Kire bízom a gyerekem?
Gyakori téma manapság a „járjon a gyerek bölcsibe, vagy sem” kérdés. Bőven akad előnye és hátránya is a bölcsődei nevelésnek, és persze az sem mindegy, milyen korban kerül a gyerek az intézményes nevelési rendszerbe.
Szerencsére ma már olyan szempontok is előtérbe kerültek, hogy nem csak általános hatásokat, érveket érdemes átgondolni, hanem egyéni, tehát családi és anyai motivációkat is fontos mérlegelni. Nem önmagában jó vagy rossz, ha gyermekünket bölcsődébe visszük, hanem például függ az anya személyiségétől. Hiába maradunk otthon gyermekünkkel 2-3 évet, ha közben frusztráltak és elégedetlenek vagyunk. De ha úgy tudunk teljes értékű szülőként működni, hogy a lehető legtovább otthon maradunk gyerekünkkel, akkor az is teljesen rendben van. Közelebb is jutottunk ahhoz, hogy mi alapján döntsünk (ha egyáltalán dönthetünk) azzal kapcsolatban, hogy menjen a gyerek bölcsibe, avagy sem.
A probléma ott kezdődik, hogy amikor meghozzuk a döntést, hogy "igen, másra bízzuk gyermekünket", intézményben gondolkodunk, nem látjuk mögötte a konkrét személyt, gondozót, aki gyakorlatilag egy az egyben meghatározza majd bölcsődei tapasztalatunkat.
Persze magánbölcsődében ez jobban kontrollálható talán, de állami bölcsődékben a szülő kiszolgáltatottá válik. Annak, hogy a szülő nyugodtan végezze a munkáját, elengedhetetlen feltétele, hogy gyermekét jó kezekben tudja. Na már most elég e, ha a „jó kezek” pusztán azt jelenti, hogy fizikailag nem éri bántódás, és mint egy csomagot megőrzik gyermekünket, amíg érte nem megyünk? Talán igen, talán nem. Végül is az nem rossz, ha a gyerek határait tágítják, ha önállósodik, ha úgymond közösségben is szocializálódik, és ehhez nem kell feltétlen több, minthogy eközben felügyeljenek rá. Más szempontból ahhoz, hogy a gyerek jól érezze magát, fejlődjön és kibontakozzon fontos, hogy az anya távollétében is legyen, akihez kötődhet, akihez érzelmi kapcsolat fűzi.
A lényeg, hogy szülőként észrevegyük, nem csak megfelelő nevelési intézményekben kell gondolkodnunk, hanem a gondozó nénik, óvónénik és később a tanárnénik tényleges személye az igazán fontos. Próbáljunk meg tenni annak érdekében, hogy őket megismerjük és ha úgy érezzük, nem jó kezekben van gyermekünk, tegyünk ellene.
A bukósisak nem dísz
Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.
A szivacskézilabda előnyei óvodás korban
Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.
Új egyensúly otthon – amikor végre jutott idő egymásra
Az év nagy részében szinte észrevétlenül sodródtunk a teendők között. Munka, iskola, különórák, határidők követték egymást, és a napok gyakran úgy teltek el, hogy alig maradt valódi idő egymásra. Aztán megérkezett a húsvéti tavaszi szünet, és hirtelen történt valami: lelassult a tempó, és végre lehetőség nyílt arra, amire hónapok óta nem volt – együtt lenni.
Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről
Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.
Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?
Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.