Pszichoszklerózis: a rugalmatlan gondolkodás lehet sikertelenségünk oka
- Dátum: 2015.01.19., 16:02
- állandóság, bátorság, biztonság, élethosszig tartó tanulás, fejlődés, gondolkodásmód, homeosztázis, kalandvágy, kiegyensúlyozottság, kockázat, kockázatvállalás, kreativitás, merészség, merev gondolkodás, pszichoszklerózis, rugalmasság, rugalmatlanság, siker, viselkedés
A pszichoszklerózis a gondolkodás és a viselkedés bemerevedését jelenti, amikor valaki képtelen a fejlődésre, a változásokat pedig nehezen, vagy egyáltalán nem viseli el. Ez pedig gátolja az embert a sikerben. Mivel általános tulajdonságunk a biztonságra való törekvés, főleg az életkor előre haladtával, ezért elkerülése érdekében tudatosan lépéseket kell tennünk.
Az autista emberekre jellemző, hogy nehezen viselik a változásokat. Ugyanazon útvonalon szeretnének hazamenni mindennap, a hétköznapi cselekvéssorok meghatározott rendben kövessék egymást, tehát az élet kiszámítható legyen a számukra. Azonban másokban is megvan az erre való hajlandóság, ennek a magyarázata pedig egyszerű: amit ismerünk, attól nem kell tartanunk. A biztonságos ösvényeknek más ismerjük a veszélyeit is. Ennek magyarázata a homeosztázis, azaz az állandóság utáni vágy. Azaz akkor érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, ha az élet nem ismeretlen egyenletekkel, eseményekkel és emberekkel van tele a számunkra. Ez a típusú gondolkodás pedig az élet beragadásának kockázatát rejti.
A sikeres emberek egyik fontos titka, hogy magas a merészségi-kockázatvállalási intelligenciájuk, azaz mernek kockáztatni, és szeretik a kalandokat, bátrak és szembe mernek nézni a kihívásokkal. Mivel a biztonságkereső embernek minderről a kockázat, az ismeretlen, a bizonytalanság jut eszébe, így képtelenek túlhaladni önmagukat. A pszichoszklerózis pedig a fejlődés egyik legnagyobb gátja, hiszen ebben az állapotban az ember az egyformaságra törekszik, és sosem megy más úton, ahol új emberekkel, lehetőségekkel találkozna, vagy ahol újravizsgálhatná az addigi nézőpontjait.

Mit tehetünk, hogy megtartsuk a rugalmasságunkat? Például:
- Szocializálódjunk! Minél több és többféle emberrel találkozunk és beszélgetünk, annál szélesebb lehet a nézőpontunk.
- Utazzunk sokat. Ennek révén megismerhetünk másfajta kultúrákat, helyeket, ami szintén használ a gondolkodásunk fejlesztésén.
- Lépjünk ki a komfortzónánkból, például aludjunk sátorban a csillagos ég alatt, hálókocsis vonaton, vagy óriási bőrönd helyett csak egy hátizsákot vigyünk magunkkal, ha üdülni készülünk.
- Keressünk kreatív tevékenységeket, mint például a zeneszerzés, festés, kézműveskedés, rajzolás. Nem csak a gyerekek szórakozása lehet a filctollkészlet!
- Ha már a gyerekeknél tartunk, tanuljunk sokat a kicsiktől és a fiataloktól. Figyeljük meg, hogy hogyan élnek, milyen eszközöket, szavakat használnak, és néha alkalmazkodjunk hozzájuk. Ne mindig tőlük várjuk el, hogy belesimuljanak az életünkbe. Néha mi is ugrálhatunk szénabálákon tinédzserként, nem? Tartsunk a családban bizonyos időszakonként „gyerekfőnökséget”, amikor nem a felnőttek, hanem a gyerekek koordinálnak. Lehet, hogy aznap pizzarendelés lesz, és egész napos játék, de akkor is érdekes megfigyelni, hogy ők miként menedzselik az életet, és könnyen lehet, hogy tanulhatunk tőlük…
- Egy mágnes-, vagy krétatáblára írjuk fel a napi történéseket egy-egy szóval, és törekedjünk arra, hogy minden nap valami új dolog kerüljön fel a táblára.
- Próbáljunk ki újfajta sportokat, ételeket, amit korábban eszünkbe sem jutott volna
- Olvassunk sokat, ez ugyanis fejleszti a képzelőerőt, és folyamatosan tanulhatunk belőle.
- A folyamatos tanulás szintén segít abban, hogy mindig fejlődjünk, és ne merevedjünk bele bizonyos helyzetekbe, nem véletlen, hogy a nyugati országok az élethosszig tartó tanulást hangsúlyozzák.
- Ne fogjuk rá semmire a rugalmatlanságunkat, például az időhiányra, vagy az életkorunkra, vagy a pozíciónkra. Az internet egyik legnépszerűbb videója volt, amelyen a középkorú pap reverendában gördeszkázott. Miért is ne? Valószínűleg több gyereket tudott ilyen módon megszólítani, mint a Bibliaórákon. Nem véletlen, hogy ezt a fajta nézőpontot marketing stratégiaként is alkalmazzák: bárkinek jobban az emlékezetében marad egy okostelefont használó 90 éves bácsi, mintha ugyanazt egy fiatal lány használná, hiszen az teljesen hétköznapi.
A lényeg tehát, hogy tegyünk a pszichoszklerózis elkerülése érdekében, és ne hagyjuk, hogy éppen a hétköznapi dolgaink gátolják a sikereinket!
Fotó:
pixabay.com
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.
Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké
Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.
A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája
A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.