Menü

A Keresztapa 3 újravágva az igazi?

Coppola, igen a híres rendező bácsi jól átvágott bennünket és a filmjét is így most került csak terítékre a Keresztapa híres trilógiájának harmadik záró epizódjának rendezői változata. Nem bírtam magammal és azután, hogy részben az adott film hármasból írtam a kommunikációs szakdolgozatom belevetettem magam a régi új élménybe. Kissé csalódtam. Maga a megkerülhetetlen gengszterfilmtörténelem ékkő még mindig fényesen csillog, de valahogy a harmadik rész még így se üti meg elődjei színvonalát. Mindig érződik rajta, hogy a pénzszóró megalomán rendező le volt égve és deklaráltan ezért hozta össze a régi stábot egy újabb haknira, hogy egyenesbe jöjjön. A Corleonék sztorija közismert, azzal nem is lehet vitatkozni, hogy egy remek bűn és bűnhődés történet családi értékkerettel, amely jócskán túlmutat a gengszterfilmes zsáneren.

Az új, rendezői változat feszesebb, pontosabb és jobb a lezárása is. Al Pacino és Diane Keaton uralják a filmet. Kiemelkedőek a régi arcok az újak kissé tébláboló játéka mellett, hiába kapar Andy Garcia, vagy a kényszer megoldásból behozott Sofia Coppola (a rendező lánya, aki maga is sikeres direktor lett), azért ez nem az a szint, mint az elődöké. Aki még nem látta a harmadik részt inkább a rendezőivel kezdje, mert kevésbé kommersz a végkifejlet és pörgőbb egy picit. Azonban a beígért nagy fordulatokat nagyítóval sem lehet látni. Ez a változat inkább időmilliomos rajongóknak készült, nem a hétköznapok munkába belefáradt hőseinek. Michael, mint antihős tragédiája persze megindító egy szinten. Hála istennek nem fullad bele a moralizálásba, mint oly sok maffiózó történet. Az elidegenedés és a hatalom adta magány remek tanmeséje csupán, amely örök érvényű és mindenkinek érdekes lehet, aki vélt vagy valós családi sebeket nyalogat. A hétköznapi életünkben megbújó rossz emlékek dantei pokla elevenedik meg a három filmbe, amely habár a klasszikus mintákat is követi egyáltalán nem egy megszokott felemelkedés és bukás sztori.

Sokkal inkább egy gengsztercsalád impozáns kirakat kiválóbbnál (Robert De Niro, Robert Duvall), kiválóbb (Marlon Brando) színészek tolmácsolásában. A harmadik és egyben záró darab már kicsit nyögvenyelős és utángyártottnak tűnik, de még mindig méltó a rendező egykori legendás minőség szintjéhez. A film immáron újravágva egy picit még emberközelibb lett és teljesebb. Ahol a negatív, de szerethető főhősünk, Al Pacino most már tényleg elnyeri a legrosszabb büntetést, amit egy apa kaphat. Így lesz a végzete a halálnál is rosszabb. Tegyünk az újravágott filmmel bátran egy próbát de csak szigorúan a másik kettő után egy téli hétvégén. Mindenki megtalálhatja a trilógiában a maga kis üzenetét, hiszen mindannyian családba születtünk és a családi értékek kötnek minket. A végjátékban ezúttal feloldozást nem kapunk. A sztori bennünk élhet tovább. Éljen is.

Vass Attila

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.