Menü

A Keresztapa 3 újravágva az igazi?

Coppola, igen a híres rendező bácsi jól átvágott bennünket és a filmjét is így most került csak terítékre a Keresztapa híres trilógiájának harmadik záró epizódjának rendezői változata. Nem bírtam magammal és azután, hogy részben az adott film hármasból írtam a kommunikációs szakdolgozatom belevetettem magam a régi új élménybe. Kissé csalódtam. Maga a megkerülhetetlen gengszterfilmtörténelem ékkő még mindig fényesen csillog, de valahogy a harmadik rész még így se üti meg elődjei színvonalát. Mindig érződik rajta, hogy a pénzszóró megalomán rendező le volt égve és deklaráltan ezért hozta össze a régi stábot egy újabb haknira, hogy egyenesbe jöjjön. A Corleonék sztorija közismert, azzal nem is lehet vitatkozni, hogy egy remek bűn és bűnhődés történet családi értékkerettel, amely jócskán túlmutat a gengszterfilmes zsáneren.

Az új, rendezői változat feszesebb, pontosabb és jobb a lezárása is. Al Pacino és Diane Keaton uralják a filmet. Kiemelkedőek a régi arcok az újak kissé tébláboló játéka mellett, hiába kapar Andy Garcia, vagy a kényszer megoldásból behozott Sofia Coppola (a rendező lánya, aki maga is sikeres direktor lett), azért ez nem az a szint, mint az elődöké. Aki még nem látta a harmadik részt inkább a rendezőivel kezdje, mert kevésbé kommersz a végkifejlet és pörgőbb egy picit. Azonban a beígért nagy fordulatokat nagyítóval sem lehet látni. Ez a változat inkább időmilliomos rajongóknak készült, nem a hétköznapok munkába belefáradt hőseinek. Michael, mint antihős tragédiája persze megindító egy szinten. Hála istennek nem fullad bele a moralizálásba, mint oly sok maffiózó történet. Az elidegenedés és a hatalom adta magány remek tanmeséje csupán, amely örök érvényű és mindenkinek érdekes lehet, aki vélt vagy valós családi sebeket nyalogat. A hétköznapi életünkben megbújó rossz emlékek dantei pokla elevenedik meg a három filmbe, amely habár a klasszikus mintákat is követi egyáltalán nem egy megszokott felemelkedés és bukás sztori.

Sokkal inkább egy gengsztercsalád impozáns kirakat kiválóbbnál (Robert De Niro, Robert Duvall), kiválóbb (Marlon Brando) színészek tolmácsolásában. A harmadik és egyben záró darab már kicsit nyögvenyelős és utángyártottnak tűnik, de még mindig méltó a rendező egykori legendás minőség szintjéhez. A film immáron újravágva egy picit még emberközelibb lett és teljesebb. Ahol a negatív, de szerethető főhősünk, Al Pacino most már tényleg elnyeri a legrosszabb büntetést, amit egy apa kaphat. Így lesz a végzete a halálnál is rosszabb. Tegyünk az újravágott filmmel bátran egy próbát de csak szigorúan a másik kettő után egy téli hétvégén. Mindenki megtalálhatja a trilógiában a maga kis üzenetét, hiszen mindannyian családba születtünk és a családi értékek kötnek minket. A végjátékban ezúttal feloldozást nem kapunk. A sztori bennünk élhet tovább. Éljen is.

Vass Attila

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.