Menü

A bizalom lélektana

A bizalom önmagában túl sok jelentéssel bíró szó. Nemcsak egy érzelmet vagy állapotot fejez ki, de egy olyan életstílust is, amit nem tud mindenki követni. A bizalom inkább egy útra hasonlít, amelyre rá kell lépni, rajta kell maradni, és mindvégig azon járni. És ezt minden emberi kapcsolatunkban meg kell tenni, még önmagunkkal szemben is. Rengeteg tényező befolyásolhatja és akadályozhatja ennek a „túrának” a folyamatát, és a legtöbb akadályt az okozhatja, ha nem egyenlőképpen értékeljük a bizalmi állapot eléréséhez szükséges erőfeszítéseket, és azoknak fontosságát. Ha túl-, vagy éppen alulbecsüljük az emberi kapcsolatok mozgatójának megingathatóságát, és nem értékeljük sem a saját pozitív hozzáállásunkat, sem másokét. A bökkenőt mindig egy olyan cselekedet okozza, ami mögött helytelen értékítélet áll, vagy egyik, vagy másik oldalról. Tekintsünk ennek a mélyére!

Mind szeretjük feszegetni a határainkat. A kisgyerekektől kezdve a sokat átélt nyugdíjasokig mindannyian abból építkezünk, ami körülvett bennünket az (addigi) életünk során. A környezet, amiben nevelkedünk, a társaság, amelyben szocializálódunk, a normarendszer, amelyet elsajátítunk, és a cselekedetek, amelyek mindezeken alapulnak. Ostobaság lenne azt hinni, hogy mindenki egyenlő és egyforma bizalomvággyal és hajlandósággal rendelkezik. Talán a születésünkkor ez még egy íratlan tábla, ami mindenkinél egyforma, de már az első hónapokban is velünk együtt fejlődik, ahogyan a szüleinkkel kialakul a kapcsolat.

Nagyon nagy szerepe van a szülők mentalitásának abban, hogy a gyermekük később hogyan tekint a világra, és hogyan vehet részt benne. A túlféltő szülők épp úgy bizalmatlanságot és folyamatos kétkedést ébresztenek a gyermekükben, mint azok a szülők, akikre nem lehet számítani. Mindkettő azt sugallja, hogy a világ kiismerhetetlen hely, ahol az egyetlen módja a boldogulásnak, ha csak magadban bízol és magadra számítasz. Nos, lehet így élni, és teszik is sokan, de valóban jó ötlet ez? Nem kellene, hogy valós, igazából átélt események alakítsák ki bennünk az emberekhez való viszonyulásunkat?

Nem arról van szó, hogy a tapasztalataink nem vihetnek tévútra. Ugyanúgy megelőlegezhetünk bizalmat olyan embernek, aki visszaél vele, mint ahogy elzárkózhatunk olyanok elől, akik nagyobb bizalmat érdemelnének. A múltbéli események, esetleges csalódások megingathatják az emberekbe vetett hitünket, és ez ellen sokkal nehezebb tenni, mint gondolnánk. A rossz élmények bevésődnek, és az emberi agy, mint valami gyorsan programozható gép, azonnal felveszi ezeket az emlékeket, és megvillantja őket, valahányszor hasonló dolog fenyeget bennünket. Mert védekezünk, folyamatosan, a végletekig. Nincs semmi, ami ezt felülírná. Az agyunkat csak az agyunk irányítja, és az elménk felett az elménkkel gyakorolhatunk kontrollt. Mit jelent ez?

Azt, hogy amikor valaki eljátssza a bizalmunkat, ne azt mondjuk rá, hogy „azért, mert minden ember ilyen”, vagy „senkiben sem lehet/érdemes megbízni”. Mondjuk azt, hogy „ez az ember valami miatt hibát követett el velem szemben, ami miatt jogos, hogy ezután nehezebben bízom meg benne”. A kulcsszó a „benne”, hiszen nem ítélhetünk el mindenkit egyetlen ember hibái miatt. Mert egyik ember sem születik gonosznak, senki sem szívja magába a csalást és a hazugságot az anyatejjel. Mind csak azokat a tapasztalatokat adjuk tovább, amelyek már velünk is megestek, vagy amit már korábban is láttunk. Ezekkel együtt élni muszáj megtanulni, mert a világ ilyen. Egy csalódás sem lehet ok arra, hogy kizárjuk magunkat a világ természetes működéséből, és kihagyjuk azokat a tapasztalatokat, amelyek az emberi mivoltunkkal járnak.

Meglehet, hogy néhány eset után nehezebb bízni az emberekben, vagy akár önmagunkban, de ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ez nemcsak nekünk nehéz. Mindenki ugyanúgy emberek között éli az életét, és a naivitás és a rideg bizalmatlanság között lengedező bizalom-ingája mindenkinek ugyanúgy kileng. A különbséget a hozzáállásunk okozza, és az, ahogyan az embereket kezeljük. Ezért pedig senki más nem tud tenni, csakis mi magunk.

Varga Ágnes Kata

"Mancsokkal a lélekig – a kutyás terápia ereje"

A kutyák nemcsak hűséges társaink, hanem segítőink is lehetnek a testi-lelki gyógyulás útján. Az úgynevezett kutyás terápia, más néven állatasszisztált terápia, egyre elterjedtebb a különböző egészségügyi és oktatási intézményekben, sőt már az idősgondozás és a gyermekfejlesztés terén is gyakran alkalmazzák. Mi az a kutyás terápia?

Mindent az aviofóbiáról

A COVID-19 járvány és az azt követő korlátozások óta ismét fellendült a repülőturizmus, különösen az üzleti és szabadidős utak terén. Sokak számára a repülés egy kényelmes és gyors közlekedési mód, ugyanakkor nem mindenki érzi magát komfortosan a fedélzeten. A repüléstől való félelem, az aviofóbia, továbbra is gyakori probléma, különösen azok körében, akik féltik kontrollvesztésüket vagy a kiszolgáltatottság érzését.

Túl sok holmi, túl kevés tér. Így hat ránk az otthoni környezet

A legtöbb ember számára a lakása vagy a háza jelent valamilyen érzést, fogalmat. Helyszínek, tárgyak, kényelmi dolgok és a biztonság jelenhet meg a szemünk előtt. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy hogyan és milyen szempontok szerint érdemes rendszerezni a dolgainkat, ha azt szeretnénk, hogy az otthonunkban töltött idő örömet hozzon az életünkbe.

A lovasterápia jótékony hatásai

A lovasterápia, hippoterápia és a kapcsolódó állatsegített terápia egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, ugyanakkor hazánkban még kevéssé ismert és hozzáférhető módszer. Pedig ezek az eljárások nemcsak érzelmi és pedagógiai előnyökkel járnak, hanem mozgásterápiás hatásuk is jelentős.

Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”