Mi is az a kombucha?
- Dátum: 2018.05.14., 21:42
- ásványi anyagok, egészség, fogyasztás, gomba, házi készítésű, ital, kombucha, tea, természet, vitamin, zuzmó
Mennyei italnak, az örök élet italának, sőt a halhatatlanság teájának is nevezték a Távol-Keleten, ahol elméletben az első írásos feljegyzések születtek. Körülbelül 221-ből vannak az első feljegyzéseink arról, hogy milyen erőt tulajdonítottak ennek az italnak, de ezek csak feltételezések. Egész biztosra, nem mondható meg az ital származása.
Én először a televízión keresztül értesültem a kombucha létezéséről, viszont akkor egy teljesen más témában mutatták be, ugyanis táskát készítettek belőle. Érdekelni kezdett, hogy hogy is lehet gombából táskát készíteni (végül kiderült, hogy nem is gomba) és elkezdtem utána olvasni. Viszont egy teljesen másik témába csöppentem bele. A táskakészítésről szó sem volt, és minden második cikk csodaszerként mutatta be a kombucha-t, de mint tea.

Mi a kombucha?
Szinte minden elnevezése tartalmazza a gomba szót, viszont ezzel ellentétben nem az. Egy alga és egy gomba szimbiózisa, tehát egy zuzmóról beszélünk. A kombucha cukros oldaton érzi jól magát. De hogyan lesz ebből az egészségünkre nézve pozitív hatású tea? Az oldatot otthon is elkészíthetjük. Vizet forralunk, majd 10 percig ázni hagyunk benne, fekete vagy zöld teafiltert, ezt követően pedig cukrot keverünk hozzá, majd hagyjuk kihülni. Erre ráhelyezzük a gombát, illetve oltóanyagot is helyezünk mellé, ami már egy előtte kiforrott kombucha tea. Szövettel letakarjuk és addig várunk, míg a teát meg nem savanyítja. Fontos az is, hogy kerámia edénybe készítsük el, és ne műanyagban vagy fémben. Ha pedig úgy látjuk, hogy elkészült a teánk, akkor sem kell megválnunk a gombánktól, hiszen ha egy kis lében és befőttesüvegben a hűtőbe helyezzük, akkor legközelebb bármikor elővehetjük. Szinte elpusztíthatatlan.
A kombucha kultúrát több baktérium és különféle élesztőgombák alkotják. Az egyes tenyészetek között vannak eltérések egyes fajokban és azok arányában. Az érlelés során szén-dioxid, ecetsav és egy kevés alkohol és tejsav keletkezik. Így ha autóvezetésen gondolkodunk, akkor nem ajánlatos az ital fogyasztása. Emellett több szerves vegyület is keletkezik a teában, így akár B-vitaminokat is tartalmaz. A tea enyhén szénsavas, savanykás ízű ital. Az élelmiszerboltokban elérhető kombucha italok pasztörizálva vannak, ezért élőflórát nem tartalmaznak. A házilag készített kombucha-ban viszont az elkészítés után is folytatódik az érés. Hűtőben tárolandó.
Hatása a szervezetünkre
Fontos leszögeznünk, hogy hatását a szervezetünkre nagyon kevesen vizsgálták és laboratóriumi körülmények között, így csak a népi gyógymód hatásában hihetünk, illetve az őseink tapasztalataira hagyatkozhatunk. Viszont azt tartják, hogy számtalan pozitív hatása lehet. Ilyen például, hogy megakadályozza a kopaszodást, erősíti a hajat, visszaszínezi az ősz hajszálakat. Méregtelenít, csökkenti a koleszterinszintet, jó a székrekedésre, enyhíti az érgyulladás fájdalmait. Segíti a bélbolyhok helyreállítását, melynek következménye, hogy minden könnyebben és gyorsabban felszívódik. Oldja a stresszt, tisztítja a vért és csökkenti a ráncok képződését. És még oldalakon keresztül sorolhatnám, hogy mennyi mindenre hatással lehet. Van, aki nagyon hisz benne, viszont van, aki humbugnak tartja.

Fogyasztása
Amikor elkezdjük fogyasztani, akkor figyeljünk arra, hogy fokozatosan növeljük az adagot, mivel hirtelen nagy mennyiség fogyasztása esetén hasmenést okozhat. Csak az első néhány napon, vagy héten kell fokozottan odafigyeljünk a kis mennyiség fogyasztására, mihelyst megszokja a szervezetünk, onnantól emelhetjük az adagot. Illetve figyeljünk arra is, hogy savanyúra érjen és ne legyen édes, mert az édes kombucha problémát is okozhat.
A kúra alatt fogyasszunk sok vizet, hogy a méreganyagok könnyebben távozzanak a szervezetünkből. Több fogyasztási javaslatot is kapunk az interneten vagy a könyvből attól függően, milyen céllal kezdtük el fogyasztani.
Feltehetjük magunknak azt a kérdést, hogy ha élő baktériumokat tartalmaz, akkor egyszer megiszom, de minek többet inni? Először is nem szereti a testhőmérsékletünket, neki ez már túl meleg, illetve kiürül a szervezetünkből. Ezt követően pedig elpusztul.
Én úgy gondolom, hogy mielőtt belevágunk ebbe a kalandba, feltétlenül olvassunk utána, hogyan kell elkészíteni házilag a teát, milyen javaslatok vannak a fogyasztására és milyen kommentek érkeznek a fogyasztók részéről. Fontosnak tartom az eszmecserét, tapasztalat cserét az ilyen témákban.
/Szerző: Kohajda Wentholin Loretta/
/2.kép forrása:https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kombucha_In_G%C3%A4rgl%C3%A4sern.jpg/
Belátnak a kertedbe? 7 növény, ami elegánsabban biztosít privát szférát, mint egy magas kerítés
Sokak számára ismerős helyzet: hiába van kerted, teraszod vagy erkélyed, mégsem érzed igazán intimnek a teret. Egy közeli szomszéd, egy felső emeleti rálátás vagy egy túl nyitott telek könnyen megtöri azt a nyugalmat, amiért ezt a kültéri életteret kialakítottad.
Fekete nadálytő – gyógyír a bajra
Szerencsére megannyi gyógynövénnyel rendelkezünk Magyarország területén, ide tartozik a szép és hasznos fekete nadálytő is.
Probiotikumok, prebiotikumok és posztbiotikumok – mikor melyikre van szükség?
Az utóbbi években egyre többet hallani a bélflóra egyensúlyának fontosságáról, és ezzel együtt három kulcsfogalomról: probiotikumok, prebiotikumok és posztbiotikumok. Bár gyakran együtt említik őket, szerepük eltérő, és nem mindegy, hogy mikor melyiket érdemes alkalmazni.
A fermentálás újra hódít
Egyre többen nyúlnak vissza a hagyományos konyhai technikákhoz, és a fermentálás ismét reneszánszát éli. Ez az egyszerű módszer nemcsak tartósítja az ételeket, hanem természetes módon támogatja az emésztést és az általános egészséget is. Nem véletlen, hogy a fermentált finomságok újra helyet kérnek maguknak a mindennapi étrendben.
Április végi vetés
Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.