Kire bízom a gyerekem?
Gyakori téma manapság a „járjon a gyerek bölcsibe, vagy sem” kérdés. Bőven akad előnye és hátránya is a bölcsődei nevelésnek, és persze az sem mindegy, milyen korban kerül a gyerek az intézményes nevelési rendszerbe.
Szerencsére ma már olyan szempontok is előtérbe kerültek, hogy nem csak általános hatásokat, érveket érdemes átgondolni, hanem egyéni, tehát családi és anyai motivációkat is fontos mérlegelni. Nem önmagában jó vagy rossz, ha gyermekünket bölcsődébe visszük, hanem például függ az anya személyiségétől. Hiába maradunk otthon gyermekünkkel 2-3 évet, ha közben frusztráltak és elégedetlenek vagyunk. De ha úgy tudunk teljes értékű szülőként működni, hogy a lehető legtovább otthon maradunk gyerekünkkel, akkor az is teljesen rendben van. Közelebb is jutottunk ahhoz, hogy mi alapján döntsünk (ha egyáltalán dönthetünk) azzal kapcsolatban, hogy menjen a gyerek bölcsibe, avagy sem.
A probléma ott kezdődik, hogy amikor meghozzuk a döntést, hogy "igen, másra bízzuk gyermekünket", intézményben gondolkodunk, nem látjuk mögötte a konkrét személyt, gondozót, aki gyakorlatilag egy az egyben meghatározza majd bölcsődei tapasztalatunkat.
Persze magánbölcsődében ez jobban kontrollálható talán, de állami bölcsődékben a szülő kiszolgáltatottá válik. Annak, hogy a szülő nyugodtan végezze a munkáját, elengedhetetlen feltétele, hogy gyermekét jó kezekben tudja. Na már most elég e, ha a „jó kezek” pusztán azt jelenti, hogy fizikailag nem éri bántódás, és mint egy csomagot megőrzik gyermekünket, amíg érte nem megyünk? Talán igen, talán nem. Végül is az nem rossz, ha a gyerek határait tágítják, ha önállósodik, ha úgymond közösségben is szocializálódik, és ehhez nem kell feltétlen több, minthogy eközben felügyeljenek rá. Más szempontból ahhoz, hogy a gyerek jól érezze magát, fejlődjön és kibontakozzon fontos, hogy az anya távollétében is legyen, akihez kötődhet, akihez érzelmi kapcsolat fűzi.
A lényeg, hogy szülőként észrevegyük, nem csak megfelelő nevelési intézményekben kell gondolkodnunk, hanem a gondozó nénik, óvónénik és később a tanárnénik tényleges személye az igazán fontos. Próbáljunk meg tenni annak érdekében, hogy őket megismerjük és ha úgy érezzük, nem jó kezekben van gyermekünk, tegyünk ellene.
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései
Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.