Pozitív megerősítésekre a gyerekeknek is szükségük van

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a visszajelzések mindennapok során betöltött fontosságáról. Most azonban ugyanezt a témát a gyermekek oldaláról szeretnénk megközelíteni.

Egyre gyorsabban száguld felénk a nyár. Ebben az időszakban felnőttek és gyerekek egyformán élvezik a napsütést, a jó időt, kezdetben még a viszonylagos hőséget is. A sok kinti móka és játék azonban még jobban felébreszti bennük a kisördögöt, elengedik magukat, átlépik a korlátaikat. Hogyan reagálnak erre a szülők?

Mostanában elég gyakran animátorkodom, hiszen a jó idő számos szabadtéri rendezvény szervezését teszi lehetővé. Ezek a napok a kedvenceim közé tartoznak, hiszen rengeteg, különböző, de ugyanannyira értékes gyerekkel találkozhatok, beszélgethetek velük, nézhetem őket, ahogyan kreatívkodnak, problémákat oldanak meg, és igen, bizony sokszor előfordul, hogy öt felnőttel ülök a gyermekméretű műanyag kisasztaloknál a miniatűr műanyag kisszékeken, ahol együtt színezünk, vágunk, ragasztunk, míg a pindúr-pandúrok valami mással foglalatoskodnak.

Gyakran előfordul azonban, hogy miközben önfeledten játszom a gyerekekkel, hirtelen a következő mondatok tömkelege csapja meg a fülemet:

„El fogsz esni!”
„Peti, ne csináld!”
„Ne menj oda!”
„Ki fogod törni a bokád!”
„Nem szabad így viselkedni!”
„Le fogsz csúszni!”
„Hogy lehetsz ilyen?”
„Ne rosszalkodj!”

Elgondolkodtam rajta, vajon miért erősítjük a gyerekekben mindig a veszélyt? Miért óvjuk őket mindentől? Miért küldünk ennyi negatív visszajelzést feléjük? Illetve, amikor jól viselkednek, azt miért tekintjük természetesnek? Akkor miért nem mondjuk nekik, hogy:

„Laura, ügyes voltál!”
„Büszke vagyok rád!”
„Remekül csináltad!”

Gyakran egy-egy szépen kiszínezett figura után csak annyit hallani a szülők szájából:
„Na, akkor fogjad, és menjünk!”

Kíváncsi lennék, ha egy egész generáció nőne fel úgy, hogy sokkal több pozitív és kevesebb negatív visszajelzést kapnának, milyen hatása lenne az életükre, a szüleik életére, a környezetükre, a társadalomra.

Félreértés ne essék, nem arról beszélek, hogy nem kell nekik megtanítanunk, hogy vigyázzanak, és az életben nem léteznek veszélyforrások. Arra utalok, hogy ne azt neveljük beléjük, hogy mindent arról az oldalról közelítsenek meg, hogy vajon az adott szituációból milyen baj születhet.

A türelem egy nagyon fontos emberi erény, alkalmazzuk a mindennapjaink során! Jó, ha hagyjuk gyermekeinket felfedezni. Mai rohanó világunkban előfordul, hogy türelmünk a kelleténél hamarabb megcsappan, aminek az lesz a következménye, hogy észrevétlenül is megoldjuk a problémákat gyermekeink helyett. Ennek folyománya azonban csak évekkel később lesz tiszta számunkra, amikor alapvető feladatok megoldásával is küszködni fognak. Ezért a korai időszakban neveljük magunkat is egy kis türelemre, később köszönetet mondhatunk majd saját magunknak. :)