóban ennyire fekete vagy fehér valami? Ki mivel érvel? Mi a cél? Mi az érdek? A legfontosabb: mi a jó a gyereknek?

Az ősanya: nevéből adódóan az ősanya típus igyekszik természethez közeli módon, a modern világ vívmányait kihagyva, ösztönösen nevelni gyermekét. Valahogy úgy, ahogy talán őseink is tették néhány ezer évvel ezelőtt. Persze nem kezd el mindenki történelem könyveket olvasni, elég, ha mintaként az ősi afrikai törzseket figyeljük meg, hisz ott  még ma is sok közösség civilizációtól mentes, érintetlen, békés. Ehhez jó forrás Jean Liedloff Az elveszett boldogság nyomában című könyve.
Fórumozók állítják: az ősanya szoptat, hordoz, és együtt alszik gyermekével.

Kicsit pejoratív értelemben is használják ezt a kifejezést, mert valahogy nem illik bele a jelenlegi társadalomba. Kicsit különc, kicsit önfeláldozó. Kicsit mártír hatása van. De mégis miért: mert tudja, hogy gyermekének így adhatja a legtöbbet. Nem kétséges, hogy a szoptatás sokkal több és jobb, mint a tápszer, és kár is lenne ezen vitatkozni, még mindig nem ismerjük az anyatej minden összetevőjét, de úgy lett megalkotva, kitalálva, hogy tökéletes tápláléka legyen az újszülöttnek, és a 3 éves ovisnak is. Hordoz, mert szíve dobogása nyugtatja leginkább az ingergazdag környezetben felnövő babáját, és ebben a biztonságos környezetben ismerheti meg a világot a csöppség. Az együttalvás az egyik „legkritikusabb” jellemző. Záporoznak a szemrehányások: „majd odaszokik”, „ majd nem lesz házaséletetek”, „ majd nem tudjátok kirakni onnan”. Válaszok: „és ki látott már szülőkkel alvó érettségizőt?” , „ki utálja azt, ha egy 1, 2, vagy 3 éves picúr szuszog vasárnap reggel a párnánkon?”. Az ősanya valahogy ösztönösen érzi, ez a jó a gyermeknek. Az ősanya nem gondolkodik azon, hogy vajon elkényezteti-e kisbabáját, ha sírásra felveszi, csak egyszerűen felveszi, mert úgy érzi, ez a jó neki. A testközelség, ahogy az születése előtte 9 hónapig megvolt, nem tűnik el hirtelen, és nyomtalanul, továbbra is biológiai szükséglete lesz.

És tényleg: miért gondoljuk azt, hogy ha 9 hónapig „testünket kölcsönadva és kicsit feláldozva” éltetjük magzatunkat, akkor születése után már nincs ránk ekkora szüksége. Miért lenne jó neki egy külön szoba, ha 9 hónapig szívünk dobogására aludt el?

A modern anya: valahogy egy fiatal, pörgős anyukát képzelünk el, akinek a gyermekén kívül fontos a karrierje, aki egyszerre több vasat tart a tűzben, szülés után mielőbb munkába áll, aki használja a modern kor vívmányait. Akinek talán az önmegvalósítás a legfontosabb. Talán kevésbé hajlamos gyermeke iránti alázatra, önfeláldozásra, lemondásra.

Fórumozók állítják: a modern anya beéri a tápszerezéssel, nem hordoz, inkább babakocsit használ, és szívesen teszi babáját kezdetektől külön szobába, mintegy önállóságra nevelve csemetéjét úgy kb. 3 órás kora óta.

A modern anya a legtrendibb babakocsit keresi, a legszebb bababútort. Meggyőzhető, hogy ha nem tud szoptatni, a tápszer is megfelelő helyettesítője az anyatejnek. Keresi a legfejlesztőbb játékokat. A plafonra szerelhető ugráló hintát, a kompot. Talán mini könyvtárat épített a gyereknevelési könyvekből. És 1 éves csemetéjét angolra és tánc órára hordja, hogy nehogy lemaradjon kortársaitól, ill. a társadalmi elvárásoktól.

DE! Ettől még szereti gyermekét. Talán ő az, akit a mai fogyasztói társadalom jól ki tud használni. Akinek a lelkiismeretére jobban tud hatni – mint ahogy azt már egy korábbi cikkemben is írtam. Akinek sok mindent el lehet adni, hogy még jobb, tökéletes anyukája legyen gyermekének. Akinek a minőségi idő keveset mond. Talán túl nagy a megfelelési kényszer, melyet irányában támasztanak. Meg kell felelnie anyaként, feleségként, háziasszonyként, és a munkahelyén is helyt kell állnia. Talán azt is elvárják tőle, hogy szülés után fél vagy egy évvel ismét munkába álljon. És talán e  miatt a nyomás miatt keresi önmagát és halad az önmegvalósítás felé.

Ez nem feltétlenül rossz, hisz mindenki szeretné élete végéig azt csinálni, amit szeret. A kérdés az, hogy mindeközben milyen útravalót kapnak gyermekeink. Megkapják-e a feltétlen szeretetet, a teljes odaadást, az odafigyelést, az érzelmi biztonságot (erről bővebben: Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság). Jó lenne, ha idővel rájönnénk, gyermekeink nem a 38. játékot akarják, hanem 15 perc játékot anyával és apával. Biztonságot és szeretetet akarnak, nem egy szép gyerekszobát.  Ölelést, bújást, mókát és kacagást egy hátonhordozós kiránduláson, nem egy tengerparti nyaralást.

Összefoglalva: nem kell, hogy valaki csak ősanya legyen, vagy csak modern anya. Mindkettő lakozhat bennünk, ami rendjén van. Igyekezzünk gyermekünk minden VALÓDI szükségletét kielégíteni sok együtt-töltött órával és igyekezzünk elkerülni azokat a dolgokat, amik nem családunk érdekeit, hanem valamelyik üzletlánc érdekeit szolgálja.

Tóthné Takács Diána
Fotó: sxc.hu