Menü

Toy story 4, mert a játék nem érhet véget

1995-ig kell visszamenni az első Toy story, magyarán játékháború történetig. A maga nevében úttörő teljesen animált rajzfilm jött, látott és mindenki imádta. Megérett az idő, kilenc évvel a trilógia záró darabja után egy újabb kalandnak. A sztori remek, a poénok ülnek és megint a Pixar filmes szösszenete remekül néz ki. A szinkronhangok a magyar verzióban is kitettek magukért, bár egy kicsit hiányoltam Keanu Reeves magánszámát, de majd bepótolom. Vegyük is sorra a hozzávalóit ennek a végtelenül nagy szívvel bíró új darabnak, amely biztosan megnyitja az utat a következő részek előtt. Adott Bonnie, aki megkapta ugye legutóbb Buzzt, Woodyt, Jesset és a többieket. Bonnie most megy óvodába, de előbb még elmennek egy kis kalandtúrára a családdal, persze viszi a játékait is.

Különös tekintettel Forkyra, akit az óvodában csinált szemétből, akit mellesleg Woodynak kell ráterelnie a jó útra, hogy elfogadja sorsát és igazi játék legyen, ne más. A példabeszédek egyre követik egymást és sikerült véghezvinni azt, amit már megszokhattunk a Toy storytól, jelesül, hogy az elmúlásról, a barátságról, a játék fontosságáról tud jól mesélni. Szóba kerül még önmagunk elfogadása, a saját felelősségünk a sorsunk kialakításakor és hasonló fajsúlyos kérdések. A mozi teremben velem helyet foglaló kicsik éppúgy élvezték a feszes és jól megírt történetet, mint én. A legfőbb mondanivaló, vagyis az elengedés és a továbblépés fontossága, pedig már csak a hab volt azon a bizonyos tortán.

A poénok egy része valószínűleg a szinkron stúdióban halt el, de sebaj. A maradék is derekasan helytáll. A rengeteg érzelem és a karakter közt remekül egyensúlyozó mozi igen is tud újat mondani nekünk. Még az agyondicsért harmadik rész szintjét is megüti hellyel-közzel. A szórakozás garantált lesz. Ha egy filmet mutathattunk csak a lurkóknak ezen a nyáron, talán célszerű lenne a nagy melegben nem várni a már ismert történetű Oroszlánkirályra hanem egy okosabb választással Woody kalandjaira kell rápályázni. Remek történet, jól elmesélve. Szép munka fiúk és mint fentebb írtam a történet új lendületet vett és örök játékra hív. Irány a mozi!

Michael Jackson legendájának nyomában

Michael Jackson nagyon megosztó életutat hagyott maga után. Minden idők egyik legkiemelkedőbb táncosának és énekesének története rengeteg megfilmesíthető motívumot tartalmazott. Az örökséget felügyelők pedig elérkezettnek látták az időt egy egész estét filmmel elvinni minket egy nosztalgiavasútra, megnyerték rendezőnek a biztoskezű Antoine Fuqua-t (Kiképzés, A nap könnyei). A főszerepben Jaafar Jackson (a legenda unokaöccse) mindenkit meglepett, a zene kolosszális, mega reklám promóció, a hangulat adott. A zajos kezdeti sikerek mellett itt volt az ideje, hogy utána nézzünk a film valós értékének.

Az emberi teremtés tragédiája

Az elvakult kutató orvos által holtból élő ember teremtésének legendája, Mary Shelley angol romantikus regénye, a Frankenstein, rengeteg feldolgozást megélt már vásznon és a világot jelentő deszkákon egyaránt. Azonban a Vígszínházban két hónapja sikerrel futó adaptáció, a Frankenstein – A modern Prométheusz mégis különleges élményt ígért. Hatalmas díszletek, alapmű íránti tisztelettel teli átiratot, ami követi a regényt de újabb vetületekkel gazdagítja is azt. A Garai Judit és Hegymegi Máté (egyben rendező) által írt darab különleges, kiemelt esemény, efelől nem volt kétség. Lássuk a részleteket.

A bömballban minden lehetséges

A kosárlabdáról eddig is igyekeztek rajzfilmszerű keretek között vicces meséket elmesélni (legismertebb a Space Jam I-II). Ezek nem mellékelték a humort, de valahogy nem nagyon sikerült összekötni a labdás sportot az amerikai filmek egyik legfelkapottabb momentumával, jelesül a lesajnált, jólelkű „amatőr” felemelkedés történetével. Itt volt az ideje a Goat - Will, a bajnok befutásának a műfaj kánonjában. Egy kis kecske, Will üstökösszerű sportsikereinek kellemes perceit ígérte a mozi a legkisebbeknek és a nagyobb, gyereklelkű NBA-rajongóknak egyaránt.

Egy ipari tragédia és az igazság ára

A Netflix év elején megjelent lengyel minisorozata, az Ólomgyerekek, az 1970-es évek egyik legsötétebb ipari tragédiáját hozza felszínre. A megtörtént eseményeken alapuló produkció egy nyomasztó korrajz, amelyben az emberi lelkiismeret csap össze a pártállami érdekekkel.

Hűtlenek: kapcsolati pszichodráma haladóknak!

A Hűtlenek Ingmar Bergman egy kevésbé ismert, még egy, a híres Liv Ullmann (a szerző volt élettársa) vezényelte filmes feldolgozást is megélt darabja. A színház a színházban koncepcióra építkező kapcsolati dráma egy megcsalást és annak utóéletét tárja elénk, ahol az érzelmeket hitelesen mutatja meg a saját múltbeli árnyaival őrlődő narrátor. A darabot a Radnóti Színház tavaly október óta adja elő. Egy fiatal, roppant tehetséges rendező, Bagossy Júlia vitte színre. Erős érzelmeket, dinamikus játékot és meghitt, igaz emberi pillanatokat vártam, nem csalódtam.