Menü

A tejtermékek csodája

Tisztában vagyok vele, hogy számos ember szólal fel a tejtermékek fogyasztása ellen, sokan joggal, hiszen azoknak valamelyik összetevőjére érzékenyek, tehát zavaró mindennapi problémákkal kell megküzdeniük. Mindemellett azt is érzem, hogy ez az irány már divattá is vált, pedig nem szükséges a tejtermékek minden fajtáját feketelistára venni.

Őszintén bevallom, hogy magam sem vagyok egy hatalmas tejfogyasztó, és ha valaki néhány évvel ezelőtt megkérdez, azt válaszoltam volna, hogy a tejet különféle formáival együtt teljesen mellőzni tudnám az étrendemből. Sokáig nem ettem meg a natúr joghurtot vagy a kefirt, mert senki nem fogyasztott ilyesmit a családban. Talán egyszer megízleltem, de mint minden gyereknek, nekem is savanyúnak tűnt. Később pedig már nem is próbálkoztam, egészen pár évvel ez előttig.

Rá kellett jönnöm, hogy a kefir és a natúr joghurt (természetesen a sajtok széles tárháza mellett, amelyekből szerencsére egyre többfélét lehet kapni már Magyarországon is) a legjobban kombinálható és kihasználható termékek csoportjába tartozik. A kaukázusi kefir egyik legnagyobb előnye a hétköznapi ember szemszögéből nézve, hogy bármikor, bárhol fogyasztható, és teljesen jól lakik vele az ember. Akár egy étkezés is kiváltható vele. Továbbá nem is hizlal, nincs mellékhatása, praktikus csomagolásban mindenhol beszerezhető. Tejföl helyettesítésére is használhatjuk ugyanúgy, ahogy a natúr joghurtot is.

E termékek azért sem elhanyagolhatóak, mert élőflórásak, ami azt jelenti, hogy olyan élő baktériumok vannak bennük, amelyek segítenek az egészséges bélflóra megőrzésében, illetve helyreállításában. Talán viccesen hangzik, hogy baktériumokat eszünk, és az még pozitív hatással is van a szervezetünkre, de hát nap mint nap milliónyi parányi élőlénnyel találkozunk, illetve élnek velünk, rajtunk.

A kefir a fentebb említetteken kívül szerepet játszik az anyagcserében, számos vitamin található benne, hozzájárul a szép bőr kialakításához, segíthet a reflux karbantartásában, de bizonyos kutatások már azt is kimutatták, hogy a daganatos megbetegedések szövődményeinek megelőzésében is szerepe lehet (természetesen csak és kizárólag egészséges életmód folytatása mellett).

Kakaó, ami több, mint a reggel kezdete

A kakaó illata sokakban a gyermekkori reggeleket, a téli estéket és egy csésze meleg ital meghittségét idézi fel. A növény azonban jóval több, mint a csokoládé alapanyaga.

Gyógyteák a spirituális életünkhöz

A gyógyteák évezredek óta részei az emberi kultúrának, és nem csak a jótékony élettani hatásaik miatt fogyasztják őket.

A lazac 10 különleges hatása

A lazac a világ egyik legértékesebb tápanyagforrása, amely különleges összetételének köszönhetően számos élettani folyamatot támogathat. Magas omega-3-zsírsav-, fehérje-, B12-vitamin- és D-vitamin-tartalma miatt kiemelt szerepet kaphat az egészségtudatos táplálkozásban. De vajon valóban élénkít, javítja a koncentrációt, csökkenti a fáradtságot, és befolyásolja az alvásigényt?

Novemberi nyalánkságok, amiket érdemes kipróbálni

A sajttorta, a mogyorós kenyérpuding és a diós-meggyes sütemény csak néhány azokból a finomságokból, amelyek feldobhatják a hűvösebb napokat. Összegyűjtöttünk néhány egyszerű és finom receptet, amelyek jól illenek a novemberi délutánokhoz.

Savanyúságok a magyar konyhában

A magyar konyha elengedhetetlen része a savanyúság, de nem csak isteni finom, hanem kimondottan egészségesek is.