Menü

Jó akciók a régi recept alapján, avagy a Terminátor mitudoménhányról

James Cameron sötét sci-fi víziója, a Terminátor a popkultúra része lett és sztár csinált Schwarziból. A messze kiemelkedő megasiker második rész után zuhanó színvonalú széria újra Cameron produceri kezébe került és jöhetett az immáron hatodik! rész. A probléma ott van, hogy az ötödik rész egy remake volt, igaz látványosan üres, de nagyon laza. Az előzmények színvonalat valljuk be csak a meglepően hamar lefújt tévésorozat tudta megütni. De ez már a múlt. Ezúttal egy variációt láthattunk abból a kezdeti elképzelésből, ahol még Linda Hamilton volt a super women. Stílszerűen a régi koncepciót erőltetik, jelesül, hogy a gonosz robot visszajön a jövőből megölni a kiválasztottat, amihez egy politikailag korrekt keret kellett. Itt kérem már az egyenjogúság nevében egy kibernetikusan felturbózott párductestű amazon katona tér vissza megóvni a jövőt, ami ugye a múlt, ami a jelen, ha tudja még valaki ezt követni. Az épp megmentésre váró látszólag átlagember pedig egy mexikói fiatal karakán hölgy.

Aztán hirtelen megjelenik a megkeseredett bosszúálló Sarah Connor és a csipet-csapat élére áll. A hármas hölgykoszorú látszólag tehetetlen a minden eddiginél hiperszuperebb ellen aki naná, hogy egy hispán terminátor. Marad tehát a menekülés. Mivel mindenütt elpromozták igy kitalálható, hogy a jó öreg Schwarzi is beszáll a részben Magyarországon forgatott Sötét végzet alcímű filmes mókába. Ami egyértelmű az az, hogy a popcorn függőknek szánták a képi világot. Rengeteg jó ritmusú dinamikus akcióval próbálta a Deadpool rendezője, Tim Miller megnyerni a rajongókat. Tulajdonképpen ez még sikerült volna is, ha nincs a legnagyobb gond, ami a kiszámíthatóság meg az előző, itt látványosan zárójelbe tett, három Terminátor rész.

De sebaj, Linda Hamilton helyenként laza helyenként túltolt cinizmusa azért jelzi itt nem babra megy a játék. Csak mintha már mindent láttunk volna valahol. Miközben ezerrel dübörög az akció és ezt a robotot már tényleg szinte lehetetlen megállítani. szinte…a többit találjátok ki. A kellemes nosztalgikus, de tök felesleges ötödik rész után kaptunk egy új harmadik rész tehát, amely remekül illeszkedik a saját előzményeibe: lendületes, de helyenként akcióban bántóan túltolt is egyben. Valaminek a lezárása, valaminek a kezdete, valami újra a vásznon. A régi recept kis új fűszerrel egy régi szakácstól. aki erre vágyik az jól fog lakni a szemével. Aki nem, az csípje el a mozikban a felturbózott második részt és irány a nosztalgia vasút.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.