Szülés – természetes úton, vagy császármetszéssel?

Hát, kérem szépen ez egy kérdés. Babát vársz. És megkérdezik. Hogyan akarsz szülni? És sajnos van létjogosultsága a kérdésnek. De BÁR NE LENNE!

Tény, hogy a császármetszések aránya egyre magasabb, nagyon magas. Túl sokan „szülnek” császárral. Szülnek csak idézőjelben, mert az nem más, mint egy nagy hasi műtét. De az is tény, hogy szükség van rá, hiszen indokolt esetben életeket menthet. Megmentheti a baba és az anya életét is. És szerencsére van erre is lehetőség, hogy problémás esetben nem kell gyászolnunk, mert az orvosok tudnak segíteni. Ezzel csak egy baj van: sajnos sokkal többször alkalmazzák, mint ahányszor valóban szükség volna rá.

A császármetszés tényleges indikációi, vagyis amikor valóban szükség van a császármetszésre:
1. anyai javallat: az anya olyan jellegű betegsége, ami a terhességen kívül egyébként is kockázatot jelent az életére, pl. szülés közbeni szívinfarktus, tüdőembólia
2. magzati javallat: köldökzsinór előesés, levált méhlepény, a szülés során fellépő oxigénhiányos állapot, és minden olyan tényező, amely a baba életét hüvelyi szülés esetén veszélyezteti.
3. relatív tényezők, pl. túlzott téraránytalanság: ez egy olyan szempont, amely nem bír objektív lenni, vagyis az orvos dönti el, hogy az anyuka medencéje mekkora a babához képest.

Egyre több esetre mondják azt, hogy indokolt császármetszést hajtottak végre. Ennek több oka is van:
1. faros baba: amikor a baba nem fejjel lefelé helyezkedik el az anyaméhben
2. téraránytalanság: az anya medencéje túlzottan keskenynek tűnik a baba becsült!! méretéhez képest
3. a köldökzsinór túl rövid/ rá van tekeredve a babára, stb.
4. vajúdás közben nem tágul a méhszáj, stb.

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja szerint medencevégű fekvés esetén (faros babánál) nem kötelező a császármetszés, viszont statisztikát ismertet az ilyen esetekben (50% hüvelyi szülés, 50% császármetszés). Javasolja a császármetszést, felsorolva a kockázatokat; szintén statisztikával igazolja, hogy a perinatális mortalitás, vagyis a szülés utáni csecsemőhalálozás (0-6 napos babákra vonatkozik) faros babánál császármetszés esetén 1,6 %, míg hüvelyi úton ez 5%. Majd közli, hogy ez válogatatlan beteganyagra vonatkozik és van még millió olyan tényező, amelyet ha figyelembe veszünk, akkor tulajdonképpen nincs szignifikáns különbség a faros babák szülése esetén. Vagyis: mindegy, hogy a medencevégi fekvésű babánkat hogyan hozzuk/hozzák világra, a kimenetel mindegyiknél egyformán alakul.

A 2. pont esetében a téraránytalanság esetében a szakmai protokoll csak a túlzott mértékű esetén indokolja a császármetszést. De mégis ki dönti el, hogy túlzott mértékű? Az az orvos, aki nem akar műhiba perbe keveredni páciensével?

A 3. pont egyáltalán nem szerepel a protokollban, csak a köldökzsinór előesés esetén válik szükségessé a császármetszés. Ez nagyvonalakban az az eset, amikor a szülés megindulásakor a köldökzsinór megelőzi a szülőcsatornában a magzatot, mely így összenyomódik és megszűnik benne a vérellátás, mely nagyon veszélyes a baba számára.

A 4. pont egy igen fontos pont. Sokakat hallok, hogy megindult a szülés, vajúdott az anyuka x órát, és mivel nem tágult a méhszáj, hát megműtötték. Itt a lényeg, és itt lehet visszakanyarodni a természetes szüléshez.

A természetes szülés nem merül ki abban, hogy a baba hüvelyi úton születik meg. A természetes szülés (jobb esetben háborítatlan szülés) mellőz minden felesleges beavatkozást. A lényeg, hogy a folyamatok menetét bízzuk a természetre és az anyára. Valóban szükség van segítőre, de nem feltétlenül egy szikét tartó orvosra. A segítség nem elsősorban arra vonatkozik, hogy valahogy segítsük kivenni azt a gyereket az anyukájából, hanem egy olyan támogató és megnyugtató környezetet, lelki segítséget kell nyújtani, hogy a vajúdó anyuka nyugodt legyen, biztonságban érezze magát, tudja, hogy jó helyen van. Ha ezek a körülmények fenn állnak, akkor a természet és az anya teste teszi a dolgát, úgy, ahogy az megteremtetett.

„Mikor a félelem nincs jelen, a fájdalom is elmenekül. Félelem hatására a méhet ellátó artériák összehúzódnak, feszesek lesznek, és ez okozza a fájdalmat. Ha nincs jelen félelem, az izmok ellazulnak, rugalmasakká válnak, a méhszáj képes természetesen elvékonyodni és kinyílni, amint a test ritmikusan pulzál, és könnyedén kilöki magából a kisbabát.” (Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok – Dr. Grantly Dick-Read elmélete)

Manapság sajnos a szülés túlságosan medikalizált. Túl sok a beavatkozás, melyek nemhogy nem segítik, inkább csak hátráltatják a szülés lefolyását.

A borotválás nem a vajúdó anyukának lesz jó, hanem inkább csak a személyzetnek, hiszen jobban lát. Viszont apró hámsérüléseket lehet szerezni, ami igen jó táptalaj a baktériumok elszaporodásának, és még ráadásul napok múltával viszkethet is. A beöntés oka, hogy a kitolási szakban a végbél tartalma ne a szülőágyra ürüljön. Ez szintén a kórházi személyzet kényelmét szolgálja, de azt is tudni kell, hogy a nők szervezete tudja a dolgát, tehát a szülés közeledésének egyik jele, ha az édesanyának hasmenése van, hiszen a szervezete ezzel is már készül a szülésre, tehát sokszor felesleges is. Sok kismama tapasztalata viszont az, hogy a beöntés során kapott meleg víz erősíti a fájásokat, ami közelebb visz a szülés végéhez.

Fájásgyengeség esetén sokszor kapnak a kismamák oxytocint. A kismamák körében is vitatott téma, hogy vajon jó-e vagy sem, de inkább nem. A vajúdó mama szervezete termel oxytocint, pont annyit és pont akkor, amikor szükség van rá. Ebbe a kényes egyensúlyba nem szabad beavatkozni mesterséges hormonokkal. Az oxytocin adagolása túlságosan erős méhösszehúzódásokat eredményezhet, amit egyrészt a vajúdó anyuka nehezebben visel, másrészt a babára is nagyon rossz hatása lehet, többször alakul ki magzati distressz, valamint a méhrepedés esélye is megnő, amely akár a méh eltávolítását is eredményezheti. Nagyon fontos elfogadni, hogy egy teljesen természetes, háborítatlan szülés esetén az is teljesen természetes, ha a vajúdás lelassul, a fájások gyengülnek. Egy beindult szülés esetén ezeket az alkalmakat kell kihasználni pihenésre, hogy a végére is maradjon energiánk. Ha pedig ez a vajúdás kezdete után néhány órával történik, akkor ezek csak esetleg jóslófájások voltak, és várni kell még a babára, de semmiképp sem erőszakosan rávenni a megszületésre.

A burokrepesztés szintén egy nagyon gyakori beavatkozás. Tény, hogy erősíti a fájásokat és lerövidítheti a szülést. Viszont növeli a fertőzésveszélyt, ezért burokrepesztés után záros határidőn belül (kórházi protokoll függvénye – 12-24 óra) a szülést be KELL fejezni. Vagyis ismét van egy külső kényszer a szülés menetében, ami megint csak felesleges.

Összességében elmondható, hogy a beavatkozások olyan helyzeteket teremthetnek, amelyek további beavatkozásokat tesznek szükségessé, és így minden egyes beavatkozással nő a szülés kockázata.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy igenis nagyon sokat köszönhetünk az orvos társadalomnak, a szülész-nőgyógyászoknak, a szülésznőknek. Ezért sokkal alacsonyabb az anya- és csecsemőhalandóság, ezért van lehetőség már a koraszülött babáknak is esélyt adni az életre, mert egy olyan technikai háttér van mögöttük/mögöttünk, mely biztonságot ad, és sokszor életet. Már csak ezt a két dolgot (kórház és háborítatlan, természetes szülés) kellene közelíteni egymáshoz! A jó hír az, hogy Magyarországon is egyre több kórház felismeri ennek fontosságát és lépéseket tesz annak érdekében, hogy a leendő édesanyák valóban úgy szüljenek, ahogy szeretnének! Mert van már jó példa előttünk!

Fotó: sxc.hu