Menü

Szerencsejáték az élet? - Nyerd meg az életed sorozatkritika

A Netflix új Squid Game című sorozata hatalmasat tarolt. Milyen lenne életre-halálra szóló gyerekjátékokban részt venni? És milyen emberek mennének bele realistán ebbe? A Netflix teljesen koreai színészekkel kiadott alkotása, ezekkel a kérdésfeltevésekkel fordul a nézők felé. A Nyerd meg az életed, nagyon jól beletenyerelt a jelenlegi a korszellembe. Azonban kár, hogy az orbitális közhelyek és elcsépelt fordulatok, valamint az európai szemmel túljátszott színészi játék, rengeteget elvesznek a sorozat érdemeiből.

A sorozat az elmúlt években felkapott Battle Royal-műfajt igyekezett meglovagolni. És ezt keverte össze survival, valamint horrorisztikus elemekkel. Ráadásul egyfajta reality érzést is belevittek a történetbe azzal, hogy mi lesz abból, ha összezárunk 456 embert egy nagy terembe. A kilenc részből álló széria nem egy könnyed darab, ám itthon is bombabiztosan vezeti a streamingszolgáltató toplistáját, és ezt a pozíciót jó eséllyel nem is fogja egyhamar elengedni. A sorozat történetéről leginkább a Kocka című film juthat eszünkbe. Azonban az sem feltétlenül erről szól, valamint itt a tömeg érzelmeink a változása is nagyon komoly szerepet kap. Számomra az 1 órás részek kicsit hosszúak, akármilyen szépen is vannak megcsinálva, és nagyon nehéz követni ezt a rengeteg szereplőt, valamint a rengeteg mini történetszálat. Viszont elismerem azt is, hogy ebben a sorozatban nem volt egy csepp vargabetű sem, szóval a részeket rövidebbre semmiképpen sem kellett volna venni.

A történet röviden ennyi lenne: embereket szerveznek be egy olyan versengésbe, ahol gyerekként játszott játékokat kell játszani. Természetesen ezt a játékot milliónyi kamerával felveszik. Viszont aki elrontja és kiesik, azt kegyetlenül lelövik, a tetemét pedig elégetik este, akkor is, ha még nem halt meg teljesen. A legtöbb tortúra túlélése legtöbbször a vakszerencsén vagy teljesen tudatlan döntéseken múlik, amiknek a következményével a döntés pillanatában senki sincsen tisztában. A főnyeremény egy óriási, megvilágított, átlátszó malacpersely, ami a nagy közös teremben lóg, és hatalmas puffanással érkezik bele a papírpénz, amikor egy versenyző elhull.

A játékvezető figurák többször is mondják, hogy a játék lényege, hogy minden fair és egyenlő legyen, de hát egyértelmű, hogy nem az. Mert valójában ez sorozat legfontosabb üzenete, hogy sohasem lehet egy verseny teljesen egyenlő.

Azonban itt kezdődik az első logikai probléma. Az első három rész olyan ordító közhelyekkel van tele a karakterek szempontjából, hogy ezzel semmi újat sem mutat. Itt megpróbálták bemutatni, hogy ki szervezi ezt a játékot. Azonban ez sem kap igazán nagy szerepet. A sorozat végére tulajdonképpen megkapjuk a választ. Azért szervez meg valaki egy ilyen beteg játékot, mert ő maga is súlyosan elmebeteg, emellett pedig gonosz és gazdag is. Az egész sorozat azt próbálja meg boncolgatni, hogy kik hajlandóak részt venni egy ilyen játékban, annak ellenére is, ha egy másodperc alatt kivégzik őket.

A játékban résztvevő emberek, vagy alvilági figurák, vagy hatalmas adósságuk van és elszegényedtek. Körülbelül ez az a motiváció, amelyet a sorozat a részek alatt kibont. Valamint van egy idős játékos is, aki gyógyíthatatlan beteg, az ő története egyfajta keretbe szeretné foglalni a játékosokat.

A Squid Game legnagyobb vonzereje a játék. A sokáig kiismerhetetlen, tökéletes kialakítással és dizájnnal ellátott pályák, aminek minden részlete ki van találva. Ott vannak a katonák, akik a vörös kezeslábasban és a sisakjukon látható minták alapján szinte nem is tűnnek embernek. Ott van maga az alvóhely, ami egyfajta kollégiumi szobának néz ki elsőre. Valamint a játékok és helyszínek között átvezető szobák, amik leginkább valamilyen beteges végtelent ábrázoló faliképre hasonlítanak.

Maguk a játékok iszonyatosan nyomasztóak és izgalmasak, a gyerekkori környezet és hangulat miatt pedig még extrán kegyetlenek is. A különböző versenyek itt nem képviselnek erkölcsi értéket, mint például a Fűrész filmsorozatban, itt ezt az értéket a résztvevők fogják úgymond megadni a néző számára.

Mindenképp kiemelendő a rendőr Hvang Dzsunho, akit Vi Hadzsun színész alakít. Az ő szála a történetben egy egészen más irányból nyer betekintést a színfalak mögé. Ez a kettősség adja a sorozat legjobb pillanatait, amikor egyszerre látjuk azt amit a szerencsétlen főszereplőink, és azt az embert, aki éppen ott lopakodik a háttérben ahol a dolgokat eldöntik.

Hvang Donghjok író és rendező eredetileg 2008-ban készült el a Squid Game forgatókönyvével, de addig nem talált rá megfelelő formát és finanszírozást, amíg a Netflix nem nyitott Dél-Korea felé. A rendező leginkább a hazájában ismert, ahol egyik filmje, ami az iskolai bántalmazásról szól, akkora sikert aratott, hogy törvényt módosítottak miatta.

Ő rendezte és írta a sorozat minden egyes részét, ami a végeredménynek kifejezetten jót tesz, mert látszik, hogy egy elképzelés, egy hozzáállás van benne végig. Azonban jól mutatja, hogy a sorozat lezárása, már nem valamiféle fekete humorú szatíra akar lenni, hanem egy világpolitikai karikatúra, viszont szerintem nem ez lett a film erőssége. A vég ahogyan az az ilyen történeteknél lenni szokott, annyira abszurd és igazából lélekölő, hogy a néző csak a csalódottságat és a zavartságot fogja érezni az utolsó epizód után. Másrészt ki kell emelni azt is, hogy a sorozat epizódjai alatt ő volt az operatőr is, a legemlékezetesebb részei a sorozatnak mindenképp a ruhák lettek, valamint a “A játszószoba”, ami leginkább egy végtelen építménynek hat.

A Nyerd meg az életed a nyomasztó légkörével és a kiszámíthatatlan játékokkal nagyon jól át tudja adni az üzenetét. A vége felé is óriási élvezettel mutogatja az egyre durvább halált haló embereket. Azonban ekkor már csak pislogunk, hogy hát jól van, ő is meghalt. Mint minden hasonló történetben, a miért és hogyan megismerése egyáltalán nem kielégítő. Sajnos ez a sorozat sem kivétel, mivel itt is csak az általános válaszokat kapjuk meg, az egyének szintjén nem kapunk legalább arra a választ, hogy ki az, aki él, és ki az, aki meghalt. A játékra a válasz pedig egyszerű, az ember és az általuk megteremtett rendszer gonosz, gyarló, önző, gazdag és kapitalista. Ráadásul a sorozat lezárása miatt, jöhetne is egy 2. évad -habár a történet így is kerek-, viszont legutóbb már arról szóltak a hírek, hogy ha lesz is akkor teljesen független lesz ettől az évadtól.

Számomra nagyon kettős volt a sorozat, de azt mondom, hogy erre a “hype vonatra” mindenképp érdemes felülni, mert biztosan magával fog rántani a sorozat világa. Viszont készüljünk fel, hogy a vonat nem ott fog lerakni ahová jegyet vettünk, hanem valahol egészen máshol.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Szükségünk van a méhészekre

Jason Statham (Feláldozhatók, Meg, Szállító) kivételesen egy egész szórakoztató projektbe repít minket, ahol kedvelt izomarcunk szupertitkos ex-katonaként (mi másként?) rendet tesz a gonosz hackerek közt. Ezt a koncepciót karolta fel a szebb napokat is látott rendező, David Ayer (Nehéz idők, Harag, Öngyilkos osztag). A főhősünk rezzenéstelen brit faarccal jön, lát és igazságot oszt. Az év B-filmje vagy aktuális maró társadalomkritika sok bunyóval? Nézzük a részleteket.