Saját időgépünkben
Mindenkinek saját időgépe van, egyéni szubjektív időperspektívánk egyedi módon határozza meg döntéseinket, életmódunkat, és általánosan véve az élettel való elégedettségünket is befolyásolja. Sokszor tudattalanul is gátol, akadályoz minket, hogy hogyan gondolkozunk az időről. Aki a múltban él, kevésbé nyitott az új élményekre, fél a változástól, ezáltal korlátozza saját fejlődését.
Persze, nem hagyhatjuk figyelmen kívül múltunkat, hiszen identitásunk része, a korábbi tapasztalatok pedig nagyban segíthetnek abban, hogy a jelenben sikeresebb döntéseket hozzunk. A fatalista nézőpont, vagyis a sorsszerűség mindenek fölé helyezése, túlzott passzivitásba taszítja a személyiséget, így éppen úgy a fejlődés gátja lehet, mint a hedonizmus. A hedonista örömközpontúság az életet izgalmassá, élvezetessé teszi, de ha túlzottan csak a pillanatnak élünk, és sohasem mérlegeljük döntéseink következményeit, könnyen elveszhetünk az élet útvesztőiben.
Nem mindig olyan egyszerű felismerni, ha saját szubjektív időszemléletünk foglyai vagyunk. A szakemberek, mint minden másban ebben is az egyensúlyra való törekvés fontosságát hangsúlyozzák. Ennél talán kézzel foghatóbb iránymutatást jelent az a tény, hogy időnkkel végső soron mi rendelkezünk, vagyis időszemléletünk rajtunk múlik, változtathatunk rajta. Erre mondhatjuk, hogy a múltunkon nem változtatunk, de a múltbéli dolgokhoz való hozzáállásunk igen, és ezzel befolyásoljuk jelenünket, és egyúttal jövőnket is.
Összefoglalva, a dolgok úgy is felfoghatóak, hogy mindenkinek van egy saját időgépe, amelyet fejlődésünk útjába, vagy szolgálatába állíthatunk.
Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van
Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.