Menü

Beszélnünk kell arról is, ami fáj

Azt gondolom, az élet nem csak arról szól, hogy minden napfény és szivárvány, nem hiszem, hogy mindig csak a szépről, jóról lehet írni, folyton az élet napos oldaláról. Az életünk nagyon kiszámíthatatlan és bizony sosem tudni mi történik holnap, mit élünk meg, milyen érzelmekkel találkozunk, sajnos vannak természetes velejárói az életünknek, a gyász éppilyen. És nem baj, ha beszélünk róla.

Szeretünk abban a hitben élni, hogy bizonyos dolgok velünk nem történhetnek meg. De ez sajnos nem így van. Veszteségek mindenkinek kijutnak. Legyen az egy hozzánk közel álló személy, vagy szeretett háziállatunk halála, egy szerelmi kapcsolat vége, egy súlyos gyógyíthatatlan betegség. Szembe kell nézni életünk során ilyen dolgokkal is. A háziállatok gyakran családtagokká válnak, részei a mindennapoknak, gyerek szerepét töltik be. Elvesztésük nagy űrt hagy maga után.

Gyakran a tagadás, vagy a sokk képezi a gyászfeldolgozás első lépcsőfokát. Nem hisszük el, nem értjük, nem fogjuk fel. A szakemberek ezt stressz reakciónak hívják.

Gyászmunkáról azonban nem csak haláleset kapcsán beszélünk. Az életünkben bekövetkezett változások (pl. válás, költözés, külföldi munka, fontos baráti kapcsolatok megszakadása, váratlan munkanélküliség, betegség) szintén súlyos veszteséget jelentenek.

Egy váratlan szomorú esemény bekövetkeztekor borzasztó nehéz a megváltozott élethelyzethez alkalmazkodni, megtalálni belső békénket és helyünket a világban. Ez természetes, hiszen ha elveszítjük egy családtagunkat, teljesen érthető, sőt az a normális, ha így érzünk. Minden gyászmunka és minden gyászoló egyedi és mindenkinél más, azonban szomorúságunk feldolgozásában segít néhány dolog.

Beszéljünk róla! Ha az segít, és az esik jól, beszéljünk róla, akár barátokkal, akár szakemberrel. A gyászolónak szüksége van támogatásra.

Az űrt azonban jó darabig nem tudja betölteni senki és semmi. Nehéz ezzel mit kezdeni. Segít, ha elfoglaljuk magunkat, lekötjük a gondolatainkat, visszamegyünk dolgozni, tanulni kezdünk valami újat, társaságba járunk, olvasunk.

Azt olvastam és talán tényleg lehet benne igazság: hihetetlen, de gyakran a gyásszal járó fájdalom nyit utat valami egészen újnak.

Ha valaki gyászol, semmiképp ne mondjuk neki, hogy „most erősnek kell lenned!”, vagy „ne sírj, ne szomorkodj!”, „lépj túl rajta, az élet megy tovább!” „neked nem szabad összeomlanod, hiszen itt vannak a gyerekeid”, „lehetsz még terhes”, „lesz másik kutyád”. Ha valakit vigasztalni szeretnél, nem kell feltétlenül közhelyekkel dobálóznod, s nem is jó. A hallgatás is elég sokszor, a csend, ha csak ott vagy mellette.

Sokszor mondom, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik, s mindennek van célja, értelme, ezt el kell tudni fogadni és idővel megérteni a dolgok miértjét. Veszteségeinkkel, megváltozott helyzetünkkel meg kell küzdenünk, és ezt az utat nem járhatja más helyettünk.

Szeretet vagy megszokás?

Költözni, iskolát váltani, szakítani és elválni nem egyszerű. Nemcsak azért, mert maga az esemény megviseli az embert, hanem azért is, mert a megszokott helyszínek, személyek, élethelyzetek új értelmet nyernek, új színt kapnak. És olykor ez nehezebb érzelmi állapotot idéz elő, mint a megrázkódtatás maga. Tehát jó, ha időben felismerjük a különbséget a valódi kötődés és a megszokás között.

A túlsúly lelki hatásai

Kutatások kimutatták, hogy a súlyfelesleggel küzdő tinik szervezete fele annyi tesztoszteront termel, mint a normál súllyal rendelkező társaik. És ez nem, hogy jobb lesz ahogy idősödnek, hanem egyre rosszabb

Szabadulószobák – miért érdemes olykor ellátogatni?

Az izgalmak mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Szeretünk borzongani, szeretjük a rejtélyeket, ezért is nézünk annyi krimit és horrort, és ezért játszunk stratégiai játékokat is. A szabadulószobák életre keltik ezeket az általunk kedvelt virtuális kihívásokat.

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

Csak a klausztrofóbiások érthetnek

Izzadás, szívritmus gyorsulása, testhőmérséklet emelkedése és egy sor más tünet. Súlyosabb esetben akár remegés vagy épp a fulladásos jelek. Aki ezzel küzd, tudja jól, sose tudja szabályozni ezt, nem lehet uralkodni felette, csak beletörődni.