Menü

lllemszabályok, amiket minden gyereknek tudnia kell(ene)

„Kérem, köszönöm”. Alapdolgok. Ha valamit kér, udvariasan tegye, ha valamit kap, köszönje meg. Nem biztos, hogy tudja, hogy ez automatikusan így működik, meg kell tanítani rá, hogyha bekerül egy közösségbe, tudja a társadalmi normákat.

Tisztelje, ha felnőttek beszélgetnek és ne szakítsa őket félbe! Az ovis gyerekem, amikor kér valamit, ötször rám kiabál, ha kell a kabátomat is rángatja, csak figyeljek már oda, miközben épp az apjával beszélek, s ha én nem ugrom első szóra, ugyanígy kezdi szólongatni az apját, s nincs tekintettel arra, hogy épp egymással beszélünk. Erre igazán mérges vagyok, hiszen tudnia illik, hogy megvárjuk amíg a másik fél befejezi a mondandóját. A türelmet, önfegyelmet is gyakorolni kell. A gyerekek hajlamosak arra, hogy ha hirtelen eszükbe jut valami, azonnal közöljék, pedig nem illik félbeszakítani a felnőtteket. A társas kommunikáció egyik alapszabálya, hogy hagyom, hogy a másik befejezze a mondandóját. Természetesen egy veszélyhelyzet kivétel, de az esetek többségében pusztán türelmetlenségről van szó a kicsik részéről.

Kérdezze meg, szabad-e! Ha vendégségben vagyunk, s jól neveltem a gyerekeim, akkor eszükbe sem jut hozzányúlni semmihez, játékhoz sem, ételhez sem, amíg nem kértek rá udvariasan a házigazdától engedélyt. A kisebbik fiam mindig enne, de még ő is kérdez előbb, s nem szolgálja ki magát az asztalon lévő mogyoróból. Nagyon remélem, hogy ezt a jó szokásukat megtartják.

A negatív véleményt nem kell mindig kimondani! Erre tipikus példa a postán sorban állva az előttünk várakozóra tett hangos megjegyzés, egy túlsúlyosabb hölgyre tett indiszkrét kérdés. A gyermekek őszinték, és az őszinteség néha kegyetlenségnek hat, pedig nem annak szánják, ettől függetlenül borzasztóan kellemetlen szituáció. A gyermekekkel meg kell értetni, hogy senkire nem tehetnek hangos megjegyzést, mert bántó és udvariatlan. Ha mondandója van, később négyszemközt elmondhatja a véleményét a szüleinek.

Zárt ajtón mindig kopogjon! Ezalatt nem csak az értendő, hogy kopog, mielőtt a szomszédhoz beszalad, hanem, hogy otthon is tisztelje meg a családtagjait azzal, hogy nem ront be sem a mellékhelyiségbe, sem a fürdőszobába, de még a hálószobába sem! Egy közösségbe kerülő gyermeknek előbb vagy utóbb meg kell tanulnia ezt a szabályt is.

Vannak társaságban kerülendő szavak és nem illő témák. Mert bizonyos szavakat és témákat kerülni illik a nyilvánosság előtt, ezeket most nem részletezem, de az én ovis fiam is simán közli a vendégek előtt az asztalnál, hogy ő most kakilni megy és majd segítsem kitörölni a fenekét…Na például erről illene leszoktatni, vagy legalábbis arra nevelni, hogy tudja, melyik az a közösség, amin belül még lehet erről beszélni, és melyik az, ahol már nem.

Nem csúfolódjon! Senkire nem aggatunk gúnynevet, nem csúfoljuk a másikat, nem vicces, neki sem esne jól. Tudnia kell a gyermekünknek, hogy szavaival súlyosan bánthat mást, ha mégis megtörténik, azonnal kérjen bocsánatot!

Törölje meg az orrát! Egyszerű és alap dolog, de egy gyerkőcnek nem feltétlen egyértelmű. Egy jó darabig megtörli anya, apa, az ovónő…aztán vége. Meg kell tanulnia ezeket a szükségleteket magának megoldani. Tudnia kell használni a szalvétát, a zsebkendőt, a vécépapírt.

Köszönés! Kezdhettem volna ezzel is, bár most jutott eszembe. Az első és legfontosabb benyomás. Ha megérkezünk, köszönünk, ha távozunk, köszönünk. Alap.

Anyám képzeljétek el, a mai napig odasuttog nekem, ha odalép egy ismerőse hozzánk, hogy „hangosan köszönj”. 38 éves vagyok, nem hiszem el, hogy erről nem tudom leszoktatni. A legrosszabb, hogy szerintem mindenki hallja, ahogy anyám rám szól. Vérciki. Mindegy. Az viszont való igaz, hogy a gyerekemnek tudnia kell, hogy illik köszönnie azoknak, akiket a szülei köszöntenek. Anélkül, hogy szólnom kelljen ezért. De ha a fiam majd 38 lesz, én tuti nem fogom mondogatni neki.

Ha kisbabával utazunk, ezeket ne hagyjuk otthon

Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, vagy csak egy hosszabb kirándulásról, van jónéhány dolog, amit érdemes bepakolni, ha csecsemővel utazunk.

Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”

„A sport öröklődik – De nem a génjeinkben, hanem a példánkban”

Sportos szülők, sportos gyerekek, avagy hogyan adjunk át egészséges szokásokat a következő generációnak?

Nyári táborok: megoldás a szülőknek, élmény a gyerekeknek

A nyári szünet közeledtével sok szülő szembesül az évről évre visszatérő kérdéssel: hogyan oldják meg gyermekeik felügyeletét, miközben ők dolgoznak? A nyári táborok nemcsak praktikus segítséget jelentenek, hanem felejthetetlen élményeket is kínálnak a gyerekeknek.

A család, mint biztos háttér

A család az első közösség, ahová tartozunk. Itt tanuljuk meg az alapvető értékeket, a szeretetet, a támogatást, és azt, hogy mit jelent felelősséget vállalni. Egy támogató családi háttér rengeteget számít az élet más területein is, például a tanulásban vagy a sportban.