Lehet, hogy extrán okos a gyerek, figyelsz rá?

Igen is, léteznek szuper okos gyerekek, akikről nem is gondolnánk, hogy mennyire nincs egyszerű dolguk az életben, de ehhez is megvan a helyes út, avagy egy extra magas IQ-jú gyermek anyukájának észrevételei következnek. Ez a mi sztorink.

A mai világ egyre jobban odafigyel arra, hogy a gyerekek bizonyos viselkedésformái mire utalhatnak, legyen az hiperaktív, vagy a másik véglet, a nagyon csendes, de sok esetben még mindig nem kapnak kellő figyelmet és segítséget ahhoz, hogy könnyebb legyen az életük. Régebben, az én gyerekkoromban lerendezték azzal, hogy „nyugi, anyuka, csak eleven a gyerek”. Akkoriban ez még egyáltalán nem volt „divat” vizsgálni a gyerekek intelligenciáját, ha éppen renitens viselkedésűek voltak. A felgyorsult világ, a digitalizált élet magával hozta azt is, hogy a gyerekek egészen kicsi korban már rengeteg információhoz jutnak, ez pedig azonnal stimulálj az agyat.

Nem kell itt rögtön a tv és telefon okozta kütyüzést okolni, hanem gondoljunk egészen egyszerűen egy elektromos babahintára. Rezeg, zenél, énekel, hintázik, lógnak rajta a kis állatok, éppen csak a kávét nem főzi le anyának, bár azt hiszem ezt szabadalmaztatni kéne. Szóval a lényeg, hogy a legkisebb kortól elkezdjük a gyerekeket ingerekkel bombázni, amiről amúgy mi magunk nem is tehetünk sokszor, csak egy kis segítséget próbálunk magunk mellé varázsolni a nehezebb időkben, amivel az égvilágon nincs semmi probléma. Amikor az első kisfiam született, minden este mesét olvastunk neki, ringattuk, jöttünk, mentünk, nem éppen nyugalmas életet éltünk, sok dolog történt körülötte. Nagyon nehezen szokott be a bölcsődébe, sőt, mondhatom, hogy nem is szokott be, majd az óvodába járás is kínszenvedés volt, minden reggel hiszti, pedig szuper óvó nénik és dajkák vették körül, mindenben támogatták.

Viszont megvoltak ezen kívül is nehézségek, mert nála a megszokás, a tárgyakhoz való ragaszkodás, a napi rutin annyira fontossá vált, hogy ha nem a megszokott kerékvágásban mentek a dolgok, azonnal a földhöz vágom magam hisztik következtek. Rém kimerítő volt szülőként ezt megélni. Majd az oviban jöttek a visszajelzések, hogy nehezen létesít társas kapcsolatot, nem úgy játszik, mint a többiek, viszont olyan szavakat, mondatokat használ, amiket egy ő korabeli gyerek még nem is hallott. Ezt betudtuk annak, hogy sokat olvasunk neki, mindenről is, nem csak meséket, így hallja, megjegyzi, használja. Majd utolsó évben az óvónő megkért minket, hogy vigyük el a helyi nevelési tanácsadóba egy felmérésre, mivel láthatóan kitűnt a többi gyerek közül viselkedésével.

A vizsgálatok kimutatták, hogy tehetséges gyerekről beszélünk, köznyelven valamiben zseninek számít. Na, itt jött a neheze, mert ebben a kisvárosban, ahol élünk, nem volt lehetőség külön tehetségfejlesztésre, mert bizony, ritka eset az, ha mindenben kimagasló egy gyerek teljesítménye, vagyis, ha mondjuk szuper jó a memóriája és bármit megjegyez, amit hall, olvas, lát, akkor valószínűleg valami másban gyengén fog teljesíteni. Nálunk a mozgásban és a szociális tevékenységekben mutatkozott meg. És, hogy miért írtam le mindezt?! Nagyon egyszerű.

A fiam IQ-ja extra magas, olyan dolgokról olvas, ami inkább felnőtt gondolkodásnak és szintnek felel meg, az esetek többségében utána kell olvasnom a neten a témáknak, hogy tudjak vele ezekről értelmesen beszélgetni, de ott a másik oldal. Nehezen ül meg egy helyben, nem tud koncentrálni egy feladatra sokáig, vagy nehezen kapja el a felé dobott labdát, folyamatosan beszél, vagy bezárkózik elméjének kis világába és ott érzi csak jól magát. Ettől ő önmagát rossz gyerekként könyveli el, mert ezt hallja a környezetétől, pedig csak segítség kell neki ahhoz, hogy megtanulja a helyes viselkedési formákat, vagy olyan feladatokkal lekötni, ami az ő észbeli szintjéhez megfelelő és érdekli.

Emellett nagyon fontos, hogy szakember segítse, mert a pszichés és szociális kötődés nehezebben megy neki, és meg nem értettnek érzi magát, ami frusztrációt okoz. Biztosan sokan azt mondják, hogy milyen jó egy okos kisgyerek szülőjének lenni, ami így is van. Rendkívül büszke vagyok rá, igyekszem mindenben támogatni, miközben meghúzom a határokat, amik egy biztonságot jelentenek számára, de meg kell mondanom, hogy nehéz is. Nehéz, hogy segítsek neki barátkozni, nehéz megértetni vele, hogy okos, de az iskolai tananyag is fontos, akkor is, ha nem ez érdekli.

Nehéz, mert szeretne jó sportoló lenni, mégsem megy neki úgy, ahogy ő azt elvárná magától, de a legnehezebb az, hogy megértessem vele, hogy még csak tíz éves, és ehhez illő elvárásai legyenek önmagával szemben. Ha kudarc éri, ne omoljon össze. Magyarán valamilyen szinten be kell szorítanom egy keretbe, hogy az iskolában jól teljesítsen, és ne piszkálják a többiek, mert ő más szemmel nézi a világot. Próbálom az ő szemével nézni én is, miközben megadom a helyes utat előre, hogy megtalálja a maga helyét.

Ennek a sok mondatnak pedig mind az lenne a lényege, hogy megmutassam a szülőknek, akik egészen eddig megtiszteltek azzal, hogy elolvasták a cikkem, hogy igen, másnál is nehéz egy nagyon aktív, folyamatosan beszélő, ugrabugra gyereket terelni, de bátran kérjünk segítséget a szakemberektől. Sokszor azt se vesszük észre, hogy a gyerek amúgy valamiben kiemelkedő tehetség, csak beskatulyázzuk rossznak, izgő-mozgónak, hisztisnek, pedig bármelyik esetben állhat egy kis zseni is előttünk.