Menü

Ember-e vagy szörny? – Rémálmok sikátora

Lassú thriller a rémálmok cirkuszába

Guillermo del Toro a nagynevű mexikói filmrendező 2017-ben tarolt az Oscaron az igencsak megosztó A víz érintése című filmmel. A mostani Rémálmok sikátora egy merőben más alkotás lett. A rendező nagy álma valósult meg azzal, hogy végre film noirt forgathatott, méghozzá egy olyan könyvből, amibe még évtizedekkel ezelőtt szerelmesedett bele. A film alapjául William Lindsay Gresham 1946-os Nightmare Alley című regénye szolgált. A történet pedig úgy nevezhető zsánernek, hogy van benne minden, romantikus szál, felemelkedés-bukás történet, valamint thriller is.

Miről szól röviden?

Stanton Carlisle, Bradley Cooper, egy csavargó, aki egy vándorcirkuszhoz csatlakozva hamar rájön arra, hogy mihez van tehetsége: gyorsan ki tudja ismerni az embereket, és azt mondani nekik, amit hallani szeretnének. A cirkuszban megismerkedik Molly-vel, Rooney Mara, akivel beleszeretnek egymásba. Kettejük kapcsolatát pedig az egész film alatt végigkövethetjük. Stanton tehetségének köszönhetően később felsőbb körökben is befut mentalistaként, spiritualistaként ekkor azonban megjelenik az életében egy pszichiáternő, Cate Blanchett, aki olyan lehetőséget kínál neki, amit nem lehet visszautasítani, innen pedig elkezdődik a zuhanás, majd a vég.

Guillermo del Toro két és fél órás, noir tanmeséjében a gonosz nem egy klasszikus értelemben vett szörny, hanem az emberi kapzsiság és gonoszság maga. Ez pedig visszataszítóbb, mint bármilyen szarvas, pikkelyes lény, vagy éppen konzervált egyszemű embrió.

Nyomasztó képi világ és zseniális színészek

Függetlenül attól, hogy Del Toro milyen zsánert kívánt megfilmesíteni mindig átjárja a filmjeit egyfajta melankólia, sötétség. Ez pedig a noir filmek alapvető eleme. A rendező pedig ezúttal is lubickol a képekben, ezáltal a film hangulata is lehengerlő. A film operatőre Dan Laustsen izgalmasan játszik a fénnyel és a színvilággal. A szinte tökéletes színészi játékot, az arcokon cikázó fények, és a fény állandó keretezése még inkább kihangsúlyozza. A rendező ahhoz is tartotta magát, hogy ebben a filmben nem akar természetfeletti elemekről beszélni. Csak egy sötét, hátborzongató sztorit akar elmesélni, amelynek a “rémlény” a teljesen állatiassá torzult megrogyott emberek, a tökéletes alapja.

A film egyik problémája, hogy nagyon lassan indul. Tulajdonképpen a 150 perces játékidő rendben is van, mert élvezet nézni a filmet, és képi világával, történetével eléri, hogy napok múlva is kavarogjanak az emberben a gondolatok. Azonban a film első egy órája tulajdonképpen csak előkészít, felkonferál az igazi sztorinak. Ebben az egy órában csak egy nagyon komor, kiüresedett és “darabjaira szedett” vándorcirkuszt kapunk, valamint Stanton karakterét olyan részletességgel elemzi a film, mintha egy 10 részes sorozat szereplőjét látnánk. Emiatt viszont Dr. Lilith Ritter, Cate Blanchett karaktere hiába erős, sajnos nagyon alulírt. A filmben vele annyira hirtelen történnek a dolgok, hogy femme fatale-ként titokzatosnak kell lennie, de a karaktere egy egyszerű közhelygyűjtemény a kapzsiságról és az emberi gonoszságról. A karakter motivációi (ha voltak ilyenek, és nem csak eredendően gonosz) szinte teljesen kibontatlanul maradnak.

Valamint noha nem olvastam az eredeti regényt, de a film történetében lesz egy bizonyos fordulópont –Itt szándékosan nem szeretnék spoilerezni–, amikor Stanton már bőven elindult a lejtőn, de ez lesz az úgymond végső tőrdöfés számára. Ennél a résznél egyértelműen a Viharsziget című film jutott eszembe Leonardo DiCaprio-val. Viszont a Rémálmok sikátorában ez a csúcspont annyira hirtelen jött, hogy pont a bonyolultsága miatt válik kiszámíthatóvá, és az addigi lassúbb sebesség hirtelen felgyorsul, majd pedig már arra eszmélünk, hogy vége a filmnek. A film lezárása viszont még azzal együtt is kielégítő, leginkább a komorsága miatt, hogy jó előre sejthető mire fut ki a történet, bármennyire is reménykedünk abban, hogy jó vége lesz a dolgoknak a főhős számára.

Jó-e vagy rossz? Az egyik legjobb!

A Rémálmok sikátora egy eléggé nyers, lassú és darabjaira szedett film az emberi gyarlóságról, kapzsiságról, amelyet már csak a zárójelenete, és az ahhoz kapcsolódó felismerés miatt is megéri megnézni, ami egy szomorú, de rendkívül erős lezárása az alkotásnak. Guillermo del Toronak megérte lassabbra és komótosabbra venni a figurát, mivel egy jó filmélménnyel lehetünk gazdagabbak. A színészi játék magyar szinkronnal is zseniális, Bradley Cooper és Willem Dafoe a cirkusz igazgatója messze a legjobb alakítást nyújtották, de a többi jelentős szereplő alakítása is hibátlan. A film egyes jelenetei pedig annyira erősek, hogy még most is a szemem előtt vannak és a hideg futkos tőle a hátamon, hogy ha rá gondolok.

Az alkotás egy tipikus zsánerfilm, amely mégis több alműfajt kever zseniálisan. Nézői beállítottságtól függően pedig lehet nagyon jó, vagy pedig rossz is. Számomra szinte minden tekintetben magas színvonalú és grandiózus filmélmény, amiben gondolat, cselekmény és érzelem is bőven van. Csak ajánlani tudom a filmet!

Egy ipari tragédia és az igazság ára

A Netflix év elején megjelent lengyel minisorozata, az Ólomgyerekek, az 1970-es évek egyik legsötétebb ipari tragédiáját hozza felszínre. A megtörtént eseményeken alapuló produkció egy nyomasztó korrajz, amelyben az emberi lelkiismeret csap össze a pártállami érdekekkel.

Hűtlenek: kapcsolati pszichodráma haladóknak!

A Hűtlenek Ingmar Bergman egy kevésbé ismert, még egy, a híres Liv Ullmann (a szerző volt élettársa) vezényelte filmes feldolgozást is megélt darabja. A színház a színházban koncepcióra építkező kapcsolati dráma egy megcsalást és annak utóéletét tárja elénk, ahol az érzelmeket hitelesen mutatja meg a saját múltbeli árnyaival őrlődő narrátor. A darabot a Radnóti Színház tavaly október óta adja elő. Egy fiatal, roppant tehetséges rendező, Bagossy Júlia vitte színre. Erős érzelmeket, dinamikus játékot és meghitt, igaz emberi pillanatokat vártam, nem csalódtam.

Vér, hit és blues

A 2025-ben bemutatott, angolul Sinners címen futó Bűnösöket lehetetlen egyetlen műfajba beszorítani. Egyszerre történelmi lenyomat, karakterközpontú dráma és vérben úszó horror, amelynek minden dobbanása a bluesból táplálkozik. Ryan Coogler alkotása felépít egy világot, amit aztán könyörtelenül darabokra szed, miközben végig ott zakatol a kérdés, hogy az összeomlás mögött fellelhető-e a megváltás ígérete.

Jelszavaink valának: hit és barátság

Andy Weir (Mentőexpedició) író új könyve nem akármilyen morális és sci-fi kérdéseket boncolgatott. A megfilmesítése nagy költségvetéssel nem is volt kérdés. Ezúttal a kihűlés szélén álló Nap miatti apokalipszist csak a karizmatikus biológus (Ryan Gosling - Drive, Kaszkadőr, Barbie) vezette kutatással kerülhetjük el, amelynek része egy űrküldetés is, ahol nem akármilyen kalandok és útitárs vár az asztronautákra. Remek sci-fit, sokszínű zenét és igazi vizuális parádét ígért az életigenlő A Hail Mary-küldetés.

Három generáció, egy közös újrakezdés

Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.