Menü

Halál a Níluson – Filmkritika

  • Dátum: 2022.05.01., 07:36
  • Szabó Máté
  • képek forrása:port.hu

Kenneth Branagh öt évvel ezelőtt egy sztárparádét hozott össze amiatt, hogy rendezőként és főszereplőként is adaptálja Agatha Christie talán legismertebb művét, a Gyilkosság az Orient expresszent. Hosszas latolgatás után pedig megérkezett idén a mozikba a Halál a Níluson legújabb feldolgozása, melynek sűrű cselekményébe még Poirot bajszának történelme is belefért.

A Halál a Níluson című filmet először John Guillermin 1978-as verziójában, majd 2004-ben, az ikonikus David Suchet-féle sorozatban láthattuk. Branagh ezúttal is hozta a nagy neveket, de vajon tud-e ennél többet a legfrissebb Poirot kaland?

A film története röviden, hogy: Hercule Poirot, Kenneth Branagh, nagynevű detektív, aki épp a szabadságát tölti Egyiptomban és hallani sem akar egy újabb ügyről. Mindeközben meghívják egy nagyszabású menyegzőre, majd a nászútra is, mely a Níluson való gőzhajókázásból áll. Az idillt azonban (nagy meglepetésre) egy gyilkosság borzolja fel, hősünk pedig kénytelen újra munkába állni a már megszokott módon.

A Halál a Níluson egy klasszikus krimi, megkeverve a mai modern emberi problémákkal, mint például a homoszexualitás, különböző modern kori mentális problémák, és az ezekkel kapcsolatos egyéni titkolózások. Az eredeti 1978-as történetet noha nem láttam, azonban szinte biztosra venném, hogy Branagh nem igazán nyúlt bele az eredeti történetbe, leginkább csak egy-két karakter pozícióját cserélte ki a sztoriban, a modernebb elbeszélésmód miatt.

A film középpontját az idei filmben az egyének egymás iránti kapcsolatai adják, legyen az titkolt, őszinte, szenvedélyes, netán fájdalmas. Másrészt Poirot-tal kapcsolatban is megtudunk egy kisebb történetet. Ez az elbeszélésmód illik is a film szellemiségéhez, és a karakterek között találhatunk mindenféle személyiséget. A dúsgazdag ara és egyszerű férje mellett akad itt megcsalt ex, minden hájjal megkent rokonok, sértett cseléd, egymást szerető hölgyek, akik ráadásul hierarchiailag is eltérő szerepben vannak és így tovább, indítéka pedig mindenkinek lenne.

Meglepődve tapasztaltam, hogy Branagh mennyi időt szán az expozícióra. Mindebben pedig segíti őt Tim Orr operatőr, akinek köszönhetően a sokszor hátulról vett jelenetek, elnyújtott snittek és totálok alkalmazása még inkább ezt a hatását erősíti a filmnek. Másrészt a helyszín jó, bár a CGI hátterek helyenként nagyon műnek hatnak. A bő két órás filmnek nagyjából a fele felvezetés és a szereplők bemutatása, a gyilkosság is csak ezek után történik, így ne számítsunk arra, hogy az egész cselekmény a nyomozás köré épül.

A nyomozás abszolút hozza a régebbi klasszikus formát, miszerint bajszos nyomozónk kikérdezi az embereket, a rá jellemző indulatos módon megvádol mindenkit és próbálja kideríteni az igazságot. A szálakat tovább bonyolítják, titkokat fednek fel és mindenkinek van rejtegetni valója, ami természetesen kiderül. Maga az eset elsősorban részleteiben érdekes és apró meglepetéseket tud okozni, a fő megoldás hamar kikövetkeztethető. Amiatt, hogy nem ismertem az eredeti történetet jó volt találgatni azzal kapcsolatban, hogy ki volt a tettes és mi a motivációja. Sajnos a film egyik nagy problémája, hogy a többi karakter indítéka annyira bagatellnek hat, hogy elég könnyedén ki lehet következtetni előre a tettest/tetteseket.

A filmben szereplő “nagy nevek” eléggé jól játszanak az egész film alatt. Gal Gadot és Kenneth Branagh, valamint a korábban több botránnyal is megvádolt Armie Hammer elviszik a hátukon a filmet, de a többiek alakítása is jó.

Branagh második ügye Poirot-ként nem annyira maradandó élmény, de az eredmény abszolút jó. A szerelemközpontú történet ideális lehet azoknak, akik unják a romantikus filmeket és műfajt váltanának, illetve szeretik a kicsit részletesebb jellemrajzokat, ha már a konkrét ügy nem feltétlenül a legérdekesebb. Egy kellemes, kissé lassú hajókázás ez a Níluson, ikonikus bajszú nyomozónkkal, a film pedig jól keveri a korábbi hagyományos történet elemeit és a mai modernebb emberi problémákat is. Egyszer mindenképp érdemes megnézni.

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?