Tegyünk az iskolai zaklatás ellen!

Nagyon sok gyermeket érint időszakosan vagy hosszabb távon az iskolai zaklatás, bántalmazás. Mindkét gyermekünk átélte az utóbbi időben, hogy csúfolták, kiközösítették őket. Talán felnőttként is visszaemlékszünk hasonlóra, amikor bennünket cikiztek, zártak körön kívülre – vagy esetleg mi magunk vettünk részt valamelyik osztály- vagy iskolatárssal való kellemetlenkedésben. Lélekgyötrő tapasztalat ez, amiben a rosszindulatú viselkedés megelőzése lenne a legfontosabb.

S noha szinte minden gyereknek van hasonló negatív élménye, a jelenségről egyáltalán nem esik szó az iskolai oktatás és élet keretén belül, maximum csak akkor, ha már komoly baj történt. Természetesen ezernyi dolgot fel tudnánk sorolni, amit fontos lenne tanítani az iskolában, mégsem fér bele, hogy a feleslegesen nehéz feladatok helyett életviteli és érzelmi intelligenciát, élethelyzet-kezelést, megfelelő bánásmódot okítsanak a gyerekeknek. Emiatt lehet bosszankodni, de inkább tudatosítsuk magunkban, hogy szülőként feladatunk, sőt kötelességünk megtanítani a gyerekeknek, hogy toleránsak, empatikusak legyenek egymással akkor is, ha a másikkal valamiért nem szeretnének szorosabb barátságot ápolni vagy nem szimpatizálnak.

Hiszen mi is vagyunk így felnőttként, nem mindenkit kedvelünk, de ettől még nem kell rossz érzéseket kelteni a másikban és ráönteni a negatív, véletlenül sem építő véleményünket. Persze mit várhatunk a „kommenthuszárok” társadalmában, ahol a felnőtt emberek álprofilok mögé bújva árasztják az intrikát az interneten? Azt is tudjuk, hogy a csúfolódó, kiközösítő gyerek is ember, neki is megvannak a miértjei. Ezek között találkozhatunk olyannal, aki a családjában szintén zaklatásnak van kitéve, és ezt a mintát másolja az iskolában, ahol végre ő lehet az erősebb, de van olyan gyerek is, aki csupán figyelmet szeretne kiharcolni magának – minden áron…

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy még a bántalmazó gyereket védjük, de tény, hogy a hosszú távú megoldáshoz elkerülhetetlen, hogy a dolgok mögé nézzünk. Sajnos a tapasztalatok szerint nem jelent valódi kezelést, ha az osztályfőnök intőt ad a zaklató, attrocitásokat indító gyereknek, vagy a társai előtt szóbeli megrovásban, szidásban részesíti.

A jellemző forgatókönyv, hogy ilyenkor a harc eldurvulhat, a zaklató megharagszik, amiért „beköpték”, és az áldozat csúfolása, kiközösítése folytatódik, csak titkosabb, mélyebb szinten. Az áldozat pedig már nem szól – hiszen minek, csak rosszabb lett tőle…

Tehát szülőként és tanárként tehetjük a legtöbbet. Ha pedagógusként vagyunk érintettek, akkor tudjunk a fent leírtakról – csak a megértő, közelítő beszélgetés jelenthet megoldást, mindenképp intim keretek között, nem pedig a nyilvános szembesítés. Szülőként ne csak a megfelelő védekezésre, hanem arra is tanítsuk meg gyermekünket, hogy ne kerüljön a csúfolódó, kiközösítő szerepébe. Amit sok gyerek egyébként csak közösségépítő tevékenységnek fog fel, és nem tudja felmérni következményei súlyát, sokszor még a középiskolás életkorban sem, nemhogy előbb.

Ha pedig a gyermekünk az áldozat és a célpont, akkor nehéz dolgunk van, hiszen mindenféle jótanács ellenére sem könnyű átvészelni gyerekként ezt az időszakot. Mit tehet a szülő, akinek a gyermeke az iskolai, közösségi célpont?

1. Érdemes rávilágítani arra, hogy miért csinálják a társai azt, amit csinálnak. Ha ezt nem mondjuk el a gyerekünknek, akkor azt hiszi, maga a kritika, a cikizés tárgya áll a középpontban. Tudniuk kell róla, hogy gyakorlatilag mindegy, hogy valaki vékony-e vagy rövid hajú, mindenkin lehet fogást találni. A csúfolódás tárgya mögötti indítékokat azért kell megláttatnunk a gyerekünkkel, hogy magát a kritikát helyre tudja tenni, és ne vegye ténynek, csupán megnyilvánulási felületnek.

2. Nagyon fontos, hogy mindig hallgassuk meg a gyereket, és igyekezzünk felé szeretetet tanúsítani, hogy érezhesse: legalább otthon bizalmas, együttérző, szeretetteljes légkörben van. Ezáltal könnyebben megnyílik majd, és meséli el a történteket, igyekezzünk is naprakészek lenni, érdeklődni, ha éppen „helyzet van”. Ne feledjük, súlyosabb esetek is előfordulnak, ahol nem csak a verbális és kiközösítő felületeken nyilvánul meg az úgynevezett bullying. De ha „csak” erről van szó, az is jelentős károkat tud okozni a gyerek önbizalmában. Legalább mi legyünk menedék a számukra!

3. Tanítsuk meg a gyermekünknek, hogy milyen viselkedéssel védheti meg magát a legjobban! Olyan eszközöket adjunk a kezébe és tanítsunk, mint az asszertív kommunikáció, a higgadt határozottság, a humor, pozitív hozzáállás és optimizmus, az önbizalom és magabiztosság. Sajnos ez nem egyszerű, és nem megy pillanatok alatt, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét, érdemes bele energiát fektetni.

4. Egyéni mérlegelést igényel, hogy kell-e, szabad-e beszélni az osztályfőnökkel, tanárral. Ha ugyanis a beszélgetés következménye az említett klasszikus forgatókönyv, akkor még árthatunk is a gyereknek hosszú távon. Megoldás lehet, ha ismeretet szerzünk gyerekünktől, hogy ki az a tanár, akit szeretnek a gyerekek és jól kommunikál velük, hozzá érdemes fordulni – kezdeményezve azt, hogy intim, privát egyéni beszélgetéseket folytasson az érintettekkel, ne pedig megalázó, a szereplőket közösség előtt bemutató helyzeteket valósítson meg. Általánosságban persze lehet beszélni a téma fontosságáról és a problémákról, de annak nem szabad kiderülnie, hogy ki az érintett, csak abban az esetben, ha ők ezt szeretnék felvállalni és önszántukból történik.