Extrém sport: Barlangászat
- Dátum: 2013.08.16., 11:35
A barlangászat végigkíséri az emberiség történelmét, csak ami az őskorban lakóhely volt ma már extrémsport helyszín.
A késő középkortól kezdve az emberiséget már tudományos szempontból is érdekelte a Föld belseje, mélye, a barlangok megismerése, felfedezése. A folyamat igazából a 19. század végén, a megfelelő eszközök rendelkezésre állását követően indult el. Nem sokkal később már turisztikai célokkal is szálltak emberek a mélybe, a jelenség napjainkban tetőzik, nagyon sokakat érdekel a barlangászat, amelyre szabadidős tevékenységek, egyesületek épülnek, specializálódnak.

Természetesen a legtöbben egy már ismert, felfedett barlangot járnak be, ez a barlangtúrázás. Persze ehhez is kell felkészültség, tudás, fizikum és kitartás. A barlangászok jellemzően nehéz terepen, körülmények között tevékenykednek, a sportág elsősorban csoportos, így erősíti a csapatszellemet, fejleszti a másokkal való együttműködés képességét. Nem véletlenül szokott céges csapatépítők programja lenni.
A barlangászok különböző szintű képzést kapnak, az alapfokútól a kutatásvezetőig. A barlangkutatók igazi felfedezők, akik kemény, fáradtságos és akár több évig tartó munkát végeznek egy-egy képződmény, járat megismerésével, feltérképezésével.
A sportág nem veszélytelen, de megfelelő szakember vezetésével, valamint profi felszereléssel a kockázatokat minimálisra lehet csökkenteni. Akinek nincs klausztrofóbiája, legalább egyszer mindenképpen érdemes kipróbálnia egy barlangtúrát, ugyanis a fizikai és a lelki erőkifejtés mellett igazi természeti szépségekkel, különlegességekkel ismerkedhetünk meg a mélyben.
Fotó:
sxc.hu
Az őszi túrázás sokoldalú hatása
A hűvösebb levegő és a színesedő táj különleges hangulatot adhat egy kirándulásnak. A szabadban töltött idő azonban ennél is többet ér. A mozgás és a környezet egyaránt hozzájárul a jobb közérzethez, miközben segít kiszakadni a hétköznapok megszokott ritmusából. Éppen ezért ősszel is érdemes időt szánni egy-egy túrára.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.
Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása
Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.
Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák
Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.
Filléres őszi dekorációk: ezekből az egyszerű dolgokból varázsolhatsz hangulatos díszeket
Amikor megérkezik az ősz, valahogy az otthonunkat is szeretnénk kicsit melegebbé, kuckósabbá és hangulatosabbá tenni. Nem feltétlenül kell azonban drága üzletekben keresgélnünk, ha szeretnénk néhány új dekorációval feldobni a lakást.