Menü

Hogyan csaljuk el a gyereket a képernyő elől?

Ez egy nagyon jó kérdés. S mivel háromgyerekes szülőként ezt én magam is szeretném tudni, nos gondoltam, utánanézek, milyen trükköket javasolnak. Hátha beválik az én gyerekeimnél is. Tegyünk egy próbát!

Igyekeztem olyan ötleteket összegyűjteni, más szülők véleményeit és tanácsait felírni, világhálón kutakodni, melyekkel kicsit háttérbe tudom szorítani a kütyük iránti függőséget, mielőtt még rosszabb irányt venne ez a modernkori gyerekbetegség. Ennek a felelőssége nekünk szülőknek a kezében van.

Az egésznek a kulcsa, hogy olyat találjunk ki a kütyük helyett, amit együtt csinálhatunk, hogy mindenképp együtt legyünk, közös programra vegyük rá a családot.

Sajnos azt tapasztalom tanárként és szülőként, hogy az iskola rengeteg száraz adaton alapuló, sok esetben unalmasan feldolgozott tananyagot ad fel bemagolásra, mely nem igazán köti le a gyerekem, ezért motiválni azzal engedi magát, ha a lecke után a „kütyühöz” nyúl.

Ha adott ehhez egy problémás családi háttér, egy túlságosan elfoglalt szülő, no meg a hasonló beállítottságú barátok, haverok, akkor bizony nehéz a gyereket elcsalni a mobiltelefontól és érdemben foglalkozni vele. Vannak szülők, akik sosem érnek rá a gyerekkel foglalkozni és ez nagyon szomorú.

A kisebbek minden közös tevékenységet élveznek a közös sütéstől a gyurmázáson, színezésen, festésen át bármely játékig, s így játszva lehet tanítani, fejleszteni őket, különösen a finommotorikai képességeket.

Iskolásokkal természetesen más programokat kell kitalálni, megteszi egy-egy izgalmasabb, viccesebb társasjáték, activity, „felelsz vagy mersz” vagy bármely hasonló szórakoztató játék. Azt hinnénk túl retro, pedig nem!

Ha végképp távolodni szeretnénk a digitális függőségből, akkor el kell menni otthonról, oda, ahol nincs wifi, sem térerő. Menjünk el kirándulni valami csodaszép helyre, rengeteg gyönyörű túra útvonal van, erdő-mező, tavak vagy várak, számos látnivaló közöl válogathatunk. Ismerkedjünk a meseösvényekkel, látogassunk mezítlábas parkokat, lehet vasutazni, meg lehet nézni a barlangjainkat, ismertebb, vagy kevésbé ismertebb városainkat, felfedezni egy vízesést.

Nagyon izgalmas tud lenni egy „szellemváros” felfedezése, a nagyobbakat biztosan leköti!

A lehetőségek tárháza végtelen és nem merül ki a „süssetek együtt mézeskalácsot” című történetben, sem a gyurmázásban, csak el kell kicsit engedni a fantáziánkat, s olyat kitalálni, amivel garantáltan nyerhetünk egy – vagy több – kütyümentes napot!

Használt ruhát venni menő!

Sokan szeretik a használt ruha piacot, hiszen fantasztikus és egyedi darabok bújnak meg olykor-olykor a túrkálókban, ami manapság már egyáltalán nem kínos dolog.

Mi okozza az utazás utáni depressziót?

Tapasztalták már, hogy nyaralásból hazatérve szomorú hangulatuk lett? Ez az úgynevezett nyaralás utáni depresszió, amely egyáltalán nem ritka jelenség. Szerencsére az ilyenkor fellépő rosszkedv különböző módszerekkel enyhíthető.

Óvjuk okoseszközeinket, gyógyszereinket a melegtől!

Nem csak az emberek viselik nehezen a kánikulát, hanem a technológiai eszközök is megsínylik a szélsőséges időjárást. Az extrém időjárás nem csak az emberek életét nehezíti meg, de használati tárgyainkban is kárt tehet.

Nevelési módszerek, amelyek nem tesznek jót a gyermeknek

Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban.

A túlzott engedékenység nem tesz jót

Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.