Menü

Wakanda visszatért - Fekete Párduc 2. kritika

A Marvel Studios már rögtön az első Fekete Párduc film bemutatása után elkezdte tervezgetni a folytatást. 2 évvel ezelőtt viszont valószínűleg az Marvel-univerzum követőit világszerte megrázta a színész Chadwick Boseman halála. Ennek hatására pedig valóban nehezebb lehetett megcsinálni az új Fekete párducot, ami méltón tiszteleg az elhunyt főszereplő előtt. Filmként pedig egy sokszor látott történet részeként, de mégis abszolút jó élményt nyújt.

A történet szerint T'Challa (Chadwick Boseman) király elhunyt egy rejtélyes betegségben, az Afrikában található Wakanda, pedig király (vagy ahogy ők nevezik: őrző) nélkül maradt. A világ nagyhatalmainak az itt található vibránium ásványra fáj a foga, amit persze a helyiek nem szeretnének odaadni. Az egykori uralkodó húga, Shuri (Letitia Wright) nehezen dolgozza fel a gyászt és a tudományos munkába temetkezik. Amikor pedig megjelenik az új főgonosz Namor (Tenoch Huerta) egy ismeretlen vízi világ vezetője, aki szintén a vibrániumra pályázik, akkor Shuri nyilvánvalóan vezetői szerepbe “kényszerül”, és kénytelen a népét védelmezni.

Az első részhez képest a jelenlegi rész jóval drámaibb, sokkal inkább kerüli a humort, és a politikai kritizálást. Helyette egy személyesebb drámát mesél el a gyászról, és a karakterekre nehezedő nem várt örökségről. A film végére egyértelmű, hogy Shuri immáron nem egy vicces mellékkarakter, hanem központi figura, aki az igazságtalanság miatt érzett haragjával viaskodik, és a jövőben valószínűleg Ő lesz a történet főszereplője, valamint könnyedén lehet, hogy más Marvel-filmekben is felbukkan majd a karakter.

A film rendezője, Ryan Coogler, értelemszerűen Chadwick korai halála miatt kénytelen volt módosítani a forgatókönyvön. A filmen viszont ez a legkevésbé sem látszik, ugyanis a történetet abszolút értelmezhetőnek és követhetőnek írta meg. Összességében nézve viszont elmondható, hogy a film történetét persze más-más köntösben és körítéssel, de már rengetegszer láthattuk. Miszerint vannak a jók akik védik a hazájukat, a rosszak pedig a múltbéli sérelmek miatt küzdenek a saját igazukért. A sztori egyértelműen érett, felnőtt témákról beszél, ráadásul jó néhány jelenete jóval erőszakosabb az átlagos Marvel filmeknél, a képregényfilmes jellegét szinte egyáltalán nem érezni az alkotásnak. A történet problémája sokkal inkább az, hogy “jó” karakterei is eléggé klisések.

Viszont a “gonosz” Namor, és népe a Talocanok pedig még inkább felszínesen vannak kidolgozva, az ő igazi drámájuk és történetük persze mögöttesen jelen van a filmben, de egyáltalán nem kap nagy jelentőséget. Namort tulajdonképpen a múltján alapuló hatalom mozgatja, viszont a karakter szellősen van bemutatva, a céljai sincsenek igazán kidolgozva azon túl, hogy a Wakandában található vibrániumot szeretné megszerezni, amellyel aztán a világ felett uralkodhat.

A film látványára, akciójeleneteire ezúttal sem lehet panaszkodni. A különböző jelenetek, vágások, díszletek, valamint a karakterek öltözetei látványosak, jól néznek ki. Külön megemlíteném a Talocanok víz alatti lakhelyét, ami abszolút látványosan van kidolgozva. Nem véletlenül, hogy az előző részt 7 db Oscar-díjra jelölték, és a technika terén többet be is zsebelt. Könnyedén lehet, hogy a második részt is díjazni fogják az Oscar-gálán. Érdemes megemlíteni a film zenéjét is, ami szakít az első rész hip-hop stílusával, és sokszor átvált a lassabb, drámaibb háttérzenére, ami illik a film történetmeséléséhez.

Összességében a Fekete párduc 2. része egyáltalán nem rossz, család drámaként sem kidolgozatlan, Shuri karaktere nagy jelentőséget kap és bőven elviszi az egész történetet. Viszont az egyes karakterek motivációi, értékei abszolút felszínesek. A film viszont így is hosszú, több mint 2,5 óra, emiatt inkább a különböző üresjáratokat kellett volna kitölteni az egyéni motivációkkal. A film látványvilágában is gyönyörű, valamint méltó emléket állít az elhunyt Chadwick Bosemannak.

Külön megemlíteném a film elején és végén látható megközelítőleg 1-1 perces csendes jeleneteket, amelyekben a színész karakteréről láthatunk korábbi jeleneteket egyfajta megemlékezés részeként, aki egyértelműen megkapta az eddigi Marvel-univerzum legtiszteletreméltóbb lezárását, amely igazából a film értékét is emeli. A “Fekete párduc pedig visszatér” – ahogyan rengeteg más Marvel karakter is – szóval biztosan lehet számolni azzal, hogy lesz egy harmadik része is a filmnek nagy valószínűséggel Surival a főszerepben, a stáblista utáni jelenetnek pedig itt most tényleg van jelentősége a (jövőbeli) történet szempontjából, így azt is mindenképp érdemes megvárni.

Spielberg élete filme(n)

Steven Spielberg 74 évesen ismét bezsebelte a Golden Globe--ot egy önéletrajzi ihletésű tévémoziszerű gyöngyszemmel, a Fabelman családdal. Egy fiatal filmes ifjú éveit és családjának intrikáit követhetjük számon. Személyes hattyúdal kedves zenékkel, rendkívüli színészekkel egy letűnt kor igazi mementója. Vajon klasszikus született?

Több, mint egy film - Avatar: A víz útja

Az Avatar minden idők legnagyobb bevételt hozó, az egyik legsikeresebb filmje lett. Az első rész a filmezés egy új irányvonalát mutatta meg és olyan látványvilágot hozott létre, amelyre akkor senki sem volt képes. A második rész, vagy hivatalos nevén Avatar: A víz útja pedig méltó folytatása az első résznek egy bámulatos, lehengerlő látványfilm közel 200 percben. Olyan film amelyről valószínűleg mindenki hall és aki teheti,– valamint aki egy kicsit is érdeklődik a filmek iránt – annak meg kell néznie, mert ez egy kötelező darab!

Ahol a folyami rákok énekelnek - a filmajánló

Három évvel ezelőtt olvastam egy - véleményem szerint nagyon jó – könyvet, melynek a könyvajánlóját megjelentettük lapunk online hasábjain, most viszont volt szerencsém megnézni az ebből készült lebilincselő filmadaptációt is. Filmajánló következik.

Free Guy – a valótlan megvalósítása

A Free Guy (2021) az akció, a vígjáték és a kalandok világát egy videojátékon keresztül hozza el nekünk, ezzel eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen kiszakadni egy előre megtervezett univerzum falai közül.

Sokat markol, de keveset fog

A nemrégiben debütált Nincs baj, drágámnak a már körülötte zajló felhajtás, és “köpködés” történet elég nagy felhajtást csinál. Olivia Wilde filmje akkor a legjobb, mikor csak Florence Pugh van képernyőn, vagy mikor képi eszközökkel próbálja elmesélni az általa szürreálisnak, nézőként legtöbbször csak katyvaszosnak látott jeleneteket a képzeletbeli 50-es évek Amerikájában.