Menü

Játék a szegedi vaksötétben

A szegedi Kisszínházban javában zajlik a Black Comedy című előadás. Az eredeti művet Peter Shaffer írta 1965-ben, ennek most a felújított verzióját láthatjuk.

A legfontosabb, hogy maga a cím nem a műfajra, a fekete komédiára utal, hanem a helyzetre, ugyanis a cselekmény túlnyomó része vaksötétben játszódik, de persze mi nézők a 10. perctől fényben követhetjük. A történet lényege az áramkimaradás okozta káosz egy olyan lakásban, ahol se gyertya, se gyufa. Peter Shaffer nagy találmánya pedig, hogy mindezt fordítva láttatja, tehát a színpadon akkor lesz világos, amikor a szereplők számára kialszik a fény és viszont.

A sztori egy szebb napokat látott műteremlakásból veszi kezdetét. Brindsley Miller, a fiatal szobrász és kedvese, Carol, kölcsönvesz a szomszéd Haroldtól – annak engedélye nélkül – néhány értékes, antik bútort, hogy jó benyomást tegyenek a művész munkái iránt érdeklődő milliomos műgyűjtőre. Harold azonban váratlanul betoppan – csak úgy, mint Brindsley volt szeretője, Clea. Egyszer csak áramszünet lesz, és a sötétben elszabadulnak az indulatok.

A sikergyanús komédiát Benkó Bence és Fábián Péter állította színpadra, akik tavaly a Ludas Matyit álmodták újra a nagyszínházban. Az alkotópárosnak most egy ízig-vérig angol vígjátékot kellett megalkotni, ami nagyon kompakt, a legkisebb részletek is hihetetlen alapossággal ki vannak dolgozva. A mű egy 100 perces felvonásban játszódik, amely természetesen ahogy haladunk előre a könnyed vígjátékból, egyre inkább átcsap egy társadalomkritikába.

A viszonylag egyszerű, azonban mégis színes díszleteket Szakács Ferenc tervezte. A jelmezekért pedig az eddig kevésbé ismert Horváth Jenny volt felelős, mindketten dolgoztak a rendezőpáros korábbi rendezésében is. Menczel Andrea szürke, semleges színű ruhája külön jól hat az összképben. A Georg Bamberger jelmez pedig szintén minden dicséretet megérdemel.

Belegondolni is félelmetes, hogy színészi szempontból mennyire nehéz lehetett egy ilyen szerepet eljátszani. Hiszen a történet lényege, hogy szereplőink sötétben vannak, emiatt soha nem nézhetnek egymásra, és az egész mimikájukat, testbeszédüket úgy kell eljátszaniuk, mintha semmit sem látnának.

A főszereplőt Brindsley Millert, Ágoston Péter alakítja, aki már játszott korábban a szegedi színházban, de ez volt az első főszerepe. Számomra az ő színészi játéka, valószínűleg pont emiatt nem volt annyira kimagasló, de ha több darabban is játszani fog, akkor megtalálja a helyét. A színészi játékot nálam Vicei Zsolt vitte, az ő színészi játéka annyira nevettető és mégis komoly, hogy messze ő volt a leghitelesebb a színpadon. Másrészt az általa megformált, Georg Bamberger, valamint a Gömöri Krisztián által alakított Schuppazigh, nagyon kevés játékidőt kapnak, mégis ők azok, akik az aktualizálást képviselték, és egy mai modern magyar társadalomkritikát akartak bemutatni a nézőknek. Megemlítendő Szegezdi Róbert játéka is, akinek szinte egész idő alatt tortahabbal az arcán kell játszania, ez nyilván rendezői döntés, viszont ez már valamennyire erőltetett is volt. Azért mindenképp kíváncsi lennék arra, hogy milyen íze lehetett annak a tortának, amivel megdobják…

A történetben egyértelműen a nők viszik a prímet, az ő játékuk az összképet nézve sokkal szórakoztatóbb, mint a férfiaké, akik viszont a modern kor társadalomkritikáját akarják megtestesíteni. A darab legnagyobb hibája, hogy a sokszor öncélú nem is feltétlenül politikai alapú kritizálás, rengeteget elvesz az előadás humorából. A színházból való kijövetelkor is ezt éreztem, mind magamon, mind pedig a többi nézőn, hogy: “rég szórakoztam ennyire jót, viszont ez mégsem csak a humorról szólt.” Azonban valahogy egyik nézőpont sem tud igazán jelentőségteljes lenni.

A Black Comedy legnagyobb kérdése, hogy egy több mint 50 éves komédiának, ha az alkotók felfrissítik és megújítják, az mennyire tesz jót. Ilyenkor a legfontosabb, hogy hogy tudják átírni a szöveget, milyen mondanivalót vagy konklúziót akarnak a legvégén. Összességében egy nagyon gyors, sodró lendületű, dinamikus előadást rendeztek számos szellemes ötlettel megtűzdelve. A szünet nélküli száz perc szinte egy szemvillanás eltelik. Mindenkinek csak ajánlani tudom, viszont abban is biztos vagyok, hogy ez a fajta elbeszélésmód, és humor nem mindenkinek fog tetszeni.

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?

A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.

Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.

A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?

Katyvaszos montázs ikonikus elemekből

Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.