Az alkalom szülte támasz a szülőszobán

/Ezt az írást a szülésznőmnek dedikálom, akinek sajnos nem tudom a nevét, de így kívánok köszönetet mondani a végtelen segítségéért, közvetlenségéért és bátorításáért. /

Este 11-kor elfolyt a víz. vagy csak nyákdugó? Nyugalom... letusolok, megvacsorázom. Nem tudok aludni. Fáj...szivárog..egyre jobban. Indulni kell. Így kezdődött. Hajnali négyre a klinikán voltunk. Adatfelvétel, infúzió, kúp.Hatra a szobát is kaptunk.

Nyolcra megérkezett a szülész-nőgyógyászom. Oxytocin, gáz, fájások délig. Közben a pici,alacsony, fiatal, fejkendős szülészlány volt velünk, aki a páromon kívül hirtelen a mindenséget jelentette.

Beszív, kifúj....felül, labda, sétál...a hátam közepére kívántam mindent...Ő mégis tudott rám hatni.

Súgott, simogatott, serénykedett körülöttünk.

A szeretete, a figyelme, hogy abban a pillanatban, percben, órában a legfontosabb én vagyok – természetesen áradt belőle. És Miatta elhittem, hogy meg tudom csinálni.

A vajúdás rettenetes és fárasztó folyamat.. Hogy mennyire fájt? Terhességem előtt havonta szenvedtem a fájdalomtól, szüléskor ezek többszörösét éreztem és nem is a fájdalom, hanem amikor 1-2 percenként jönnek, és ezektől iszonyúan kifáradsz, és már több mint 24 órája vagy ébren, és éjjel nem aludtál...

Aztán úgy alakult, hogy megcsászároztak sajnos; de egészen addig nem ment volna, ha Ő és a párom nincs velem.

Remélem, a jövőben Őket, az alkalom szülte testi-lelki támaszokat sokkal jobban megbecsülik, hisz nélkülük a nők talán legfontosabb élménye csak egy rossz, fájdalmakkal, kiszolgáltatottsággal, bizonytalansággal, infúziókkal teli emlék lenne. Egy jó szülésznővel viszont egy szeretetteljes, pozitív élmény is lehet, kórházi körülmények között is.

/Szerző:Gősi Gabriella /